Kalocsa, az érseki város - előadás, 2010

Lakatos Andor:
Kalocsa, az érseki város
 

Előadás a Szülőföld Akadémia programsorozat részeként
Elhangzott: Művelődési Központ, Kalocsa, 2010. jan. 20. és márc. 17.
Az előadás vázlata a következő:

Bevezető
Érseki város, a paprika városa, a népművészet városa, az iskolaváros… Sorolhatnánk a különféle jelzőket, a szerepek sorát Kalocsa esetében, de bármely hosszan is sorolnánk, kétségtelenül az első helyre kívánkozna az „érseki város” kifejezés. Valószínűleg nem véletlen, hogy ez a téma került a szülőföldről szóló előadássorozat élére. Elsőbbségét nemcsak kora, az érsekség ezer éves múltja, hanem történeti szerepének jelentősége is indokolja.
Ha kivonnánk a városképből azokat az épületeket-intézményeket, melyek az érsekség működése során, annak intézményrendszeréhez kapcsolódóan jöttek létre, városunk meghatározó része tűnne el képzeletbeli térképünkről, szinte üresen tátongana a Szentháromság tér és a Szent István király út térhez közeli szakasza, műemlékek nélkül maradna történeti városunk, nem is szólva kórházáról vagy meghatározó oktatási intézményeiről, melyek közül több is egykori egyházi intézmények utódaként vagy azok épületében él.
Kalocsa város esetében az érseki és a történeti jelző szorosan összefügg, egymástól valójában elválaszthatatlan. Az érsekség adta a város önmagán messze túlmutató, országos hírét, a város múltjával így lehetetlen az érsekség története nélkül foglalkozni, s ha városunk múltját egy koordináta-rendszerben kívánnánk ábrázolni, az érsekség volna annak eredője-origója.
Mindennek eredményét Kalocsa városképe ma is magán viseli, ha turisták véleményét halljuk, vagy távoli vidékről érkeznek vendégeink, gyakran megállapítják, hogy ez a város más, elüt az alföldi mezővárosok sorától. Lehet, hogy számunkra mindez már megszokott környezet, de ha autóba ülünk, és figyelünk Solt, Kiskőrös, Soltvadkert vagy Jánoshalma utcáin, mi magunk is megállapíthatjuk, igazuk van. Nem véletlen jelentős Kalocsa idegenforgalma, ez a város valóban elüt a környezetétől, jó volna, ha időnként lakóinak szívét is megmelengetné (pl. s maihoz hasonló, hideg téli napokon), hogy a Dél-alföld egyik gyöngyszemének mondott városában, különleges helyen élnek.

Az érsekség és a város kapcsolatának meghatározó vonásai
De nézzük kissé konkrétabban, hogy miben állt az említett másság-különlegesség, melyek voltak az érsekség és a város kapcsolatának meghatározó vonásai ezer év távlatában?
- Kalocsa kisváros létére egy országrésznyi terület egyházi kormányzatának feje lett, ezer éven át, a történelem viharait átvészelve. A néhai Kalocsa-Bácsi Érsekségtől a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéig mindvégig stabilan az elnevezés része maradt Kalocsa, mint az érsekek székhelye.
- Az említett országos, központi szerep valójában sosem állott arányban a város mint település jelentőségével. Lakosságának számát, kereskedelmét vagy ipari tevékenységét tekintve, országos mércével Kalocsát inkább a fejletlenebb települések közé sorolták úgy a középkorban mint az újkorban. (Időnként még városi rangja is veszélyben forgott, volt nagyközség is…)
- Az érsekség területének súlypontja történelmi távlatban Kalocsától délre esett, elsősorban Bács-Bodrog vármegye területére kell itt gondolnunk. Így annak ellenére, hogy a város maga Pest-Pilis-Solt vármegye területére esett, egyházi központként élénk kulturális és egyéb kapcsolatai voltak Bácskával. Bácska teljesítménye pedig mind gazdasági, mind kulturális téren nem elhanyagolható, sőt a 19. sz. második felében, a dualista monarchiában pl. a legjobban fejlődő régiók között szerepelt.
- Kalocsa központi egyházi intézményeibe-épületeibe beépültek az érsekség erőforrásai: a háttérben „nagyobb erők” működtek, pl. több mint százezer kat. holdas egyházi nagybirtok az érsekek, ill. a káptalan igazgatásában, és említettük a polgárosuló Bácska anyagi- és humán erőforrásait is. (Humán erőforrásokra, személyes kapcsolatokra példa a jezsuita gimnázium bácskai diáklétszáma, a kalocsai anyakönyvek házassági bejegyzései a Bácskából származókkal, konkrét példák: Bozsó Ferenc, Petrovácz József, Winkler Pál.)
- Kalocsa előkelő egyházi rangja (a „második” egyházi méltóság Magyarországon) azt eredményezte, hogy érseki székén általában tehetséges, „előléptetett” főpapok fejezték be egyházi pályafutásukat. Valahonnan érkeztek, ahol már bizonyítottak, és további előrelépés számukra innen már csak Esztergomba volt lehetséges (ez is előfordult, de viszonylag ritkán). A püspökök pedig korábbi székhelyükön gyűjtött értékeiket gyakran távoli vidékekről hozták magukkal. Az érsekség és közvetve a város a mindenkori főpapok szellemi- és tárgyi hagyatékának örököse lett. Ez egyben az itteni egyházi gyűjtemények gazdagságának is az egyik magyarázata.
- Az érsekség működése miatt az átlagosnál szükségszerűen jelentősebb volt a kulturális tevékenység a városban. Írásbeliség, könyvtár(ak) és az eleminél magasabb fokú oktatás jellemezte már a középkorban, és az érsekek stratégiai célja, munkájuk eredménye volt, hogy a 19. században Kalocsa országos hírű és jelentőségű iskolavárossá vált. Minderről külön előadásban is lesz majd szó (Kalocsa, az iskolaváros), így most röviden talán csak egyetlen jellegzetességre hívnánk fel a figyelmet: iskolavárosként a magyar kultúra közvetítője lett a város az egyházmegye nemzetiségei számára, a német és délszláv anyanyelvű diákságból sokan itt sajátították el tökéletesen a magyar nyelvet, s a nemzetiségi hallgatósággal tulajdonképpen a város népe is találkozott (pl. jezsuita gimnázium externistái).
- 1848 előtt az érseki város tulajdonképpen az érsek városa. S ez nemcsak játék a szavakkal, a birtokos szerkezetnek itt komoly jelentése van, hiszen az érsek tulajdonáról van szó, ő a település földesura, a várost jobbágyai lakják, és mindennek adózási, bíráskodási, úriszéki stb. következményei voltak. Az egyházi vezető szerep itt tehát világi hatalommal párosult, melynek gyakorlása (adóztatás, rendfenntartás, ítélet-végrehajtás) szükségszerűen nehézségekkel, konfliktusokkal is járt.
- A polgári korban azután az érsek városa titulus érseki várossá szelídült. A birtokos szerkezetből ma is könnyen jelzőit formálhatunk, de korántsem jelentett teljes fordulatot ez a változás az érsekség és a város kapcsolatában. Erősödött ugyan az önkormányzatiság, születhettek városi intézmények, de a város szempontjából továbbra is meghatározóak maradtak az érsekség erőforrásai. Az érsekek és a városi bírók-polgármesterek világa, kapcsolatrendszere, lehetőségei nem voltak összemérhetők, s az óriási távolság időnként meg nem értést, feszültségeket eredményezett. (Még jó ügyek esetében is, hiszen az egyeztetés az említett távolságok miatt gyakran elmaradt. Pl. Haynald bíboros-érsek és a korabeli nagyközség vezetésének körei, lehetőségei teljesen eltérőek az 1880-as években. Haynald Kalocsán töltött ideje kevés, általában kész elképzeléssel vagy megvalósított fejlesztésekkel állt elő, nem nagyon volt találkozási pont a város vezetésével.)
- A 20. században azután először fokozatosan, majd gyökeresen és viharosan változtak a körülmények, melyek az előző két pontban említett jelenségeket felülírták. Szinte az ellenkező végletekig jutatottunk a kommunista egyházellenes ideológia, a vallásos világnézettel szembeni harc jegyében. De az említettekből talán mégis érhető annak a kettősségnek a gyökere és történeti magyarázata, amely a város lakóinak megítélését-tudatát jellemezte (jellemzi?) az érsekséggel kapcsolatban. Érzelmileg ui. egyszerre lehettek büszkék városuk múltjára, országos történeti szerepére, mely egyébként őseik számára is sok lehetőséget tartogatott, ugyanakkor tartózkodással, távolságtartással gondolhattak azokra a kellemetlen jelenségekre, melyek egy nagy szervezet világi hatalomgyakorlásával vagy egyszerű létével-tevékenységével együtt jártak. Az imént próbáltam érzékeltetni, hogy időnként kellemetlen érzések is keletkezhettek, hiszen sok szempontból nem volt könnyű felnőni-önállósulni a városnak az országos jelentőségű érsekség árnyékában.

