Tudomány és művészet Haynald Lajos (1816-1891) bíboros, kalocsai érsek életében - tanulmány, 2020

Lakatos Andor levéltárvezető Tudomány és művészet Haynald Lajos (1816-1891) bíboros, kalocsai érsek életében című tanulmánya a Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 30. évfolyamának (2018) 3-4. számában jelent meg 2020-ban (5-34. o.)
A tanulmány szövegét, ill. a folyóiratszám tartalomjegyzékét pdf formátumban tesszük elérhetővé/letölthetővé honlapunkon.
A Vázlatok folyóiratszámának teljes tartalma a kiadó Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány honlapján is elérhető-letölthető.

A 19. század egyik kiemelkedő főpapjának életében fontos szerepet játszott a botanika, a csillagászat, és az archeológia, s a tudományok művelőjeként és szervezőjeként is aktív volt a korabeli közélet fórumain (országgyűlésben, Akadémián, különféle bizottságok, szervezetek tagjaként, ill. időnként azok élén).  Meghatározó művész kapcsolatai (Liszt Ferenc, Munkácsy Mihály) mellett gyűjtőként világhírű botanikai gyűjteményt hozott létre, melyet a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott, s a nemzeti kultúra fejlődését művészeti célú alapítványaival (képzőművészeti- és egyházzenei alapítványokkal) is támogatta. Az írás a tevékeny életút nagy lehetőségeit és korlátait is igyekszik számba venni, mintegy jelezve azt a "kettősséget", mely a korszak, a dualista monarchia sokat emlegetett jellemzője volt.