Közreműködés piarista könyvbemutatón, Kecskeméten - Koháry emlékkönyv (2015.05.08.)

2015. május 8-án délután, a kecskeméti Katona József Emlékházban szép számban megjelent érdeklődők kísérték figyelemmel annak a két kötetnek a bemutatóját, melyek a 300 éves Kecskeméti Piarista Gimnázium alapítója, gróf Koháry István (1649-1731) tiszteletére jelentek meg. A Koháry István emlékkönyvet (szerk. Kozicz János és Koltai András) Lakatos Andor, a KFL vezetője mutatta be, kiemelve, hogy az emlékkönyv nemcsak Koháry István megismerését teszi lehetővé az olvasók számára, hanem Kecskemét városa és a piarista rend története szempontjából is igen gazdag anyagot tartalmaz. Az emlékkönyvben megjelent kilenc tanulmány, Koháry végrendeletének szövege, s az illusztrációk formájában látható Koháry-portrék segítségével megismerkedhetünk a család vitézi múltjával, bepillantást nyerhetünk a földbirtokok korabeli működésébe-életébe, gazdag helytörténeti- és rendtörténeti információkat kapunk Kecskemétről és a piarista rendről, és Koháry történeti elhelyezése, a historiográfiai értékelés sem marad el. Koháry irodalmi mecenatúrája, a kötetben megjelenő eredeti megfogalmazásai és a kecskeméti piarista templom alapos bemutatása pedig a művelődéstörténet és a művészettörténet világába vezet bennünket, tovább színesítve és változatossá téve az igényes tartalmat.
A másik kötet „Sok jókkal áldgyon Isten benneteket.” Gróf Koháry István levelei Kecskemét város főbíróihoz és Tanácsához 1673–1730 címmel jelent meg, ismertetőjét Péterné Fehér Máriától, a forráskiadvány szerkesztőjétől hallhatták a jelenlévők.

Az eseményről a Magyar Kurír Katolikus Hírportálon képes beszámoló jelent meg Kettős könyvbemutató és kiállításmegnyitó a kecskeméti piaristáknál címmel.
Ízelítő a könyv tartalmából: impresszum, tartalomjegyzék, előszó (letölthető pdf)

Hírek: