Az Érseki Levéltár ismertetője

A Kalocsai Érseki Levéltár. Levéltárismertető. Szerk.: LAKATOS ADÉL, LAKATOS ANDOR, SZABÓ ATTILA. Kalocsa, 2002. (A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 2.) 341 pp. (B/5-ös formátumú, cérnafűzött, keménytáblás.) Megvásárolható/megrendelhető levéltárunkban, 1.500.- Ft-os áron.

A könyv bevezetőjének szövege:

Az Érseki Levéltár ismertetőjének megjelenése többszörösen is ünnep a számunkra. Egyrészt önmagában is figyelemre méltó esemény levéltárunk életében egy-egy önálló kiadvány megjelenése, másrészt pedig "régi adósságot" törlesztünk ezzel a könyvvel: a Kalocsai Érseki Levéltárról ugyanis - néhány rövid beszámoló, áttekintés mellett - mindeddig nem jelent meg átfogó, részletesen tájékoztató segédlet. Külön öröm számunkra, hogy a történeti kutatásokat segítő kiadványunkkal az alapításának millenniumát ünneplő Főegyházmegyét köszönthetjük, és végül, de nem utolsó sorban jó érzés látni négy éves munkánk kézzel fogható eredményét.
Bízunk benne, hogy a levéltárunk iránt érdeklődők haszonnal forgatják majd a könyvet, és így véget érhet az a korszak, amikor kutatóink - segédletek hiányában - alapvetően a levéltárosok segítségére voltak utalva munkájuk során. A levéltárismertető segítségével mostantól önállóan, akár otthon is tájékozódhatnak levéltárunkról, és határozott elképzeléssel, kutatási tervvel érkezhetnek Kalocsára.

Az Érseki Levéltár anyaga mind terjedelmét, mind pedig forrásértékét tekintve gyűjteményünk igen fontos részét képezi. Kötetünk 635 iratfolyóméter terjedelmű iratanyagot ismertet, melynek időhatárai a 18. század elejétől 1992-ig, vagyis az egyházmegye török utáni újjászervezésétől a legutóbbi jelentős határmódosításig, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye születéséig terjednek. A könyv készítése során célunk volt, hogy az iratok jellegéhez igazodó, informatív segédletet adjunk az olvasók kezébe.
A bevezetőben röviden bemutatjuk levéltárunkat, elhelyezve benne a most ismertetett Érseki Levéltár anyagát, és összefoglaljuk az iratokat termelő szervek-, az iratkezelés-, valamint a levéltári anyag elhelyezésének történetét.
A kötet második, fő részét jelentő leírásban az iratokat középszinten, vagyis iratsorozatonként ismertetjük. Ezt a részt a levéltári struktúra szerint, levéltári jelzeteink használatával tagoltuk, vagyis a fejezetek címei magukban hordozzák az egyes iratcsoportok levéltári jelzetét. Az iratok ismertetése mellett megtalálhatók a rendezésre, az adatok közlésére vonatkozó módszertani, értelmező megjegyzések is. A raktári egységeket szándékosan nem szerepeltettük: tapasztalatunk szerint az évek során a raktári rend sokat változhat, a fentebb említett levéltári jelzet pedig önmagában is elegendő az iratok azonosításához. A segédletek készítését megelőző rendezés során az iratsorozatokat 1992-vel zártuk, selejtezést nem végeztünk.
Az adattár első részét a könyvben található, levéltárral kapcsolatos információk kronologikus összegzése alkotja, a második részben az egykori levéltárosoknak állítunk emléket. Végezetül hely-, név- és tárgymutatók könnyítik meg a kötet használatát.

Levéltárismertetőnk kiadását négy év céltudatos munkája előzte meg, melynek során az iratok rendezését, segédleteink elkészítését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram rendszeresen támogatta. Elődeink munkája, fenntartónk gondoskodása mellett ez a támogatás is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ezt a kötetet ma kézbe vehetjük. Köszönjük!

 

Márfi Attila (főlevéltáros, Baranya Megyei Levéltár, Pécs) recenziója a könyvről:
(Megjelent: Levéltári Szemle LIII. évf. 2003/2. 72-76. o.)

Fenti kiadvány vázlatos ismertetése előtt talán nem érdektelen megemlíteni a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) mintegy évtizede zajló értékes és figyelemreméltó kiadványozási tevékenységét. Ennek a munkaközösségnek több közgyűjteményi kutató is tagja, akik egyházi gyűjtemények forrásait felhasználva jelentettek meg egyedülálló forráskiadványokat. Ilyenek pl. a Dóka Klára nevéhez fűződő Egyházlátogatási Jegyzőkönyvek Katalógusa vagy az egyházmegyei térképekről készült kiadványok (e sorozatokban a Kalocsai Érseki Levéltárra vonatkozó publikációk is szerepelnek). A Várszegi Asztrik, Zombori István és Szántó Konrád szerkesztésében készült egyháztörténeti kiadványok sorából még az alábbiakat említhetjük meg (a teljesség igénye nélkül) azok közül, amelyek publikálása során nélkülözhetetlen segítséget adtak az egyházi közgyűjtemények is: A bécsi Pázmáneum (Bp., 2002.), Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatai (Szeged, 2000.), Állam és egyház a polgári átalakulás korában Magyarországon 1848-1918 (Bp., 2001), A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848-49-ben (Bp., 1999.), valamint a METEM folyóirata Magyar Egyháztörténeti Vázlatok címmel.

Magam a Kalocsai Érseki Levéltárról megjelent levéltárismertetőt típusát és értékrendszerét tekintve szintén az e munkacsoport által felvállalt szellemiség körébe tartozónak tekintem, jóllehet konkrétan nem a METEM tudományos kutatócsoportja támogatta a kötet megjelenését. Viszont tény, hogy ez esetben is nélkülözhetetlen anyagi és erkölcsi segítséget nyújtott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram. A kiadvány megjelentetésének legfőbb mentora azonban értelemszerűen a főegyházmegye megalakulásának millenniuma előtt tisztelegve a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár volt.

A mintegy 635 ifm-nyi iratanyagot őrző közgyűjteményről a levéltárismertető két fő szerkezeti egységre tagolva közli a szükséges szakmai ismereteket. Az első ilyen kiemelt fejezet első részében az intézményfenntartó Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye történetét vázolta fel az egyik szerkesztő, Lakatos Andor. Ebből megtudható, hogy a 2002-ben ezeréves fennállását ünneplő főegyházmegye forrásai a török pusztítást követően csak a 18. sz. elejétől datálhatók. A szerző fontosnak tartotta, hogy a hódoltság utáni újrakezdés területi változásait, a főegyházmegye átszervezésének fontosabb eseményeit is ismertesse. Ezt kiegészítve a főegyházmegye lakosságáról és a papság létszámáról is közöl statisztikai adatokat, a nyelvhasználat, a földbirtok és a felekezeti oktatási intézmények feltűntetésével, majd a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye mintegy 1200 ifm-re tehető történeti forrásanyagának szerkezeti felépítését vázolta fel. A nyolc ún. fondcsoport kiemelt forrásértékű irategyüttese a Kalocsai Érseki Levéltár (1699-1992, 635,45 ifm) fennmaradt forrásanyaga. A közgyűjteményt alkotó fontosabb szervek, illetve állagok felvázolását követően a többi hét fondcsoport tematikus ismertetését olvashatjuk: a Kalocsai Főszékeskáptalani Levéltár (1734-1988, 53,3 ifm), Kalocsai Érseki Gazdasági Levéltár (18. sz.1945, kb. 300 ifm), Espereskerületi Levéltár (konkrét időhatár és terjedelem nem ismert), Plébániai Levéltár (18. sz.1950., 225 ifm - 117 plébánia forrásai), egyéb Szervek (1766-1960., 40 ifm mintegy 11 fondot érintve), Hagyatékok-letétek (19-20. sz., 23 ifm) és az ún. Gyűjtemények fondcsoportja Mohács előtti okleveleket is magába foglalva mintegy 50 ifm terjedelemben.

