Második honalapítás (18. század)

A török kiűzése utáni összeírás szerint ténylegesen csak 56 falu és puszta maradt az érsekség birtokában, szemben azzal a 236 településsel, mely az I. Lipót császár által kiadott 1622-es, régi állapotokat igazoló oklevélben szerepel. A többi helység elpusztult, ill. részben más földesúrhoz került. Az új rend gyakran hosszú perek eredményeként alakult ki, és nehézséget jelentett az is, hogy a Habsburg kormányzat a visszahódított területeket az újszerzeményi bizottság (neoacquistica commissio) alá rendelte, és így az egykori birtokosok csak hosszadalmas jogi eljárás és jelentős összeg lefizetése után kaphatták vissza egykori tulajdonukat.
A súlyos adóterhek, az említett bizottság túlkapásai, az idegen katonaság jelenléte és eltartásának terhei mind-mind hozzájárultak a Rákóczi-szabadságharc kitöréséhez. Ismét hadszíntérré vált az ország, és csak a szatmári béke aláírása után teremtődtek meg az újjáépítés feltételei. Az érsekek 1733-ban költöztek vissza ősi székvárosukba, Kalocsára.
A 18. század kalocsai érsekei: Csáky Imre (1710-1732), Patachich Gábor (1733-1745), Csáky Miklós (1747-1751), Klobusiczky Ferenc (1751-1760), Batthyány József (1760-1776), Patachich Ádám (1776-1784) és Kollonich László (1787-1817) arisztokrata családok szülöttei voltak, és áldozatos, komoly anyagi erőfeszítéseket igénylő munkájuk eredményeként újjászületett az egyházmegye. Fél évszázad alatt újra kiépült a százezer holdas érseki földbirtok és az egyházmegye szervezete, melynek tekintélyes központi intézményei és épületei Kalocsán kaptak helyet. Fokozatosan bővült a plébániahálózat, új templomok épültek. Elkészült és elterjedt az új, egységes szertartáskönyv (az ún. Rituale Colocense), melyre égető szükség volt, hisz a hosszú török uralom alatt a vallásgyakorlat számos eleme feledésbe merült. Megkezdődtek az egyházlátogatások (canonica visitatio), melyek során az érsekek, ill. helynökeik vizsgálták meg alapos, egységes szempontrendszer alapján a plébániák életkörülményeit, működését. Folyamatos erőfeszítéseket tettek a gyermekek oktatásának fejlesztésére, s a korábban elmaradt hitoktatás, a hiányzó hittani ismeretek pótlására felnőttképzést is szerveztek. Számos helyen az érsekek telepítési akciói segítették a falvak újranépesülését.
Kalocsán 1733-tól szemináriumban, szerzetes tanárok közreműködésével képezték az egyházmegye papjait. 1738-ban, az első kanonokok beiktatásával megkezdte működését a Főszékesegyházi Káptalan. Tagjai, a kanonokok személyében fontos tanácsadókra, munkatársakra leltek az érsekek. 1765-ben sikerült a piarista rendet letelepíteni a városban, gimnáziumuk diákjai gyakran messze földről érkeztek ide. A század folyamán felépült az érseki székváros két meghatározó épülete, a barokk székesegyház és az érseki palota.

Az első helyben lakó kalocsai érsek, Patachich Gábor és unokaöccse, Patachich Ádám, az Érseki Palota építtetője (18. századi portrék). A Patachich család két tagjának kiemelt szerep jutott az egyházmegye újjáépítésében.