Kulcsfogalmak tisztázása: az érsekség, érseki tartomány kifejezések jelentésének magyarázata, történeti változásai
Az eddigiekben is sokat használtuk, s az következőkben is biztosan sokszor esik majd szó érsekségről, érseki tartományról, vagy latin kifejezéssel élve provinciáról-metropóliáról és annak vezetőiről, az érsekekről-metropolitákról. De vajon világos-e mindezek jelentése a mai emberek, kalocsaiak számára?
Az érsekség szintjének elhelyezése a római katolikus egyházkormányzatban, s az ezzel kapcsolatos fogalmak (tartomány-provincia, érsek-metropolita, pallium) magyarázata tehát fontos dolog: római közigazgatás öröksége az egyházi igazgatásban a provincia, más szóval metropólia, az élén álló főpap az érsek (archiepiscopus, metropolita). Főegyházmegyéje (archidioecesis) a tartomány anya-egyházmegyéje, legtöbbször szervező-térítő szereppel, s az így születő egyházmegyék tartományba rendeződve mintegy családot alkotnak. Az érsek ebben a családban a pápa helytartója, a középkorban kiterjedt jogokkal. Olyan fontos ügyekben jár el, mint pl. püspökök utódlása, kinevezése, egymás közti vitáinak rendezése, bírósága fellebbviteli fórum az alárendelt püspökségek (suffraganeusok) számára, újabb egyházmegyék szervezését-alapítását kezdeményezheti, tiszteletbeli elsőbbség illeti meg, melynek jele liturgiai öltözetén a pallium (vállöv). Az újkorban, Róma központi kormányzási lehetőségeinek változásával (háttérben a technikai fejlődés, az információk gyorsabb áramlása) ez a jogkör jelentősen csökkent, így a török utáni Magyarország érsekei számára már inkább csak a fellebbviteli bírósági fórum, ill. a tiszteletbeli elsőbbség maradt, az alárendelt püspökségek egyébként csak legfontosabb ügyeikben, pl. törzsvagyonukat érintő döntéseikben jeleztek, ill. kértek jóváhagyást.

Rejtélyes kezdetek: az érsekség születése és kezdeti működése
Ha az alapítás korának, az érsekség első évszázadának irodalmát vizsgáljuk, be kell látnunk, hogy olyan alapvető kérdésekre nem adható egyértelmű, pontos válasz, mint pl.
- Mikor alapították a kalocsai egyházmegyét?
- Mikor lett érseki székhely, volt-e érseki tartománya?
- Ki volt az első főpapja?
- Hogyan lett Bács is érseki székhely?
Mi okozza a nehézségeket a válaszadásban? Nincsenek eredeti, korabeli forrásaink. Szent István idejéből pl. valamennyi használható információnk utólagos közvetítéssel, évtizedekkel, esetleg évszázadokkal későbbi átírásokban-összefoglalásokban maradt ránk. A későbbi krónikák gondolatvilágát nyilvánvalóan befolyásolta az utókor célzatossága, az átírt oklevelek egyes információi, neveinek pontossága pedig kérdéses lehet stb. Pl. az esztergomi érsekek kalocsa főpapjait a 12. századig következetesen püspököknek titulálták, de emögött nem információhiány, sokkal inkább célzatosság rejlett: nem kívánták elismerni Kalocsa érseki rangját, feleslegesnek tartották még egy érseki tartomány létezését, amely a történeti Magyarország megosztását jelentette egyházigazgatási szempontból. De az átírások problémái kapcsán említhetnénk példaként a külföldi források névhasználatának sajátosságait, pl. az első érsek esetében: Asrik, Aserik, Aszkrik stb. Mindezt tovább nehezíti, hogy nagyon kevés fennmaradt adatunk van, mintha egy óriási mozaikból csak néhány apró darabot ismernénk, és az alapján kellene képet alkotnunk, valamit mondanunk az egészről. Így aztán nem csoda, hogy egy-egy részlet szemlélése, esetleg túlbecsülése alapján megindul a fantázia, elméletek, felfedezések születnek, melyek alapján azután a kutatók gyakran teljesen eltérő, esetleg ellentmondásos következtetésekre jutnak. De most röviden vegyük mégis sorra az említett kérdéseket, hiszen az érseki város történetének kétségtelenül fontos eleme az érsekség létrejötte-születése!