Az e fondcsoportokhoz tartozó segédletek és a kutatást segítő információk közlése után az Érseki Levéltár rövid hivatal- és levéltártörténete olvasható Szabó Attila összegzései alapján. Ebben a szerző kiemelte Patachich Gábor érsek szerepét, aki a kezdeti nehézségek ellenére megszervezte az érseki hivatalt. Eleinte a szentszéki jegyzőkönyveket, majd az iratsorozatokat elkülönítették a cancellariusi feladatkörhöz csatolva. Újabb hivatali fejlődést a jegyző (notarius), majd a káptalani alkalmazott (capituli notarius) státusz létrehozása jelentett a 18 sz. derekán. Ezt követően a hivatali struktúra a helynöki hivatallal bővült iktató és írnoki feladatkörök alkalmazásával. A 19. sz. elején újabb jegyzővel bővült a hivatalszervezet, aki 1818-tól levéltárosi (notarius sacra sedis una archivarius) minőségben működött tovább. Az érseki hivatal újabb, jelentős reformja Haynald Lajos érsek nevéhez fűződik, aki megszüntette a helynöki hivatalt és az időközben kialakult érseki aulát szervezte át érseki hivatallá egy irodaigazgató (cancellarius director) vezetésével. Ekkor kezdte meg munkáját a polgári kor követelményeinek megfelelően önálló szervezetként az Érseki Főszentszék és a Főegyházmegyei Tanfelügyelőség is. Tulajdonképpen az ekkor kialakult hivatali és levéltári struktúra a mai napokig ezeken az alapokon nyugszik, néhány szerv átalakulása és megszűnése ellenére. A 20. sz. elején tapasztalható tudományos szintű kutatói érdeklődés tette szükségessé a levéltár-igazgatói (archivaria director) posztot, amelyet Winkler Pál könyvtáros-levéltáros töltött be. Halálát követően ez a státusz betöltetlen maradt, sőt elhalt, de a levéltár fejlődését ez nem gátolta. Ekkor, az 1950-es években készült el az Érseki Levéltár alapleltára, nélkülözhetetlen segítséget adva a levéltárosok és kutatók számára. Később, a '60-as évektől a növekvő kutatói érdeklődés eredményeként főállású levéltárosok kinevezésére is sor került.

E hivatali struktúra fejlődésével párhuzamosan természetesen az iratkezelés folytonosan változó szintjei is megkülönböztethetőek. A szerző először a 18. sz. első felében kialakult, az ábécé betűivel jelölt kútfős rendszer kialakulását ismerteti, amely 1763-tól, Batthyány József érsek reformjának köszönhetően nyolc jelentősebb kútfőre redukálódott, az ezeket alkotó tételeket római számokkal megkülönböztetve. A források struktúrája és a kutatások eredményessége miatt nem érdektelen, ha ezt a nyolc kiemelt kútfőt ehelyütt is feltűntetjük:

a)       helytartótanácsi és királyi leiratok
b)       az egyházmegye helyzetét taglaló jelentések, egyházlátogatási jegyzőkönyvek
c)       a szemináriumra és a szentszékre vonatkozó ügyek, jegyzőkönyvek
d)       hitoktatás, iskolaügyek, missziós mozgalmak, társulatok, konfraternitások, bérmakönyvek
e)       különböző hitbeli témákban írt dolgozatok
f)        hitehagyottak, másvallásúak, valamint a céhek ügyei
g)       házassággal kapcsolatos ügyek
h)       plébániák, plébánosok, kántorok szerződései, tizedügyek, leltárak, búcsúk, templomépítés, patronatus, végrendeletek és szerzetesrendek ügyei

Az időközben vezetett levéltári segédletek is ezt az irattározási rendszert követték. A 18. sz. végén Kollonich László érsek hivatali működésének idején rátértek egy harmadik, s egyben egyszerűbb iratkezelési rendszerre, amelynek értelmében megszüntették az általános kútfőket, helyettük az egyedi kútfőket alkalmazva, amely új rendszerben az eligazodást a segédletek nyújtották. 1815-ben eztán újabb reformot vezettek be, amivel megkezdődött a jegyzőkönyvek iktatókönyvvé válásának több évtizedes folyamata. Ugyanakkor az iratok megjelöléseként a változó alapszámos rendszert vezették be, aminek értelmében az utolsóként keletkezett iratiktatószám jelentette az alapszámot. Végül a már említett Haynald érsek nevéhez fűződik a polgári korszakban a sorszámos iktatási rendszer alkalmazása. Ekkor különítették el egymástól a különböző szervek jegyzőkönyvi tételsorozatait az ügyiratoktól: ezek külön nyilvántartásba kerültek. Ennek a rendszernek egyenes következménye volt a mutatókönyvek használata. Végezetül az időközben kialakult állagok, sorozatok és tételek rendszerén alapulva alakult ki a ma is érvényben lévő irattározási rendszer.

A szerző hasonló részletességgel tárgyalja az időközben nemcsak szerkezetében, de mennyiségében is változó irategyüttesek elhelyezésének problémakörét is. A kezdeti időszakban valószínűleg az érseki kastély konzisztóriumában tartották a forrásokat, majd a Nagyszeminárium épületében. A 19. sz. elején az érseki palotában kialakított konzisztóriumi terem mellett volt a levéltár mint önálló hivatal. Később a Helynöki Hivatal felé terjeszkedett az archivum, majd a polgári korszakban is újabb irodahelyiségeket kapott. Ettől függetlenül a növekvő mennyiségű iratok elhelyezése folyamatosan gondot okozott a 20. sz. első felében, ekkor már a padláson és a pincében is tároltak forrásokat. 1947-ben oldódtak meg az Érseki Levéltár elhelyezési gondjai azzal, hogy az eddigi tanácstermet átalakították, és ezzel a földszinti "nagylevéltár" elnyerte végleges szerkezetét és helyét.

E részletes ismertetést követi a kötetben a Kalocsai Érseki Levéltár repertóriumszintű, rendkívül részletes ismertetése mindhárom szerkesztő tolmácsolásában. Az ismertető az Érseki Levéltár forrásait alkotó három nagy szerkezeti (szervezeti) egység függvényében elemzi: a Kalocsai Érseki Hivatal, a Kalocsai Érseki Főszentszék és a Kalocsai Főegyházmegyei Tanfelügyelőség iratsorozatait tematikus bemutatásban. Mind a három fő szerkezeti (hivatali-szervezeti) egységet további alfejezetekre tagolva taglalják a szerkesztők. A Kalocsai Érseki Hivatal iratsorozatait az alábbi fondokra, illetve állagokra, sorozatokra felosztva ismertetik: Egyházkormányzati iratok, Plébániai iratok, Perszonális iratok, Anyakönyvek és a Kéziratos kötetek (jegyzőkönyvek, rendeletek-leiratok, segédletek, vegyes kötetek, pénztárnaplók). Az ehhez a fondhoz tartozó iratsorozatok ismertetésének főbb módszertani alapvetései a következők (amely módszertani elvek természetesen a többi szervezet állagainak közlésmódjára is vonatkoznak). A repertóriumszerű ismertető közli minden egyes állag címét és névváltozatát és az úgynevezett "iratrokonságát" is. Itt a különböző latin elnevezések feltűntetése mellett a magyar tematikai meghatározást, illetve az úgynevezett keresési fogalmat is feltüntetik. A sorozatok terjedelme és évköre mellett a források nyelvét is ismertetik, többnyire azt is megjelölve, hogy adott nyelv meddig volt használatos hivatali nyelvként. A tematikai ismertetésekben kimerítő részletességgel mutatják be az egyes sorozatok kialakulásának történetét és fejlődési szakaszait, azaz minden egyes leírás egyben hivataltörténet is. Az egyes irattípusok kutathatóságára vonatkozó megjegyzések és a szükséges alapinformációk mellett az irattípusok forrásértékére, forráselemzésére is sor kerül. A sorozatokon belül kialakult egyes korszakok által létrejött tételeket is feltüntetik esetenként az évkörükre és a terjedelmükre vonatkozó adatokkal együtt.

Nem lehet célja ennek a vázlatos ismertetésnek az összes itt közzé tett sorozat bemutatása. Mégis, ha ki kellene emelni bizonyos irategyütteseket, magam az úgynevezett Érseki Hivatal sorozatai közül a perszonális iratokat említeném. Ez az irategyüttes 51,35 ifm terjedelemben az 1712 és 1992 közötti évekből 1363 iratsorozatot ölel fel. A perszonális iratok elsősorban egyházi személyek (érsekek, papok) hivatali és nem személyes hagyatéki anyagát tartalmazzák. Így főleg a kinevezés, hivatalviselés, nyugdíjazás és demográfiai adatok tartoznak ezekhez a forrástípusokhoz. Természetesen sok átfedés tapasztalható a későbbi hagyatéki iratok és a plébániák anyagai között. Ezenkívül módszertani problémákat jelentett a személyes iratok rendezése során a személynevek és a vonatkozó földrajzi nevek pontos beazonosítása is.

