KFL.I.2.a. Feudális kori iratok

2 sorozat 1733-1866, 16,20 ifm

Az iratok a második világháború előtt helységenkénti csoportosításban lehettek, erre utalnak az akták felzetére utólag írt településnevek. A 20. században a padlást, majd a második világháború idején a nyirkos pincét is megjárták, és sajnos közben jelentős mértékben károsodtak. Kiszárításuk után valószínűleg nagy mennyiségű menthetetlen anyagot selejteztek, a megmaradt részek összekeveredtek. Az anyag "ömlesztett" állapotában az időrend kialakítását tartottuk első lépésként a legfontosabbnak, kb. öt éven át tehát az akták egyszerű időrendi sorban voltak elhelyezve. 2005-2006-ban a kutatások segítése érdekében egy aktaszintű ismertető jegyzéket is készítettünk, s az iratokat helységenként csoportosítottuk, azon belül azután időrendben helyeztük el, visszaállítva az eredeti irattári rendet. Az említett új kutatási segédletet Excel táblázat formájában közöljük, a jegyzéket Banga Viktória és Csongrádi Gabriella készítették: KFL-I-2-a_Szentszeki-perek_1733-1866.xls
Kalocsán másod- és harmadfokú ügyekben is ítélkeztek más egyházmegyékben indított ügyek esetében. Ilyenkor terjedelmes összefoglalók, másolatok érkeztek ide az előzményekről, a keveredés megakadályozására és a tájékozódás megkönnyítésére gyakran egybefűzve. Levéltárunkban fennmaradt 40 db ilyen másolati füzet, ezek képezik az állag második sorozatát. Ezekhez a füzetekhez a darabszintű jegyzék is készült, melyet az alábbi táblázatban közlünk.

1. Vegyes iratok 1733-1866, 15,57 ifm
2. Vegyes füzetek 1778-1835, 0,63 ifm (darabszintű ismertetését az alábbiakban közöljük)

KFL.I.2.a.2. Vegyes füzetek (másod- és harmadfokú perek) 1778-1836, 0,63 ifm

 

szám

név

egyházmegye

évkör

terjedelem

 

 

 

 

 

157.

Macskási Wolfgang Dósa Ágnes

Erdély

1778

0,11 ifm

 

Szlavy Pál - Berényi Ferenc és tsai

Esztergom

1779

 

 

 

 

 

 

158.

Golthuber Klára - Jáblonszky István

Erdély

1781

0,08 ifm

 

Ingruber Ágota - Handl Kajetán

Csanád

1783

 

 

Bossanszky Anna - Barbuly Antal

Erdély

1782

 

 

Haller Zsigmond - Domokos Krisztina

Erdély

1783

 

 

Mártonffy Antal - Béldi Klement

Erdély

1783

 

 

 

 

 

 

159.

Bethlen Rozália - Csáky János

Erdély

1792

0,11 ifm

 

Mojszin Anna - Mórócz József

Erdély

1794

 

 

Nyéki János - Pallai Éva

Erdély

1794

 

 

Haller Karolina - Bálintith Zsigmond

Erdély

1802

 

 

Obendorfer Antal - Kridel Jozefa

Erdély

1802

 

 

Réhrik Julianna - László Antal

Erdély

1803

 

 

 

 

 

 

160.

Balla János - Sándor Erzsébet

Erdély

1804

0,12 ifm

 

Diószeghi Mihály - Szentpáli Anna

Erdély

1804

 

 

Endes Rozália - Földvári István

Erdély

1805

 

 

Jordán József - Nagy Julianna

Erdély

1805

 

 

Frumer Anna - Frumer József

Csanád

1806

 

 

Nyulas Mária - Áts Gáspár

Erdély

1806

 

 

Erdős András - Sajthi Mária

Erdély

1806

 

 

Barra Ignác - Máté Sára

Erdély

1807

 

 

Demien Anna - Szöts János

Erdély

1807

 

 

Boer Mária - Feji Ádám

Erdély

1808

 

 

Majer Franciska - Lehmann János

Erdély

1808

 

 

Pechaker Borbála - Jankovich Ferenc

Diakovár

1809

 

 

Sebestyén Mózes - Kenderesi Klára

Erdély

1809

 

 

Kosa Katalin - Buda Sámuel

Erdély

1809

 

 

 

 

 

 

161.

Hochraiter Boldizsár - Quesar György

Diakovár

1809

0,10 ifm

 

Palkó Anna - Simándi József

Erdély

1811

 

 

Miksa Polixéna - Gyárfás Miklós

Erdély

1815

 

 

Bíró Zsigmond - Keresztes Rozália

Erdély

1815

 

 

Gallyuff Katalin - Spissich Ádám

Zágráb

1815

 

 

 

 

 

 

162.

Schiffer József - Kerner Erzsébet

Zágráb

1817

0,11 ifm

 

Cziffra Gergely - Toperczer Anna

Erdély

1818

 

 

Mikó Jozefa - Imets Mózes

Erdély

1822

 

 

Szeretsek Krisztina - Csiszár József

Erdély

1826

 

 

Csepi Ignác - Bája Éva

Erdély

1827

 

 

Katona Rozália - Hatfaludi Elek

Erdély

1828

 

 

Bálintit Lajos - Lázár Jozefa

Erdély

1834

 

 

Erdődy László - Menszáros Károly

Erdély

1835