Mikor alapították a kalocsai egyházmegyét?
Az évet sajnos nem tudjuk pontosan, de valószínűleg Szent István koronázása után hamarosan. Eredeti forrásunk nincsen ezzel kapcsolatban. Az alapítás dátumát a kutatók legkorábban 1002-re teszik, az év meghatározásában Asztrik életútjának adatai, ill. azok értelmezése-megítélése játszanak fontos szerepet. A Duna-Tisza köze a honfoglalás óta az Árpádok központi, uralmi szállásterülete, itt tehát valószínűleg nem volt szükség komolyabb előkészületekre, a térség jól szervezhető volt a király szempontjából, ezért is valószínűsíthető a korai egyházmegye-alapítás (amely a vármegyerendszer, vagyis a világi közigazgatás kiépítésével párhuzamosan haladt). Kalocsa védőszentje Szent Pál, a nagy térítő apostol lett, ez némiképp előre vetítette feladatát is, minden bizonnyal távolabbi területek keresztény térítésének kiindulópontjául-bázisául szánták. Egyes vélemények szerint területe kezdetben, egy rövid időre kiterjedhetett a Duna másik oldalára is, a később megszervezett Pécsi Püspökség területére (itt a feladat az ún. fekete-káliz magyarok térítése lett volna), de azután természetes határai hosszú távon a Duna és a Tisza folyamokhoz igazodtak. Délen viszont a két folyó találkozásán túl a Szerémség is ide tartozott.

Mikor lett érseki székhely, volt-e egyháztartománya?
Évet itt sem tudunk megjelölni, de valószínűleg még Szent István életében. A korai főpapok még időnként püspökként, máskor érsekként vannak említve, az első a sorban Asztrik, akinél sajnos nem világos, hogy érseki címe-megnevezése honnan ered. Ő ui. Esztergomban is szolgált társérsekként, a beteg Sebestyén érseket helyettesítve, így vannak, akik érseki rangját innen eredeztetik.
Asztrik után a következő érsek, György említése 1050-ből származik. Külföldi források tesznek róla említést egy franciaországi útja, diplomáciai küldetése alkalmával, s a magyarok kalocsai érsekeként nevezik meg. Ez az adat biztosnak mondható, s ha ezt elfogadjuk, és figyelembe vesszük, hogy a Szent István utáni időszak, a politikai-hatalmi válság semmiképpen sem kedvezett volna egy újabb érsekség alapításának, akkor a kalocsai érsekség eredete nagy valószínűséggel Szent István korára tehető.
Nem szabad elhallgatnunk a kalocsai érsekség létrejötte körüli jogi kételyeket-nehézségeket sem. Tudnunk kell, hogy a korabeli jogszokások, a Szent István korában mértékként alkalmazott IX. századi egyházi joggyűjtemény, a Collectio Pseudo-Isidoriana szerint 10-12 püspökség alkot együtt egy provinciát, azaz érseki tartományt. Vagyis Esztergom érseksége a magyar egyházszervezetnek tökéletesen elég lett volna. Nem csoda tehát, ha Kalocsa érsekségével kapcsolatban Esztergomban és Rómában is kételyek adódtak, és Kalocsa státusának elismerése elhúzódott a XII. századig. Az érsekeknek meg kellett küzdeniük azért, hogy metropolita, azaz tartományi szervezői-vezetői rangjukat elfogadják.
A Szent István korában létrejött magyar egyházszervezet így valóban egyedinek, különlegesnek mondható. Magyarország az egyetlen a kelet-közép-európai régió X-XI. században keresztény hitre tért államai közül, amelynek alapításától kezdve folyamatosan működőképes, más ország hierarchiájától független egyházszervezete volt, s az újkorig egyedi volt a régióban abban a tekintetben is, hogy területén két érseki tartomány szerveződött. A középkori Kalocsa helyzete tehát nemcsak magyar viszonylatban, hanem közép-európai léptékben is különlegességnek mondható a katolikus egyházszervezet szempontjából.

Ki volt Kalocsa első főpapja?
A kelet-franciaországi (esetleg burgund) származású Asztrik (valójában inkább talán Asrik vagy Aserik), személyével kapcsolatban a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy azonosítható-e Anasztázzal, akiről hasonló megbízatásokban a források szintén említést tesznek. Hartvik püspök Szent Istvánról írt legendájában ezt az azonosítást megtette, de azóta számos kutató vitatta állításait.