A Kalocsai Érseki Főszentszék iratai a Feudális kori iratok, Plébániai iratok, Fellebviteli iratok és a Kötetek c. egységekre tagolva kerültek közlésre. Ebből a forrásegyüttesből e helyt a 154 sorozatból álló, 38 ifm-nyi, 1867-1992 között keletkezett Plébániai iratokat emelném ki. Ez a dokumentumsorozat az első fokú szentszék a plébániák ügyes-bajos dolgainak, pereinek aktáit őrzi.

Az utolsó, e kötetben feltűntetett forráscsoport a Kalocsai Egyházmegyei Tanfelügyelőség, az alábbi iratsorozatokból áll: Címszavas iratok (az oktatásüggyel összefüggő általános, elvi jellegű iratok), Népiskolák iratai, Középiskolák iratai, Felsőfokú intézmények iratai és a Kötetek (iktató-mutatókönyvek, vegyes tartalmú kötetek). Rendkívül összetett tematikája miatt a 63 iratsorozatot felölelő, 8,07 ifm. terjedelmű, 1868-1952 között keletkezett Címszavas iratokat említeném meg részletesebben. A pertinencia elve alapján kialakított és rendezett forrássorozatok többek között az alábbi típusú dokumentumokat foglalják magukba: Egészségügy, Fegyelmi ügyek, Hitoktatás, Iskolaépületek, Iskolai egyesületek, Iskolák államosítása, Iskolalátogatás, Kisebbségi iskolaügy, Menekültek, Népiskolaügy, Óvoda, Rendszabályok, Statisztika, Szociális ügyek, Tanítói gyűlések, Tankönyvek-tanszerek, órarendek, Uradalmi Iskolák és a Vallásügy.

A fent vázolt gyűjteményimertetéseket az Adattár címszó alatt közölt negyedik szerkezeti egység egészíti ki. A Levéltári kronológia címmel közzétett összegzés a levéltár történetének fontosabb eseményeit, a jelentősebb változásokat mintegy pontokba foglalva, időrendi sorrendben vázolja fel. Ezt követően a Levéltárosok névjegyzéke c. fejezet a Kalocsai Érseki Levéltárban, a Kalocsai Főszékeskáptalani Levéltárban és a Kalocsai Érseki Gazdasági Levéltárban közel 300 év alatt működő alkalmazottak, hivatalnokok névsorát közli hivatali beosztás és időhatárok szerint. Ez a pár oldalas kimutatás a repertóriumba tett személyre szóló említések mellett tisztelgés, egyben pedig a hajdani "levéltárosok" emlékét megörökítő gesztus is. Végül a kötetet záró szerkezeti egység következik, a rendkívül részletes Helynév-, személynév- és tárgymutató. Elsősorban utóbbi segédletapparátusra hívnám fel a figyelmet, mert a tárgyszavak kiemelésével a gyűjtemény összetettsége is tükröződik amellett, hogy a mutató kiválóan szolgálja a forrásanyagban való eligazodást is.

Összegzésül meg kell említenem, hogy mindig hálás feladat ilyen szintű szakmai produktummal foglalkozni. Ugyanakkor kihívás is: sikerül-e hasonló szinten ezt a példaértékű kötetet ismertetni? Magam ebben kevéssé vagyok biztos, ám abban igen, hogy sikerült felhívni az érdeklődők figyelmét. Érdeklődésre mindenképpen számíthatnak a szerkesztők, mert munkájuk a szűken vett "szakma" számára is tartogat újdonságot, olyan szakmai megközelítéseket, amelyek követését (vagy legalábbis átgondolását) fontosnak tartom. Azonban főként az egyháztörténettel foglalkozók könyvelhetnek el egy kiváló szintézist, aminek közvetítésével az ország egyik legjelentősebb egyházi gyűjteményének értékes forrásai kerülhetnek a figyelem középpontjába.