Kalocsai levéltári források feltárásáról "A Nagy Háború és az egyházak" c. konferencián (2014.12.08.)

2014. december 8-án, a Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) Modernkori Egyháztörténeti Munkabizottsága és a Gál Ferenc Főiskola szervezésében került sor "A Nagy Háború és az egyházak" c. konferenciára, melynek anyaga 2015-ben várhatóan nyomtatásban is megjelenik majd. A program részeként hangzott el Dr.

Hírek: 

Patachich érsekről Baján - Oratóriumi Estén (2014.12.05)

2014. december 5-én, mintegy 40 résztvevő jelenlétében került sor az Oratóriumi Esték című bajai előadássorozat újabb rendezvényére. A szervező-házigazda a Baja-Szent Antal plébánia, a téma ez alkalommal Patachich Ádám (1716-1784) érsek életútja volt. Lakatos Andor levéltárvezető és Lakatos Adél kincstárvezető közös előadását kérdések és beszélgetés követte, az érdeklődő közönség így több mint két órán át foglalkozott egy 18. századi főpap életének szellemi- és tárgyi emlékeivel.

Hírek: 

Kalocsai egyházmegyei zsinatokról a Katolikus zsinatok és nagygyűlések Magyarországon c. kötetben (2014.11.20.)

2014-ben jelent meg a Katolikus zsinatok és nagygyűlések Magyarországon a 16-20. században c. könyv, melynek tartalma. a 2012. december 6-7-én, a Pécsi Hittudományi Főiskolán rendezett egyháztörténeti konferencia előadásainak szerkesztett változata. Szerk.: Balogh Margit, Varga Szabolcs, Vértesi Lázár. Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis X.

Hírek: 

Haynald érsekről Baján - Oratóriumi Estén (2014.11.07.)

2014. november 7-én, mintegy 60 résztvevő jelenlétében került sor az Oratóriumi Esték című bajai előadássorozat egy újabb rendezvényére. A szervező-házigazda a Baja-Szent Antal plébánia, a téma ez alkalommal Haynald Lajos (1816-1891) bíboros-érsek életútja volt. Dr. Lakatos Andor levéltárvezető előadását kérdések és beszélgetés követte, az érdeklődő közönség így két órán át foglalkozott a művészetek, tudomány és közélet kapcsolatával-kérdéseivel a 19. században, egy kultúra- és műpártoló főpap életének tükrében.

Hírek: 

Hitélet az I. világháborúban - megemlékezés Kalocsán (2014.11.04.)

2014. november 4-én, a Kalocsai Érseki Kincstár adott otthont a "Hitélet az I. világháborúban" című megemlékezésnek, melynek keretében a résztvevők a korszak lelki-, irodalmi-, levéltári és tárgyi emlékeiből is ízelítőt kaptak. Prohászka Ottokár gondolatainak felidézése után Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ismertette Gyóni Géza háborús költészetét, majd Dr. Lakatos Andor levéltárvezető tartott előadást az első világháborús kalocsai levéltári források feltárásáról. A megemlékezés helyszínén, az Érseki Kincstár első emeleti előadótermében egy időszaki kiállítás is nyílt a témával kapcsolatban, a programot vetítések és zenei betétek színesítették.

Hírek: 

Oldalak

Feliratkozás Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár RSS csatornájára