Asztrik életéről biztosan elmondható, hogy római bencés szerzetesi múltja volt, Szent Adalbert klerikusaként, az ő környezetében emlegették, a szent munkatársa volt térítő munkájában, és Adalbert halála után a meseritzi apátság élére került Lengyelországban. Néhány év múlva, Szent István király szolgálatába állva fontos diplomáciai küldetést teljesített, elhozva számára a koronát és az egyházszervezést jóváhagyó pápai iratot.
Ezt követően az Asztrik-Anasztáz életrajz meglehetősen zsúfolt: említve van pannonhalmi apáti megbízatása (1001 végén), majd kalocsai püspöki tiszte (1002?), 1003-1004 táján néhány évig helyettesítette az esztergomi Sebestyén érseket, majd kb. 1007-ben visszatért az érseki székhellyé váló Kalocsára, az innen induló térítések szervezésére. 1030-ig még többször is említik a magyarok érsekeként, és 1015 után még pécsváradi apátként is előfordul a neve.

Hogyan lett Bács is érseki székhely?
Szó esett már róla, hogy a Kalocsai érsekség születése önmagában is egyházszervezeti különlegességnek számított a korabeli Magyarországon. Nos, a furcsaságok sorát tetézte, hogy hamarosan két székhelye lett az egyházmegyének. Székhelyváltásokra egyébként más egyházmegyék esetében is volt példa, Szent László királyunk korában pl. a Bihar-Várad székváltást említhetnénk, viszont egyáltalán nem volt jellemző mindkét székhely továbbélése. Valószínűleg Szent László állt a kalocsai változás hátterében is, s a kalocsa-bácsi költözés az 1080-as évek második felében könnyen lehet, hogy hasonló székhelyváltásként kezdődött, de azután mégsem történt meg a régi központ, Kalocsa leépülése, sőt egy évszázad múltán, 1192-1201 között győri Saul érsek már vissza is költözött Kalocsára. A kalocsai és bácsi érsekekről az első századokban időnként külön-külön esik említés a forrásokban, viszont soha sincsen két érsek egy időben megnevezve, mindkét székvárosban káptalan működik, két székesegyház van, és Bács védőszentje is Szent Pál lett. A két káptalan időnként együttműködött, pl. az érsekválasztások terén, és a főesperességek is megoszlottak a két központ között, tehát az egyházmegye területi igazgatásán is osztoztak. Hogy mi indokolta a két székhely fenntartását-fennmaradását, azt pontosan nem tudhatjuk. Valószínűleg kedvezőbbnek tűnt a déli irányban terjeszkedő magyar királyság expanzióját Bácsból követni-segíteni, majd később a déli határok védelmével kapcsolatos hadi feladatokat innen ellátni. Bács aktivitása a középkorban végig megmaradt, de az újkorban Bács már nem épült újjá központként, emlékét az érsekek már csak címükben őrizték-viselték.

A nagy sziget a Duna-Tisza közén
A fentebbi kérdéseknél az eddigiekben tulajdonképpen kerültük a „miérteket”, vagyis a történtek okainak meghatározását, pedig a szakirodalom ezzel kapcsolatos feltételezésekre-találgatásokra is bőséges példatárral szolgál. Miért egy második érsekség? Miért éppen Kalocsán? A különleges elméletek felsorolása helyett most hadd kíséreljünk meg egy sajátos, helyi probléma-megközelítési módot, melyhez kiindulópontul, szemléltetésként Ruttkay Mihály 1763-ban rajzolt térképét használom. A vízrajzi térkép a Duna bal partjáról, vagyis a folyó Pest-Pilis-Solt vármegyei szakaszáról készült, és levéltárunk térképtárának egyik büszkesége, melyet reprint változatban, ofszet nyomatként is kiadtunk. A precízen megrajzolt részletek mellett egy figyelemre méltó, beszédes életkép is segít vidékünk hiteles, életszerű ábrázolásában, figyelmeztetve bennünket a vízi közlekedés korabeli fontosságára.
Ezen a térképen még jól érzékelhető a Kalocsai Sárköz vízben gazdag világa, és keleti földrajzi határán lápok sorozataként Ócsától egészen Bajáig végighúzódik egy belső vízvonal, a Duna medrének egy korábbi folyása. Ez az elláposodott, később aztán lecsapolt-kiszáradt belső ág a Duna ma is folyó medrével együtt egykor egy nagy szigetet alkotott, melynek már nyoma sincs a mai térképeken.
