1974 – A fölmentett Mindszenty bíboros a figyelem középpontjában

 

1974 – A fölmentett Mindszenty bíboros a figyelem középpontjában

január 1. Újévi köszöntőjében Ijjas érsek az őszre tervezett harmadik püspöki szinódus és a közelgő jubileumi Szentév jelentőségét hangsúlyozta. A Szentév előkészítésére az egyházmegyék székesegyházai és búcsújáró helyei várják a zarándok híveket. Az előző év eseményei kapcsán az érsek megjegyezte, hogy az állami hatóságok megértő intézkedéseivel lehetővé vált, hogy az érseki székházzal szomszédos kanonoki házban Papi Otthon létesítésének munkálatait kezdjék meg. Fontosnak ítélte a káptalan kiegészítését és a Vagyonügyi Bizottság (Consilium Administrationis Bonorum) megújítását is. Kiemelte a főszékesegyház új liturgikus berendezésének átadását, melynek tervezője Erdei Ferenc volt. Befejezéséhez közeledik Kisszálláson a templom bővítése, Kecel-Beltéren és Akasztón az új plébániák építése. Katymáron is új plébánia építését kezdték meg. A liturgikus tér átrendezésével új népoltárt (szembemisézős oltárt) állítottak Baja-Szent Szívben, Bátyán, Bócsa-Szent Margitban, és a Baja-Szent Antalhoz tartozó máriakönnyei kegykápolnában. Templombelsőt és szentélyt festettek-újítottak Bátyán és Dunapatajon. Templomuk-kápolnájuk külső felújítását végezték: Dunaszentbenedek, Érsekcsanád, Csávoly, Csátalja, Foktő, Homokmégy, Katymár, Kunbaja, Máriakönnye, Mátételke, Mélykút-Beltérhez tartozó Öregmajor, Szakmár és Vaskút. Új harangot készíttetett Szakmár és Tompa-Szent János. Orgonát újítottak Baja-Belvárosban. Villanyvilágítást korszerűsítettek Bátyán és Sükösdön. Temetőkápolna és ravatalozó építése, felújítása történt: Bácsbokodon, Jánoshalmán, Soltvadkerten. Baja-Szent Rókusban a vízhálózatot kötötték be. A plébánia-épületeket korszerűsítették Császártöltésen, Csátalján, Mélykút-Beltéren, Miskén és Tataházán. (100/74. Körl.)

január 21. Papságának 39. évében, Budapesten elhunyt Dr. Mojzes Péter. Pályája teológiai tanárként indult, majd plébános-helyettesként és kisegítőként működött, 1964-től a váci egyházmegyében. 1970-től volt nyugdíjas, Rákosszentmihályon segédkezett. Február 1-jén temették el Cinkotán, az Ilona-telepi temetőben. (329/74. Körl.)

január 28. Papi jubileumok körlevéli közlése. Gyémántmisés: Dr. Hováth Alajos c. apát nagyprépost. Aranymisések: Cserháti Gergely ny. plébános, Gärtner János ny. plébános, Simon Mátyás ny. plébános és Tóth Ferenc tb. kanonok soltvadkerti plébános. Ezüstmisések: Pesitz József katymári plébános, Jánoshegyi József bácsszőlősi plébános és Rosenthal Imre dunatetétleni lelkész. (325/74. Körl.)

január 29. Ijjas érsek öt évre szóló bérmálási meghatalmazást adott Kováts Géza helynök és Dr. Mészáros Károly másodhelynök számára, hogy szükség esetén a főegyházmegye területén kiszolgáltathassák a bérmálás szentségét. (187/74. Körl.)

január 30. Ijjas érsek körlevelében jelezte, hogy április-június hónapokban, 10 napon, öszesen 18 helyen tervez bérmálást és kánoni vizitációt. A bémálások rendje némileg változott, egy-egy helyen általában 5 évente terveznek bérmálást a régi rend szerint, de Baján ezentúl minden évben lesz bérmálás az egyik egyházközségben, így valamennyien 5 évenként kerülnek sorra. Akasztó, Bácsalmás, Dusnok, Jánoshalma, Kecel-Beltér és Mélykút-Beltér 3 évenként is kérhet bérmálást, amennyiben azt plébánosa szükségesnek látja. (336/74. Körl.)

január 31. Ijjas érsek körlevelében jelezte, hogy Kováts Attila újra ellátja az egyházmegyei építészmérnök feladatát. Szolgálata elsősorban az Érseki Hatóságon keresztül igényelhető, de sürgős esetekben budapesti címén is kereshető. (350/74. Körl.)

február 2. VI. Pál Lékai László veszprémi apostoli kormányzót kinevezte esztergomi apostoli kormányzóvá. Február 5-én nyilvánosságra hozta Mindszenty felmentését. A rákövetkező napon Mindszenty bíboros sajtóközleményben tudatta, hogy ő nem mondott le, a döntés kizárólag a Szentszék intézkedésének tekinthető. A véleménykülönbség ellenére a bíboros az engedelmességet nem tagadta meg a pápának. (SzK)

február 14. Ijjas érsek új keresztelési rend bevezetését rendelte el a püspöki kar által kiadott új szertartáskönyv, az „Ordo baptismi parvulorum” alapján. (463/74. Körl.)

február 18. Ijjas érsek körlevelében meghirdette az év papi továbbképzésének témáját: a papság lelkiélete. A témák előterjesztője, az év továbbképzésének zelátora Dr. Belon Gellért volt. (193/74. Körl.)

február 27. Ijjas érsek körlevelében jelezte, hogy a Szentév kapcsán meghirdetett búcsúk elnyerhetők a főegyházmegyében a következő ünnepélyes misék alkalmával: Hajóson május 19-én, Máriakönnyén szeptember 8-án, Kalocsán június 23-án (Jézus Szíve búcsú) és augusztus 25-én. (571/74. Körl.)

március 25. Életének 74., papságának 50. évében elhunyt Simon Mátyás ny. császártöltési plébános. Temetése szülőfalujában, Dávodon volt március 27-én. (995/74. Körl.)

március 31. Életének 64., papságának 41. évében Budapesten, a Széher úti kórházban elhunyt Bíró László érsekcsanádi plébános. Ijjas érsek temette Vácott, április 17-én. (996/74. Körl.)

április 3. Magas állami kitüntetésben részesültek egyházi személyek, köztük Várkonyi Imre c. prépost-kanonok, az Actio Catholica országos igazgatója, aki a Magyar Népköztársaság Zászlórendje II. fokozatát kapta. (BM-GJ)

május 7. Orgonák kezelése. Ijjas érsek körlevelében jelzi, hogy az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ tervbe vette a műemléknek minősülő orgonák nyilvántartásba vételét. Addig is, míg a nyilvántartás nem készül el, az érseki hatóság külön engedélye nélkül tilos orgonát átalakítani, mert a műemlék jelleg az orgonaházon kívül a régi építésű mechanikára, a játékasztalra és a sípokra is vonatkozhat. (1105/74. Körl.)

június 2. A hazai katolikus sajtó először írt a karizmatikus megújulásról. Pénzes Balduin az Új Emberben ismertette Leo Jozef Suenens bíboros nyilatkozatát. (BM-GJ)

július 7. Éltének 60., papságának 35. évében, Bátmonostoron elhunyt Török Vince bátmonostori plébános. (1653/74. Körl.)

július 16. A kalocsai főszékesegyházban koncelebrált ünnepélyes szentmise keretében együtt ünnepeltek a gyémántmisés, aranymisés és ezüstmisés jubiláns paptestvérek. A szentmisét agapé követte az érseki székházban. (1242/74. Körl.)

július 20. Személyi változás. Ijjas érsek „saját kitartó kérésére” elengedte a főegyházmegye szolgálatából Dr. Hegedűs Antal volt hercegszántói plébánost, aki az előírt formaságok mellett a szabadkai egyházmegyébe nyert felvételt. (1708/74. Körl.)

augusztus 18. Ijjas érsek körlevelében tájékoztatja a papságot, hogy a megyei egyházügyi tanácsosi elnevezés július 1-től megyei egyházügyi titkárra változott. (1947/74. Körl.)

szeptember 20. Személyi változások. Bíró László halálával megürült érsekcsanádi plébániára Dr. Tamás Pétert, Homokmégyre Széll Jánost, Mélykútra-Szent Erzsébetre Tóth Jánost nevezték ki plébánossá. Kisszállásra a négyestelepi lelkészség megtartásával Sz. Tóth Imre kapott vicarius oeconomusi kinevezést. Kovács Mihály mátételki plébános lemondását elfogadták, helyére Medgyesi Józsefet, Tataházára pedig Őszi Istvánt nevezték ki plébánossá, Nagy Ferencet pedig Alsómégyre vicaris oeconomussá. Tompa-Szent Anna plébánia ellátását Bauer Ferencre, Tompa-Szent János plébánosára bízták. A Török Vince halálával megüresedett bátmonostori plébániát Utry Zoltán kalocsai káplánnak adományozták. Kovács Mihályt Jánoshalmára küldték kisegítő lelkésznek. Segédlelkészek áthelyezése: Illés Ferenc Baja-Belvárosból Bácsalmásra, Kistamás István Baja-Belvárosból Dusnokra, Horváth József Jánoshalmáról Baja-Belvárosba, Cselik László Soltvadkertről Jánoshalmára, Dr. Scharpf Egon Jánoshalmáról Soltvadkertre, Ferencz István Dávodról Tompa-Szent Jánosba, Lőw Frigyes Hajósról Dávodra, Horváth László Dusnokról Hajósra került. (2123/74. Körl.)

november 5. Személyi változás. Hrubányi Endre bácsalmási káplánt Mélykút-Beltér plébániára helyezték át káplánnak. (2545/74. Körl.)

november 14. Megegyezett az Állami Egyházügyi Hivatal és a katolikus püspöki kar a hitoktatás további szabályozásáról. 1975-től engedélyezték a templomi hitoktatást hetenként kétszer, egy-egy órában (ebből az egyik időpont a vasárnapi diákmise után volt). Az oktatás idejét és helyét jelenteni kellett a helyi tanácsnál. (BM-GJ) A templomi hittanra járók létszáma a következő években azután jelentősen nőtt, de ezt elsősorban a nagyobb templomoknál tudták kihasználni, ott voltak fűthető-leválasztható oratóriumok-sekrestyék, esetleg emeleti helyiségek. (Mészáros III.B. 56.)

november 25. Ijjas érsek körlevelében jelezte, hogy Pribitek László bátyai káplánt a budapesti Hittudományi Akadémián doktorrá avatták. (2547/74. Körl.)

november 30. Ijjas érsek körlevelében gyűjtést hirdetett meg karácsonyra a kalocsai Papi Nyugdíj Otthon kialakításának céljára. A csereingatlanként Kalocsa Város Tanácsától kapott kanonokház átépítése megkezdődött, de a költségek igen magasak voltak. (2559/74. Körl.)

december 10. Ijjas érsek közölte a püspöki kar körlevelét a szórványban élő görög katolikus hívek lelki gondozásáról. A körlevél gondosan rendelkezik a lelkigondozás három fő formájáról, a parokiális, filiális és szórványterületi lelkipásztorkodásról, meghatározva a földrajzi illetékességi területeket is. (2421/74. Körl.)

december 23. Életének 80., papságának 58. évében, a székesfehérvári Papi Otthonban elhunyt Szommer Károly ny. plébános. 1944-ben Bácskából jött át, és más egyházmegyékben is működött kisegítő lelkészként. 1956-tól érseki levéltáros és könyvtáros, főegyházmegyei pénztáros volt, és kisegítő lelkész Kalocsa-Szent István templomban. 1962-ben lett nyugdíjas. Székesfehérváron temették december 28-án. (126/75. Körl.)