Előadás

Jezsuita oktatás-nevelés Kalocsán - előadás az Érseki Kincstárban (2010.04.08.)

2010. április 8-án (csütörtökön) az Érseki Kincstárban időszaki kiállítás nyílt a jezsuiták és a kalocsai iskolanővérek 20. századi kínai missziójáról (1922-1950). A két rend sikeres együttműködésének, hősies helytállásának felidézésével az Érseki Kincstár célja a 150 éve Kalocsára települt szerzetes-közösségek köszöntése volt. Az este folyamán Dr. Lakatos Andor előadást tartott "Jezsuita oktatás-nevelés Kalocsán (1860-1948)" címmel, az előadás hátteréül szolgáló tanulmány elektronikus változata a KFL honlapján, az Olvasósarok menüpontban megtalálható.
A missziós időszaki kiállításokról további információk, részletes tájékoztatás nyerhető a Főszékesegyházi Könyvtár és az Érseki Kincstár honlapján.

Kalocsa, az érseki város - előadás a Szülőföld Akadémián (2010.01.20., 03.17.)

Kalocsa, az érseki város címmel tartott előadást 2010. január 20-án a KFL vezetője, Dr. Lakatos Andor a Szülőföld Akadémia programsorozat keretében. A Művelődési Központ által szervezett előadássorozatot nagy érdeklődés kísérte, már az első előadás alkalmával szűknek bizonyult a Tomori Pál Főiskola kamaraterme, így az érseki várost bemutató előadást meg kellett ismételni 2010. március 17-én. A programnak több mint 160 résztvevője volt. Az előadás vázlata megtalálható az Olvasósarokban.

Előadás a Kalocsai Iskolanővérek 150 éves jubileumán (2010.01.09.)

2010. január 9-én (szombaton) ünnepi szentmisével kezdődött a 150 éves Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának jubileumi éve Kalocsán, a Szent József zárdatemplomban. Az első "iskolanénék" Franz Mária Terézia tisztelendő anya vezetésével Kunszt József érsek meghívására érkeztek Kalocsára, és 1860 őszén láttak munkához. Egy-két évtizeden belül számos intézményt működtettek (óvoda, árvaház, elemi népiskola, polgári iskola, óvónő- és tanítónőképző, polgári tanárképző), és nagy sikereket értek el a nőnevelésben. A Társulat rendházai-intézményei a 20. században már a kalocsai egyházmegye határain túl is terjedtek, az 1950-es feloszlatás több mint ezer kalocsai iskolanővért érintett. A jubileumi év programsorozatának megnyitó napján, a szentmisét követően az egybegyűlt ünneplő közönség előtt a KFL vezetője, Dr.

Konferencia és kiállítás az érsekség 20. századi történetéről (2009.06.25.)

A KALOCSAI ÉRSEKSÉG 100 ESZTENDEJE (1909-2009) címmel kiállítás nyílt és történeti konferenciára is sor került 2009. június 25-én, az Érseki Kincstárban (Kalocsa, Hunyadi u. 2.) A rendezvény meghívója-programja pdf formátumban letölthető. A meghívóban említett eseményeken mintegy 180-an vettek részt, köztük a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, a Tolna Megyei Levéltár, a Székesfehérvári Püspöki Levéltár és Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének munkatársai-képviselői, több püspök, az egyházmegye papjai-hitoktatói, és természetesen a helyi érdeklődők. Az ünnepélyes keretek között nyílt időszaki kiállításon levéltárunk több mint száz eredeti dokumentuma, ill.