Ha a Duna-Tisza köze valóban a honfoglalástól kezdődően az Árpádok uralmi, központi szállásterülete volt, s itt, a Kárpát-medence közepén található egy vizektől védett, lápos nagy sziget (ártéri erdőkben, vadban és halban gazdag, kitűnően védhető, ideális rejtekhely, melyhez a Duna vízi kijáratot, közlekedési lehetőséget is biztosít), annak minden bizonnyal volt jelentősége történeti szempontból, valószínűleg nem véletlen, hogy ezen a területen a Duna mentén feltűnően sok település viseli fejedelmeink nevét (pl. Taksony, Tass, Solt, Fajsz).
Az utóbbi években a terület fontosságát támasztották alá a Solt-Tételhegynél folytatott ásatások eredményei, melyek szintén a térség uralmi központ jellegére utalnak. Ha pedig valóban ezen a vidéken volt az Árpád-kori Magyarország uralmi központja, akkor egy „rendszerváltó” fejedelem-király szempontjából ez a vidék őseinek, a régi Magyarországnak a központja volt. A királyi, keresztény Magyarországnak természetesen kialakultak újabb központjai, és ezzel együtt kulturális-civilizációs változások is történtek, de könnyen elképzelhető, hogy Szent István igyekezett megadni a régi fejedelmi központi vidéknek is a tiszteletet. Többek között azzal, hogy szervezetileg nem rendelte alá az új egyházi központnak, Esztergomnak. Ezt az alárendeltséget pedig csak egy önálló érseki tartomány alapításával kerülhette el.

Az érsekek feladatai, szerepei
Főpapi szerepek-tevékenységek számbavételekor a 19. sz. végéig meghatározóak voltak a feudális viszonyok, s az érsekek főbb tevékenységi területei ekkoriban a következők:
- Szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos funkciók. A II. Vatikáni Zsinat előtti liturgiával és a korabeli közlekedési lehetőségek között ez a mainál lényegesen megterhelőbb feladat volt, a bérmakörutak pl. több hetes elfoglaltságot jelentettek, és egy-egy templomszentelésre is heteket kellett készülni, böjtölni stb.
- Egyházkormányzói- és szervezői funkció – a hivatali tevékenység alapvetően segítőkkel, helyettesekkel (segédpüspök, helynök, irodaigazgató, kanonokok és hivatali tisztviselők) zajlott, az érsekek maguk inkább csak ünnepélyes aktusoknál voltak jelen, ill. kegyet gyakoroltak.
- Pásztori-tanítói funkció – a mainál jóval ritkábban, nagyobb ünnepek alkalmával kerülhetett rá sor. A nagyobb lelki hatás a sajtó és irodalom segítségével inkább 20. századi jelenség, korábban a tanítói funkció inkább a kisebb közösségekben, plébániákon (pl. bérmautak alkalmával) működött, írásaival-körleveleivel az érsek inkább csak papjait érte el.
- Szentszéki bírói funkció, az egyházi bíróság elnöke. Ne feledjük, hogy polgári jelentősége-tevékenysége is volt az egyházi bíróságoknak, pl. a házassági perek esetében, s ez a helyzet csak a 19. sz. végére, az új egyházpolitikai törvényekkel (pl. állami anyakönyvezés) változik meg. A polgári bíróságok hiánya ezen a téren nyilvánvalóan az ügyek számában is jelentkezett.
- Földesúr, ill. nagybirtok feje (úriszéki bíróság, gazdasági tevékenység-szervezet). 100 ezer holdas erdő, szántó, bérlet stb. vezetésére szakosodott az érseki uradalom, a jószágkormányzóság szervezete, civil alkalmazottakkal, gazdatisztekkel (az uradalmat nem tekintették az egyházszervezet részének, adatai nem szerepeltek az egyházmegye évkönyveiben, az ún. sematizmusokban).
- Családi birtokok kezelése-jövedelmei. Elsősorban arisztokratáknál volt jellemző, és ügyeit az egyházmegye vagyonától gondosan elkülönítve kezelték.
- Plébániák kegyura – a feudális kori birtokos szerepből adódott. A birtokosoknak megkülönböztetett szerepük volt a plébániák fenntartásában. Az érsek így kb. 20-25 templom és plébánia karbantartója-építtetője volt egykori birtokain.
- A feudális korban országos bírói funkciók (királyi bíróságok, legfelsőbb fellebbviteli fórumok pl. hétszemélyes tábla bírái).
- Politikai szerep, jelenlét az országgyűlés felsőházában majd főrendi házában, ill. a megyék élén, időnként főispánként (pl. Bács-Bodrog megyében a 18. század végéig).
- Diplomáciai szolgálatok uralkodóknak (Asztrik, György érsek 1050-ben, Széchényi Pál közvetítése a Rákóczy szabadságharc idején, Haynald és a vatikáni konkordátum)
- Hadvezéri tevékenység (Csák Ugrin, Tomori P.)
- Tudományos-közéleti szerep az Akadémián, különböző egyetemek díszdoktoraként, művészetek mecénásaként (a középkorból említhetnénk az utolsó nagy humanistát, a nagy műveltségű, itáliai levelező Váradi Péter érseket, aki Mátyás király idejében összegyűjti Janus Pannonius epigrammáit. Az újkorban Patachich Ádám a budára költöző egyetem első elnöke, költőként az árkádiaiak társaságának tagja, Haynald botanikusként az Akadémia természettudományi és matematikai bizottságának elnöke, Városy Gyula érsek történészként végzett komoly kutató- és publikációs munkát stb.)
- Különféle intézmények alapítójaként (árvaházak, iskolák, kórházak stb.), segélyek folyósításával, vagy éppen foglalkoztatás (Rokkanttelep), lakások építése révén szociális gondoskodás.
Természetesen nem lehetett valamennyi szerepkörben egyformán helyt állni, s a tevékenység valójában gyakran helyettesekkel történt, ezért is voltak fontosak a közvetlen munkatársak, a főszékeskáptalan tagjai, a kanonokok

Az érsekek segítői, a főpapság szélesebb rétege, a kanonokok
- A 19. sz. közepéig a főegyházmegyei vagy érseki szentszék tagjai (valamennyi ügyben döntő-ítélkező, kollegiális tanácsként)
- 19. sz. közepétől az „ágazati” vezetés felelősei, ekkortól működik az érseki hivatal, a szentszéki bíróság és a főtanfelügyelőség, mind kanonok vezetőkkel és munkatársakkal
- Kalocsán a 10 kanonok együtt alkotta a Főszékesegyházi Káptalan testületét, melyen belül megbízatásaik beszédes kifejezői voltak az egyes stallumok nevei: pl. olvasó-, éneklő-, és őrkanonok, főesperesek, idősebb- és ifjabb mesterkanonokok stb.
- Magyar történelmi érdekesség a káptalan hiteleshelyi tevékenysége, mely 1873 előtt a közjegyzőket pótolta. Feltehetően „az én fejem nem káptalan” kifejezés is innen ered, jelezve, hogy az ország ügyes-bajos dolgait, jogbiztosító „adattárát” a káptalani regisztrum-könyvek őrizték.
- A káptalanok működésében jellemző tényező függetlenségük, kontroll-szerepük: püspökök és kanonokok valójában csak együttesen tudtak hatékonyan működni-kormányozni, egymás nélkül nem. A kanonokok kinevezése-megélhetése nem az érsekektől függött (főkegyúri jog, önálló birtokok), az érsekek fontosabb döntései (pl. a törzsvagyont érintő ügyek) csak a káptalan beleegyezésével voltak érvényesek.

A főpapi szerepek megvalósításának körülményei
Honnan érkeztek Kalocsa érsekei? Szó esett róla, hogy az ország távoli pontjairól, időnként tartományuk egy-egy püspöki székéről (pl. Bosznia-Patachich Gábor, Várad-Patachich Ádám, Erdély-Kollonich László), de akár még távolabbról, más tartományból is (pl. Vác-Nádasdy Ferenc, Kassa-Kunszt József, Szepes-Császka György), Haynald Lajos pl. római szolgálatból-hivatalból érkezett… A középkorban gyakori volt, hogy a király közeléből, annak bizalmas köréből, pl. kancelláriai szolgálatból emelkedtek udvari papjai a kalocsai érseki székbe, s a hasonló központi szolgálatok tulajdonképpen a későbbiekben is jellemzőek maradtak. Fiatal korukban, püspökségük előtt többen is tevékenykedtek az udvarnál a Magyar Kancellárián (Patachich Ádám), vagy később a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, annak katolikus főosztályán (Várady Lipót Árpád).
Ha képzettségüket tekintjük, a középkorban jellemző volt az egyetemjárás Európa híres intézményeit keresték, és nem ritka, hogy több városban is tanultak. Említhetnénk Párizst, de itáliai egyetemeket is, Bolognát, Ferrarrát stb. A 18. században a római Collegium Germanicum-Hungaricum vált meghatározóvá a magyar főpapok képzésében. Fordulópont a képzésben és a társadalmi környezet terén is a 19. században következett be, s a háttérben a Habsburgok központosító politikája állt. A római Germanicum helyett a bécsi Augustineum lett főpapjaink legfontosabb képzőhelye, és arisztokraták helyett egyszerűbb származásúak (kisnemes-, honorácior, és polgári-, ill. mesterember családok szülöttei) is megjelentek a püspöki székeken és a kanonoki stallumokban. A főúri életmód, az arisztokrata élettér és környezet azonban korszakunkban mindvégig meghatározó-jellemző maradt a főpapságra, a társadalmi származástól függetlenül.
Az említett Habsburg politika hátterében a terjeszkedő, abszolutista állam állt. Az egyház életében tapasztalható, politikai indíttatású beavatkozások gyakran okoztak nehézségeket, pl. a főkegyúri jog módszeres kiterjesztése a főpapok (püspökök-kanonokok) kinevezésére, egyes szerzetesrendek feloszlatása, vagyonuk „államosítása”, az egyházszervezet hasznosítása állami-közigazgatási célokra (népesség-összeírások, krumpli népszerűsítése), az egyházi vezetés elszigetelése Rómától. Mária Terézia és II. József nevét említhetjük kezdetként, de a folyamat valójában folytatódott a 19. század első felében is.
- A habsburg politika eredményeként a 18. század anekdotái a karakán arisztokrata püspökökről, a püspökök és az uralkodók konfliktusairól (pl. Patachich Ádám palotaépítése Nagyváradon) eltűnnek a 19. századra. Az Augustineumban, Bécsben nevelt főpapság már 6-8 évet tanult a habsburg fővárosban, általában több évet szolgált udvari káplánként a burgban.
- A fentebb említett főpapi szerepek-tevékenységek végzésének körülményei valójában nagyon kötöttek voltak. A püspökök az egyházmegye törzsvagyonával nem gazdálkodtak szabadon, ahhoz káptalanuk egyetértése kellett, a gazdálkodást valójában az állam is szigorúan ellenőrizte (széküresedés esetén az Udvari Kamara, majd a VKM kezelte az egyházi vagyont, a Vallás Alappal is ők gazdálkodtak).
- A kötött egyházjogi körülmények, pl. főkegyúri jog, ill. plébániák alapításának nehézségei-szabályai, a területi elv okozta nehézségek okozták pl. a 19. században a növekvő városokban az egyházi jelenlét csökkenését. A városok gyarapodását ui. az egyházszervezet nem győzte követni. A hagyományos plébánia-modell kisebb közösségekben volt hatékony és igazán működőképes.
- Változott a vallási aktivitás, mely természetesen régen sem volt homogén (pl. 1848 hatásai kedvezőtlenek voltak bizonyos erkölcsi kérdések, az ünnepnapi munkavégzés (ún. ünnepszegések) terén. A szekularizáció és liberalizmus hatásainak eredményeként a 19. sz. második felében nem volt sikk a vallásosság, a városokban csökkenő volt az egyházi jelenlét-szerep, és jellemző volt a hagyományos közösségek bomlása. Ez a folyamat a 20. század elejére fordult meg, s követte egy jelentős vallási felbuzdulás-reneszánsz.
- Szellemtörténetileg óriási konfliktus feszül a háttérben, a 19. század ui. politikailag-gazdaságilag a liberalizmus diadala. Ez a vallások egyenjogúsítását, állam és egyház elválasztását, civil házassági jogot és polgári anyakönyvezést jelentene, melyet a katolikus egyház régi kiváltságként örökölt és őrzött, a reformok e régi világ lebontását jelentették, mely sok konfliktussal járt, és valójában mindkét fél kompromisszumokra kényszerült.
- A háttérben ott állt Róma központosító szerepe is a 19. században, ekkor válik a katolikus egyház jól szervezett világegyházzá, kormányzásához megteremtődnek a technikai lehetőségek az utazás, ill. az információáramlás gyorsulásával. Ennek a folyamatnak fontos állomása az I. Vatikáni Zsinat, ahol az európai püspökök egy része a püspöki jogok sérelmeként éli meg a római központosító törekvéseket, a vita a pápai csalatkozhatatlanság, az infallibilitás dogmája körül bontakozik ki.
A 19. századi főpapi életutak-karrierek egyik jó példája Haynald Lajos bíboros, kalocsai érsek életútja. Az átpolitizált korszakban bőségesen volt alkalom a bukásokra is, élete során több alkalommal is „kegyvesztetté” vált ebből a szempontból.