E-kutatás helyzetjelentés: három év, három új lehetőség (2014.04.10.)

Gyarapodó szolgáltatásaink miatt megkezdtük az e-kutatás menürendszerének átalakítását honlapunkon. Az új változat beüzemeléséig az alábbiakban adunk rövid tájékoztatást az elmúlt három év fejleményeiről, az új lehetőségekről:
Az e-kutatás (azaz digitalizált levéltári forrásaink online használata) 2010 decembere óta lehetséges honlapunkon. Újszerű levéltári szolgáltatásunk anyakönyvi- és helytörténeti tartalmak közlésével, 250 ezer digitális képfelvétellel indult, s a kutatható képek száma három év alatt több mint 900 ezerre növekedett. 2012-ben levéltárunk egyéb állományainak digitalizálását-közlését is megkezdtük, és 2013 őszén a digitális képeken túl egy szöveges anyakönyvi adatbázist is publikáltunk Kalocsa és szállásai esetében. Az e-kutatás így ma már háromféle módon, három nagyobb tartalmi-logikai egységben is lehetséges levéltárunkban:
- A Matricula-Historia-online (Családkutatás, helytörténet online) szolgáltatásunk tartalma tematikus gyűjtés eredménye: a történeti főegyházmegye plébániáinak anyakönyvi és egyéb kötetes-kéziratos helytörténeti forrásaira épül (a mai Bács-Kiskun és a néhai Bács-Bodrog megyék területén, a Duna-Tisza közén).
- A KFL-online (KFL-levéltári források online) szolgáltatásunk a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár egyéb forrásainak digitalizált képanyagát tartalmazza (a levéltári állomány hierarchiáját-jelzetrendszerét megtartva, az iratokat ismertető leírásainkhoz illeszkedve).
- Kalocsa és szállásai (Homokmégy, Szakmár) anyakönyvi adatbázisa 1700-tól kezdődően több mint 165 ezer anyakönyvi bejegyzés szöveges, átírt változatát tartalmazza, az eredeti források képét az egyes rekordokhoz kapcsolva. Az anyakönyvi adatbázis külön honlapon, az Arcanum Adatbázis Kft. által fejlesztett felületen érhető el.

Valamennyi e-kutatási szolgáltatásunk igénybevételéhez kutatói regisztráció szükséges.
- A Matricula-Histora-online és a KFL-online tartalma egyetlen, közös e-kutatói regisztrációval érhető el a levéltár honlapján, ez a regisztráció díjköteles és az említett szolgáltatások teljes tartalmára (2014 tavaszán mintegy 950 ezer kép) érvényes.
- Kalocsa és szállásai anyakönyvi adatbázisa esetében külön regisztrációra van szükség a szolgáltatás saját honlapján, a rendszer használata díjtalan.
A levétár összes e-kutatási szolgáltatásának használatához tehát két kutatói regisztráció szükséges, mivel szolgáltatásaink két szerveren, eltérő szoftveres környezetben működnek. A regisztrációs űrlapok néhány perc alatt kitölthetők és beküldhetők, de a kutatás megkezdéséhez a regisztrációk visszaigazolása (felhasználók beállítása) is szükséges. Ez a folyamat a levéltár részéről néhány munkanapot vehet igénybe, ezért kutatóink megértését-türelmét kérjük, ill. figyelmükbe ajánljuk a Regisztráció menüpont alatt olvasható, további információkat.

Hírek: