1986 – Világi lelkipásztori kisegítők megjelenése

 

1986 – Világi lelkipásztori kisegítők megjelenése

január: Újévi köszöntőjében Ijjas érsek megemlékezett róla, hogy az esztendőt az ENSZ a béke évének nyilvánította. Említést tett az előző évi rendkívüli püspöki szinódusról, mely a II. Vatikáni Zsinat óta eltelt húsz esztendőt értékelte. Lényegében megerősítést nyert a zsinat tanítása és irányvonala, azzal együtt, hogy az utóbbi évtizedekben a gyakorlati alkalmazás terén hiányosságok és nehézségek is felmerültek-előfordultak. A püspökök megállapították, hogy húsz év elteltével a szekularizáció tovább erősödött, elvonatkoztatva az üdvösség misztériumától, sőt egyenesen tagadva azt. Ezért az egész világon veszélyben van az evangéliumból eredő hit és az erkölcsi értékek átadása a fiataloknak. Gyakran lehet találkozni a hit minimális ismeretével és az erkölcsi normák elutasításával. Beszámoló az előző évi építkezésekről: templomkülső-renoválási munkák történtek: Baja-Szent Józsefben, Bátyán, Érsekcsanádon, Géderlakon, Sükösdön és Uszódon. Templombelső javítások-festések történtek Császártöltésen, Dávodon, Foktőn, Mélykút-Szent Erzsébeten és Szeremlén. Torony javítás-felújítás történt: Akasztón, Kalocsa-Szent Istvánban, Miskén, Nagybaracskán, Szakmáron. Templomtető javítás-felújítás történt Bácsszentgyörgyön és Vaskúton. Templomi harangokat villamosítottak Vaskúton. Templomfűtést oldottak meg Kisszálláson, Madarason és Tataházán. Templomban fűthető misézőhelyet alakítottak ki Fajszon és Mélykút-Szent Erzsébetben. Egyéb munkák: Baja-Szent Istvánon sekrestyét bővítettek, Felsőszentivánon ravatalozót újítottak fel, Hercegszántón sekrestyét javítottak, Jánoshalmán templom előtt térburkolatot készítettek, Kalocsa-Szent Imrén templom előtt keresztet állítottak, Kunbaján a Rókus-kápolnát újították fel, Madarason orgonát újítottak fel, Vaskúton temető kerítést javítottak. Plébániákon végzett munkák: Bácsborsódon befejezéséhez közeledik az új plébánia építése. Belső felújítás-festés történt: Csengődön, Hercegszántón, Kalocsa-Belvárosban, Kecel-Beltérben és Kisszálláson. Külső felújítás volt Csengődön és Kalocsa-Belvárosban. Központi fűtés szerelés-gázbekötés történt: Baja-Szent Istvánon, Baja-Szent Szívben, Fajszon, Felsőszentivánon, Hajóson, Hartán, Kisszálláson és Bácsbokodon. Melléképületeket javítottak Kalocsa-Belvárosban és Mélykút-Beltéren. Kántorházat újítottak fel Dunapatajon. (100/86. Körl.)

január 26. Személyi változások. Az elmúlt év folyamán a következő változások történtek a főegyházmegyében. Kovács Mihály tb. kanonok ny. plébános uszódi lelkipásztort saját kérésére felmentették e tisztség alól. Az uszódi plébánia vezetését Kamen Ferenc Kalocsa-Belváros káplánjára bízták plébános helyettesi minőségben. Kápláni áthelyezések: Knipf József Bácsalmásról Kecel-Beltérbe, Pécsi Ferenc Kecel-Beltérből Bácsalmásra, Barotai György Urbán kisegítő lelkész Dusnokról Bácsalmásra, Kopasz Károly Bácsalmásról Dusnokra. Molnár Ferenc és Szabó László világi hívek „lelkipásztori kisegítő” címen kaptak megbízást, Molnár Ferenc Hajósra és Császártöltésre, Szabó László pedig Uszódra. Hitoktatói megbízatást két világi hívő kapott: Kókai Szabó Erzsébet Bócsán és Pap József Kecelen. (1093/85. Körl.)

január 26. Papi jubileumok körlevéli közlése. Aranymisések: Mojzes Ferenc dr. ny. csátaljai plébános, Raffai Alfonz ny. dusnoki plébános és Rábai András ny. kecel-beltéri kisegítő lelkész. (222/86. Körl.)

január 26. Főszékesegyház felújítása. Ijjas érsek körlevelében külön fejezetben számolt be a főszékesegyház külső helyreállításáról. Örömmel jelezte, hogy az egyházmegyei gyűjtés sikeres volt, és a célt a papság is jelentős mértékben támogatta. Külön köszönetét fejezte ki Mons Anisich Jenőnek és Mons. Burger Miklósnak, az egyházmegye külföldön élő papjainak segítségükért. Az érsek a folyamatban lévő munkák további támogatását kérte. (226/85. Körl.)

január 26. Ijjas érsek körlevelében jelezte, hogy II. János Pál pápa Anisich Jenőnek, az egyházmegye Bregenzben élő papjának pápai prelátusi kitüntetést adományozott. (1402/85. Körl.)

február 27. Életének 75., papságának 50. évében, a kalocsai kórházban elhunyt Dr. Mojzes Ferenc ny. csátaljai plébános. 1979-től a kalocsai Papi Otthon lakója volt. Március 6-án temették el Kalocsán, a papi kriptában. (437/86. Körl.)

március 1. Életének 87., papságának 54. évében, a kalocsai kórházban elhunyt Tománovits György ny. lelkész, aki 1931-től mindössze 15 évet töltött a kalocsai főegyházmegyében, utána a győri és a veszprémi egyházmegyékben szolgált. 1977-től volt a Papi Otthon nyugdíjas lakója. Március 7-én temették el Baján. (460/86. Körl.)

március 25. Öt évi próbaidőre jóváhagyást nyert A világi személyek lelkipásztori tevékenységének szabályzata. (BM-GJ) Ezzel együtt kezdődött meg a templomokban és a plébániákon a világi lelkipásztori kisegítők, természetesen személyre szóló főpásztori engedéllyel. Az egy évvel korábbi szabályzat a magyarországi katolikus egyházközségekről az egyházközségi keretek megújítását szolgálta. Mindkét kezdeményezés beleillett a zsinati határozatok gondolatvilágába, a világiak szerepének fokozását azonban az állami hatóságok nem nézték jó szemmel, ezért a dokumentumok kiadását hosszas viták előzték meg az ÁEH-ban. (Mészáros III.B. 46-47.)

március 25. Ijjas érsek körlevelében jelezte, hogy április-június hónapokban 9 napon, összesen 22 helyen tervez bérmálást a kalocsai és keceli kerületekben, a bérmálók Paskai László koadjutor-érsek, Belon Gellért püspök és Kováts Géza érseki helynök voltak. (136/86. Körl.)

március 25. Ijjas érsek körlevelében jelezte a papi továbbképzések időpontját és témáját: A II. Vatikáni Zsinat ökumenizmusról szóló dokumentuma. (328/86. Körl.)

március 25. Személyi változások. Plébánosi áthelyezést kaptak: Bergmann János Rémről Bácsalmásra, Gelányi Ferenc Kisszállásról Rémre, Lei János Mélykút-Szent Erzsébetről Kisszállásra. Mélykút-Szent Erzsébet plébánia vezetését Molnár G. Pál kanonok Mélykút-beltéri plébánosra bízták oldallagos ellátással. Barotai György Urbán ny. ferencrendi tanárt, akit ideiglenesen vettek fel a főegyházmegye kötelékébe, egészségi állapota miatt, saját kérésére felmentették a főegyházmegyei szolgálat alól. (581/86. Körl.)

április 15. Lékai László bíboros megalapította a Magyarok Nagyasszonya Társaságot, mint egyházmegyei jogú női szerzetesi intézményt. Kezdeményezését az ÁEH december 3-án engedélyezte. (BM-GJ)

április 16. Baján lelki napot tartottak az egyházmegye kántorai számára. Dr. Belon Gellért püspök és Tajdina József tartottak előadást. (162/86. Körl.)

április 30. Életének 73., papságának 48. évében, váratlanul elhunyt Abonyi Pál Baja-belvárosi karnagy, lelkész, a 1965-től a bajai Kántorképző Tanfolyam igazgatója, 1966-tól az Országos Egyházzenei Bizottság tagja. Május 9-én temették Kecelen. (722/86. Körl.)

május 3. Bácsalmáson lelkinapot tartottak ifjúsági hittanosok számára. (559/86. Körl.)

május 17. A Baja melletti Máriakönnye (Vodica) búcsújáró helyen ministránstalálkozót tartottak. (558/86. Körl.)

május 26-28. A Nobel-békedíjas rendalapító apáca, Teréz anya Lékai bíboros meghívására Magyarországra látogatott, több budapesti intézményt és templomot is meglátogatott. (BM-GJ) A Szeretet Misszionáriusai egyelőre nem kapnak működési engedélyt az Állami Egyházügyi Hivataltól, a nővérek Magyarországon nem telepedhetnek le. (B-L)

június 7. A kalocsai főszékesegyházban ministránstalálkozót tartottak. (558/86. Körl.)

június 14. Papszentelés. Paskai László koadjutor-érsek a kalocsai főszékesegyházba áldozópappá szentelte Havris Györgyöt és Hegedűs Jánost. (1164/86. Körl.)

június 26. A püspöki kar körlevélben jelezte a híveknek, hogy az Istentiszteleti Kongregáció hazánkban is engedélyezte, hogy az áldoztató a hívek kezébe adja az Oltáriszentséget. A nyelvre történő áldoztatás mellett a jövőben ez a megoldás is alkalmazható, de az átvétel módjának ki kell fejeznie a tiszteletet Krisztus valóságos jelenléte iránt. (944/86. Körl.)

június 30. Elhunyt Dr. Lékai László bíboros, prímás, esztergomi érsek. A temetési szertartást július 8-án Paskai László koadjutor-érsek végezte az esztergomi bazilika kriptájában. A temetést követő rendkívüli püspökkari ülésen a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöki tisztét Dr. Paskai László kalocsai koadjutor-érsekre bízták. (980/86. Körl.)

augusztus 16-17. Ifjúsági találkozót-búcsút tartottak Hajóson. (559/86. Körl.)

szeptember 1. Az év során több alkalommal folytatott levélváltás után Ratzinger bíboros fönntartotta, majd hó végén nyilvánosságra hozta Bulányi György Egyházrend című írásával kapcsolatos ítéletét: „téves, veszélyes, félreérthető úgy, ahogy hangzik.”. (BM-GJ)

szeptember 5. Egyházi műkincsek-értékek védelme. Ijjas érsek körlevelében megemlíti, hogy az ország különböző egyházi könyvtáraiban lopások történtek, felbecsülhetetlen károkat okozva. A visszaélések megelőzésére Ijjas érsek elrendelte, hogy a plébániai könyvtárak, levéltárak és templomi felszerelések kutatását, állományának feltárását kizárólag az Egyházi Hatóság írásos engedélyével ellátott személyeknek, ill. a szakmailag illetékes felügyeleti szervek képviselőinek tegyék lehetővé. Ilyen felügyeleti szervek az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ (OKGYK), a Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Osztálya és az Országos Széchényi Könyvtár. Az értékeket gondosan el kell zárni, a plébániai fundus, ill. a templom tulajdonában lévő tárgyi állományt pedig tilos elidegeníteni. (610/86. Körl.)

szeptember 5. Személyi változások. Raffai István vaskúti plébánost saját kérelmére és egészségi állapotára való tekintettel, Öffenberger József c. esperes csávolyi plébánost korára és egészségi állapotára való tekintettel nyugállományba helyezték. Plébánosi áthelyezések: Nagyházi Sándor Bácsbokodról Vaskútra (oldallagosan ellátja Bátmonostort is), Utry Zoltán Bátmonostorról Császártöltésre kapott áthelyezést. Plébánosi kinevezések: Kovács Sándor Bácsbokodra, akit szabályos incardinatioval vettek át a váci egyházmegyéből. Knipf József Kecel-beltéri káplán Csávolyra kapott kinevezést. Kápláni áthelyezések: Kamen Ferenc Kalocsa-Belvárosból Kecel-Beltérbe, egyidejűleg felmentették az uszódi plébánia ideiglenes vezetése alól. Szabó József Jánoshalmáról Kalocsa-Belvárosba, ideiglenesen megbízták az uszódi plébánia vezetésével is. Havris György újmisés Baja-Belvárosba, Hegedűs János újmisés Jánoshalmára került. (1147/86. Körl.)

szeptember 5. Felmentés. Dr. Angeli Ottó kanonokot saját kérelmére és korára való tekintettel felmentették Főszentszéknél 21 év óta betöltött bírósági helynöki (azelőtt officiálisi) tiszte alól. (1053/86. Körl.)

szeptember 5. Kinevezés. Dr. Ipolyi László c. apát, kanonok, főesperest kinevezték Főszentszék bírósági helynökévé, miután teológiai tanári állása alól felmentést nyert. (1054/86. Körl.)

szeptember 5. Kinevezés. Abonyi Pál halálával a Baján működő Kántorképző Tanfolyamának igazgatójává Leányfalusi Vilmos főszékesegyházi karnagyot nevezték ki. (1153/86. Körl.)

szeptember 5. Ijjas érsek körlevelében közölte témajavaslatát az őszi espereskerületi ülésekre: A világi személyek lelkipásztori tevékenységének szabályzata. A szabályzat szövegét valamennyi plébániának megküldte. (1176/86. Körl.)

október 4. Dávodon lelkinapot tartottak ifjúsági hittanosok számára. (559/86. Körl.)

október 8-10. Budapesten 13 országból érkezett tudósok, marxisták és katolikusok eszmecserét folytattak a római Gergely-egyetem és a MTA Filozófia Intézete szervezésében az „Erkölcsi értékek a társadalomban” c. konferencián. (BM-GJ)

október 16. Életének 77., papságának 53. évében, a kalocsai kórházban elhunyt Öffenberger József c. esperes, ny. csávolyi plébános. Életében három nyelven is hirdette az Igét az egyházmegyében. Csávolyon temették el. (1302/86. Körl.)

október 17. A püspöki kar őszi ülésén a katonai szolgálatot pártoló nyilatkozatot fogadott el. November 5-én Bulányi György és 16 társa A magyar erőszakmentes közösségek hitvallása c. nyilatkozatában bírálta a püspökök októberi állásfoglalását. (BM-GJ)

október 27. II. János Pál pápa a béke éve alkalmából erre a napra Assisibe hívta a világ vallásainak képviselőit, hogy közösen imádkozzanak Isten nagy ajándékáért, a világ békéjéért. (1161/86. Körl.)

november 22. Életének 82., papságának 58. évében, Salzburgban (Ausztria) elhunyt Mihályfi János tb. kanonok, 1948 óta a salzburgi magyar közösség lelkésze. A magyar egyháznak nyújtott segítsége miatt Lékai László bíboros prímás nevezte ki tb. kanonokká, de haláláig megmaradt a kalocsai főegyházmegye kötelékében. December 6-án temették el Baján, a Rókus temetőben. (1428/86. Körl.)

december 6. Bátyán lelkinapot tartottak ifjúsági hittanosok számára. (559/86. Körl.)

december 8-12. Miklós Imre államtitkár vezetésével az ÁEH delegációja tárgyalásokat folytatott a Vatikánban a megüresedett és üresedésben lévő érseki, püspöki székek betöltéséről. II. János Pál pápa is fogadta a delegációt. (BM-GJ)