Communio-helyzetjelentés: 50 ezer dokumentum, 900 ezer kép, 184 plébánia (2014.04.02.)

2014. április 2-án, plébániai forrás-feltáró munkánk részeként Garán jártunk, utunkról egy képgaléria segítségével adunk rövid beszámolót. A hasonló plébániai látogatások célja a Communio-projekt keretében az anyakönyvi- és kéziratos-kötetes helytörténeti források feltárása, melyeket jegyzékelés után a levéltárban digitalizálunk. Az elmúlt négy évben mintegy 60 plébánián végeztünk hasonló feltáró-gyűjtő munkát, ezzel Főegyházmegyénk (a mai Bács-Kiskun megye) 1900 előtti, régi plébániáinak feldolgozása lényegében megtörtént, a kutatható képanyag honlapunkon elérhető Matricula-Historia-online szolgáltatásunk részeként.
A munkának ezzel nincs vége, hiszen a 20. századi alapítású plébániák száma is jelentős: 1900-1950 között további hatvan plébániát alapítottak ebben a térségben, az elkövetkező időszak feladata, hogy itt is feltárást-gyűjtést végezzünk. 2014-ben emellett a már feldolgozott plébániák hiányosságainak pótlására is törekszünk, hogy a kutatható állományok minél teljesebbek legyenek.
Időhatárok: honlapunkon a kereszteltek anyakönyveinek közlésénél 1923-ig, az egybekeltek és meghaltak anyakönyveinél, valamint az egyéb helytörténeti forrásoknál 1950-ig igyekszünk elérhetővé tenni forrásainkat.
Terület: a feldolgozásban érintett terület a néhai Bács-Bodrog vármegye és a mai Bács-Kiskun megye területe a Duna-Tisza közén.
Összegző statisztikai adatok: digitalizált dokumentumaink száma megközelíti az 50 ezret, a digitális képfelvételeink száma meghaladja a 900 ezret, és összesen 184 plébánia-település esetében közlünk anyakönyvi- és egyéb helytörténeti forrásokat E-kutatási rendszerünkben.

Megjegyzések a kapcsolódó képgalériához:
A képgaléria neve: Garai plébánián jártunk 2014-04-02
Az egyes képekhez tartozó kommentárok a képek alatti, kék színű nevekre-számokra kattintva (Gara 00, Gara 01 stb.) jelennek meg.
A képekre kattintva külön képdobozban, vetítésszerűen jelennek meg a fotók, ebben a nézetben a kommentárok nem olvashatók.

 

Hírek: