A Főegyházmegye történeti sematizmusa

A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye történeti sematizmusa 1777-1923 Szerkesztette: Lakatos Andor, Kalocsa, Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, 2002. (A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai, 3.) 486 pp.(B/5-ös formátumú, cérnafűzött, keménytáblás.)
Megvásárolható/megrendelhető levéltárunkban, 1.500.- Ft-os áron.

Hogyan készült, mit tartalmaz a történeti sematizmus?
(Részlet a könyv bevezetőjéből)

 1777-1923 között éves rendszerességgel jelentek meg a Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye sematizmusai (147 esztendő alatt összesen 137 évfolyam jelent meg, 10 évben maradt el a kiadásuk). Ezek az évkönyvek tájékoztatták a papságot a legfontosabb tudnivalókról, ismertették az egyházmegye szervezetét és intézményeit, a különféle tisztségeket betöltő személyek nevét, és esperes kerületenként sorolták fel a plébániákat, jegyezték fel a lelkipásztorkodó papság legfontosabb adatait. A 19. sz. második felétől a népiskolák és tanítók adatai is megjelentek ugyanezen kötetekben. A közel másfél évszázadon át folyamatosan szolgáltatott adatok igen értékes forrást jelentenek, melyet eddig is szívesen használtak a kutatók, munkájukat azonban több dolog is nehezítette. Egyrészt régi könyvek sorozatáról van szó, mely koránál, ill. sorozat-jellegénél fogva is nehezen hozzáférhető. Ha sikerül is fellelnünk itt-ott néhány példányt, a sor a legtöbb helyen hiányos. Másrészt egy-egy hosszabb időszakot érintő kutatás alkalmával előfordul, hogy kötetek tucatjait kell fellapoznunk, 137 könyv hasonló mozgatása és kezelése pedig már technikai nehézségeket is okoz. Végül, de nem utolsó sorban ma már a sematizmusok latin nyelve, terminológiája és rövidítései sem tekinthetők közismertnek, értelmezésük gyakran jelent gondot a kutatók számára.

A hosszú időn át, hasonló adatszerkezetben közölt információk korunkban, az adatbázisok világában kézenfekvő módon összegzésre és feldolgozásra vártak. Így született meg a történeti sematizmus elkészítésének és kiadásának gondolata, és végül maga a kötet, mely az említett 137 sematizmus összesen 21 ezer oldalának feldolgozásával készült. A könyv műfaját tekintve forráskiadvány-adattár, kiadásával célunk volt, hogy az említett adategyüttes hozzáférhetőségét, felhasználhatóságát javítsuk, s ezzel a további kutatások számára segítséget, ösztönzést adjunk.

A feldolgozás és közlés módszerei is a forráskiadvány-jelleghez igazodtak. A címben szereplő "történeti" szó ellenére nem vállalkoztunk a kötetben felsorolt intézmények és személyek történetének-életútjának feldolgozására, viszont pontosan igyekeztünk jelezni, hogy mit írtak róluk a sematizmusok, dokumentálva e közlés változásait is. Munkánk semmiképpen sem pótolja pl. az érsekség intézményeinek archontológiáját, az egyházmegye történeti földrajzának feldolgozását, viszont reményeink szerint jelentős segítséget nyújt majd ezek elkészítéséhez. Forrásunk eredeti, latin nyelvét megtartva a használhatóságot részben segédletek készítésével (pl. latin kifejezések, rövidítések gyűjteménye), részben pedig a szövegbe szúrt fordítással (mindig dőlt betűvel szedve) igyekeztünk segíteni. A sematizmusok címsorait, intézményeinek megnevezéseit minden esetben fordítottuk, az egyes személyek neve mellett szereplő, gyakran ismétlődő tisztségek, rangok, megbízatások esetében latin-magyar jegyzéket készítettünk. A plébániákat ismertető részben a magyarra fordított szöveg aránya jelentősebb, ennek oka, hogy ebben a témában várhatóan a helytörténeti kutatók-érdeklődők szélesebb, latinul gyakran nem tudó köre is érintett. Fontos megjegyeznünk azonban, hogy ezek a fordítások összefoglaló jelleggel készültek, és semmiképpen sem pótolják a forrás eredeti latin szövegét, gyakran nem tartalmazzák annak minden változatát stb. (A teljes, szó szerinti fordítás közlése egyébként már pusztán terjedelmi okok miatt sem lett volna lehetséges.) A sematizmusokkal együtt megjelenő népiskolai évkönyvek nyelve (néhány kezdeti évfolyamtól eltekintve) eredetileg is magyar volt, az iskolák adatait így egységesen, teljes egészében magyar nyelven közöltük.

Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy miért éppen 1923-ig készült el a történeti sematizmus, és lesz-e folytatása? Az 1923-as év több szempontból is fordulópontnak tekinthető. Ebben a sematizmusban jelent meg utoljára a történeti Kalocsa-Bácsi Érsekség területének egésze. (Trianon hatása, a Főegyházmegye területének jelentős csökkenése 1925-től érzékelhető a sematizmusokban, Bácska és a Délvidék adatai ezután már csak egyetlen alkalommal, egy "pillanatkép" erejéig jelentek meg az 1942-es évfolyamban.) Az 1920-as évek elejétől azonban más fontos változás is történt: egyre ritkábbá vált a sematizmusok kiadása. Másfél évtizeden át két-három évenként készültek, majd azután még nagyobb kihagyások következtek, s az imént említett 1942-es kötet után pl. csak 1975-ben jelent meg a következő évfolyam. A sematizmusok adatainak összegzése tehát ebben a korban már nem ad folyamatos képet, az egykor nyomtatásban közölt adatok mindenképpen kiegészítésre szorulnak. Egyéb források (körlevelek, levéltári iratok) alkalmazása viszont újabb módszertani kérdéseket vet fel, és valószínűleg más közlési formát is igényel. A történeti sematizmus folytatását tehát természetesen tervezzük, de a 20. századi kötetnek mindenképpen szélesebb, változatosabb forrásbázisra kell épülnie. Hasonlóképpen kiegészítésekkel, külön közöljük majd a sematizmusokban megjelent papi- és tanítói hivatali életrajzokat, történeti névtár formájában. (18-20. sz.)

Dr. Fazekas Csaba egyetemi docens (Miskolci Egyetem BTK Újkori Magyar Történeti tanszék) recenziója a könyvről
(Megjelent: Egyháztörténeti Szemle, 2003. IV. évf. 1. szám, 127-131. o.)

A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye minden szempontból kiváló kötetet jelentetett meg. A most napvilágot látott vaskos kiadvány remekül illeszkedik a főegyházmegyei levéltár kiadványai sorába, melyek között - a történeti monográfiák, feldolgozások mellett - egyedülállóan sok, alapos szerkesztettsége miatt figyelmet érdemlő segédletet is üdvözölhetünk. 1998-ban jelent meg a kalocsai főszékeskáptalani levéltár ismertetője, a most ismertetett kötettel egyidejűleg pedig a Kalocsai Érseki Levéltárat bemutató - kiállításában és tartalmi színvonalában egyaránt hasonló - segédkönyv. Utóbbi valamennyi Lakatos Andor levéltáros alaposságát és buzgóságát dicséri, az általa vezetett intézmény nem először hívja fel magára az egyháztörténet iránt érdeklődő kutatók figyelmét.

Történeti schematismust kiadni mindenképp egyedülálló vállalkozás. Az egyes egyházkormányzati egységekhez tartozó papság adatait egykorúan folyamatosan közzétevő névtárak adatainak fontosságát, sokszínűségét aligha kell részletesebben bemutatni. Hiszen a meghatározó egyházi személyektől eltekintve az alsó(bb) papság adatai nem követhetők nyomon jól hozzáférhető szaklexikonokban, a róluk utólagosan feltárt és publikált szócikkek, tanulmányokban elhelyezett utalások gyakran pontatlanok, bizonytalanok. A schematismusokat azonban - mai szóhasználattal - "naprakész" formában készítették és jelentették meg, a nyomtatványok fellapozása a keresett egyházi személy életrajzi, vagy éppen egyházközségre vonatkozó lélekszám- és egyéb adatának megbízható lelőhelye. A történeti kutatásban mégis kevéssé használták ezeket - az egykorú szerkesztők alaposságát, a kiadást elrendelő egyházmegyei hatóságok precizitását egyaránt dicsérő - kiadványokat. A nagyobb közkönyvtárakban is alig vagy hiányosan hozzáférhetők, még az Országos Széchényi Könyvtárban is csak a türelmesebb kutatók próbálkoznak a használatukkal. Teljes sorozattal csak az egyházmegyei hatóságok iratőrző helyei, közgyűjteményei rendelkeznek, ezért (a sokszorosított nyomtatvány-jelleg ellenére) a schematismusok talán közelebb állnak a levéltári irat fogalmához.

A Lakatos Andor által sajtó alá rendezett kötet a hazai történetírásban egyedülálló - reményeink szerint: úttörő - vállalkozás. A schematismusok kutatásának ugyanis nemcsak a hozzáférhetőség szab korlátot, hanem az is, hogy nagyobb folyamatok, életutak feltárására csak hosszas böngészés után nyílik lehetőség. A schematismus, mint kiadvány típus valamennyi előnyét és hasznát egyesíti, ugyanakkor a hiányosságait kiküszöböli a "történeti schematismus" műfajteremtő kísérlete. (Átfogó egyházmegyei kiadványok azért megjelentek már, ezek elsősorban főpapi életrajz-gyűjtemények, illetve találkozhatunk olyan egyedülálló személyi adattárral is, mint az 1987-ben Münchenben napvilágot látott, Pfeiffer János-féle történeti névtár a veszprémi egyházmegye több, mint három évszázadának papságáról.) Mint Lakatos Andor bevezetésében joggal jegyzi meg, "a hosszú időn át, hasonló adatszerkezetben közölt információk korunkban, az adatbázisok világában kézenfekvő módon feldolgozásra és összegzésre vártak". Valóban, a kihívás az egyháztörténet szerelmesei, kutató történészei számára kézenfekvő, hiszen a schematismusok évszázadokon át gyakorlatilag ugyanabban a szerkezetben, belső tagolással, szemlélettel jelentek meg, és alig találni olyan történeti adatállományt, amelyet ennyire változatlan, forráskritikai megjegyzéseket alig igényelve követhetünk végig. Lényegében csak a "nagy" politika egyházmegyékre (például egyházmegye-határokra) gyakorolt hatásai teszik szükségessé azt, hogy a schematismusok feldolgozásának más módszertani irányelveket válasszunk az egyes történelmi periódusokban.

Nyilván ez utóbbi körülmény indokolta a Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye történeti schematismusának fent jelzett időhatárainak 1777-1923 közötti kijelölését is, amit külön nyomatékosított, hogy ebben az intervallumban 137 esztendőben megjelent a schematismus, és csak 10 olyan év volt, amelyben nem. Előbbiek gyakorlatilag a "békeidőknek" feleltethetők meg, hiszen az elmaradt évek között találjuk 1849-1850-t, 1916-1918-at, 1920-at és 1922-t is. Figyelemre méltó, hogy a történeti schematismus sajtó alá rendezésekor a szerkesztő jól átgondolt módszertani elveket alakított ki. Igyekezett a 21. századi kutató számára áttekinthető, hasznosítható adatbázist kialakítani a schematismusokból, ugyanakkor tudatosan törekedett az eredeti források hangulatának, ahogy ő joggal fogalmaz, "ízének" közvetítésére is. Ezért például üdvözölni tudjuk az elhatározást, hogy a legtöbb nevet, titulust, adatot eredeti, latin nyelven közöltek, a fordítás nemcsak a hibalehetőségeket (és lényegében feleslegesen a kiadás előkészítésére fordított időt) növelte volna, hanem az egyháztörténetben jártas kutatók számára feleslegesnek is bizonyul. Ami pedig az érdeklődő nagyközönséget illeti, talán nem baj, ha e kötet átlapozása után az olvasó maga is akaratlanul elsajátít néhány latin kifejezést. A schematismusok jellegéből adódóan problémát jelentett az évszámok használata (hiszen például egy hivatalba lépés dátumaként gyakran a névtárban megjelent adatot eggyel csökkenteni kell), továbbá a nyomdahibák óhatatlan jelentkezése. Ezért a szerkesztő számos esetben igyekezett levéltári adatokkal, egyes schematismus-példányok kéziratos bejegyzésével korrigálni a nyomtatásban megjelenteket.

A könyv adatállománya 3 nagy részre, azokon belül számos fejezetre és alfejezetre tagolódik. Az első "A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye papsága" címet viseli. Először archontológia formájában közli az érsekek, majd a nyolc szuffraganeus püspökség elöljáróinak adatait. A főszékesegyházi káptalan nagyprépostjait a három kanonoki stallumot (olvasó-, éneklő és őrkanonok) személyi állománya, utóbbiakat a bácsi kisprépost, három főesperes, az idősebb és ifjabb mester-, végül a tiszteletbeli kanonok követik, az egymást követő archontológiai sorrendben, a nevüket közlő schematismus egykorú szóhasználatának feltüntetésével. A következő alfejezet a főegyházmegye területén - akár csak rövid időre - létrejött apátságok adatait közli (összesen 23 apátságét), majd összesen 16 prépostságét. Az ezt követő alfejezetek nemcsak a főegyházmegye adminisztrációjában szerepet vállalt papság felsorolása, életrajzi adatai miatt tarthat számon érdeklődésünkre, hanem azért is, mert tökéletesen kirajzolódnak belőle a főegyházmegye működésében kulcsfontosságú hivatalok, hatás- és feladatkörök. Vagyis a történeti schematismus itt nemcsak archontológiai, hanem hivataltörténeti jelentőséggel is bír. Az alfejezetek között megemlíthetjük az érseki főszentszék és helynöki hivatalt (a feladatkörök száma 19), az érseki udvar-érseki hivatalt (17), a helynöki hivatalt (6), a házassági törvényszéket (9), a főegyházmegyei törvényszéket (6) stb. De itt találjuk az érseki és káptalani könyvtár vagy éppen a főszékesegyházi kórus személyzetét, az autonómia-kongresszus kiküldöttjeit, a cenzorokat, a betegállományban vagy távol lévő esetleg éppen felmentett papságot ugyanúgy, mint az - iskolatörténeti szempontból fontos adatbázist nyújtó - iskolákban tevékenykedő papok felsorolását (oktatási intézményenként), és a főegyházmegyében megtelepedett 13 szerzetesrend adatbázisát.

A második nagy rész "A főegyházmegye területi tagolódása és plébániái" címet viseli és - ahogy az alapvető forrásul szolgáló schematismusoknak - a legnagyobb terjedelmet foglalja el a kötetben. Az esperesek és a plébániák kerületi beosztásának (előbbi esetben főesperességek szerint, utóbbiban három időmetszet szerint) felsorolásai után következik a plébániák leírása. A rövid bevezető után a plébániák nevének ABC-rendjében, az eredeti schematismusok szemléletét követve rendkívül gazdag adatokat közölnek: a plébánia személyzete (plébános, helyettese, káplánok, segédlelkészek stb.) mellett a templomra, az anyakönyvezésre, a leányegyházakra (fíliákra) és a vegyes házasságokra vonatkozó adatokat, valamint - jól kiemelten - a lakosság vallási megoszlását különböző időpontokban rögzítő táblázatokat.

A harmadik részben külön foglalták össze "a kalocsai érsekmegye népiskoláinak és a tanüggyel foglalkozó egyéneinek" 1856-1919 között megjelent évkönyveinek adatállományát. A főegyházmegyei tanfelügyelőség, az egyházmegyei fenntartású tanítóképzők, néptanító-egyletek, a fegyelmi tanács, valamint az egyházmegyei tanítókra vonatkozóan külön kigyűjtött háborús adatok után található a népiskolák - a plébániákhoz hasonló terjedelmű és alaposságú - adatbázisa. A szintén ABC-rendbe szedett települések információi között a tanítók személyére, a tanulók számára vonatkozók mellett olvashatunk a község tannyelvéről, a tanulók nemenkénti megoszlásáról, osztályokról, a "megjegyzések" rovatban számos további eseményről, például az új tanítói állás megszervezésének időpontjáról, óvodák, árvaházak létesítéséről stb.

A kötetet - ilyen mennyiségű adatbázis esetén joggal elvárható alaposságú - függelékek és mutatók zárják. Előbbi nemcsak a schematismusok pontos bibliográfiai leírásait tartalmazzák, hanem a kötetben szereplő latin keresztnevek, kifejezések és rövidítések magyar megfelelőit is. A név-, illetve helymutatók megkönnyítik a kötetben való keresést, például egy személy életútjának nyomon követését stb. is.

Az összegzésből nem hallgathatjuk el rendkívül jó benyomásunkat a kötet külső megjelenítéséről. A betűminták, formák használata (kövérített, dőlt betűs, kis kapitális szedés stb.) egy ilyen gyűjtemény esetében nagyon fontos, és a szerkesztő remekül oldotta meg a feladatot, a kötet kitűnően áttekinthető, a fontosabb információk "kiugranak" a lapozgatáskor. Remek ötlet volt az is, hogy a száraz adatsorokat az eredeti schematismusokból vett illusztrációkkal "lazították", tették szemléletessé. A kötet borítóterve is megérdemel egy kis figyelmet. A keménytáblás kötetre a levéltári gyűjteményekből ismert módon, régies hangulatú betűkkel készítették a címzést, mintha tényleg a levéltárban száz-kétszáz éves iratgyűjtőt venne kézbe az olvasó. Mindemellett - utalva ismét a szerkesztő által is említett, 21. századi követelményekre - örömmel vennénk, ha a történeti schematismus adatai elektronikus formában (Interneten, CD-ROM-on) is hozzáférhetők volnának, mely nem helyettesíti, de könnyebb kereshetősége, kezelhetősége révén kiegészítheti a kötet használatát.

Végül nem hallgathatjuk el egyetlen, a kötet címében, műfajának megjelölésében szereplő kifejezéssel kapcsolatos kifogásunkat, még ha ez nem is elsősorban jelen munkára vonatkozik. A latin schematismus kifejezés "sematizmus"-ként való magyar visszaadása a történeti köznyelvben már teljesen elterjedt, ugyanakkor - álláspontunk szerint - hibás etimológián alapul. A latin schematismus szó alapja a görög szkhémá-ban keresendő, melynek első betűit a latin "sch"-val vette át. A magyar köznyelv - nyilván a német erőteljes jelenléte miatt - ezt egyszerűen "s"-sel adja vissza, pedig nem német, hanem görög eredetű szóról van szó. Hasonlóan az egyházszakadás megjelölésére elterjedt szkizma (latinosan: schisma) szó helyett sem "sizma"-t szoktunk mondani. Így az egyházmegyei névtárak latin elnevezésének magyarításában is a "szkematizmus" lett volna pontosabb. Bár tény, hogy más esetben sem okozott nagy zavart, ha hibás szóhasználat rögzült a szélesebb körű nyelvhasználatban, jelen esetben csupán a "sematizmus" más - ráadásul negatív - jelentéstartalma miatt nem tűnik szerencsésnek. Mint ahogy a fent ismertetett kalocsai kiadvány sem éppen nevezhető sematikusnak.