1992

 

1992

január 15. Az elmúlt évben végzett munkák. Akasztón a ravatalozó tetőfelújítása történt meg és a plébánia épületének belső festését újították fel. Baja-Belvárosban a templom külső felújítását végezték el, valamint a templom előtti Szent Flórián szobor kerület felújításra. Baja-Szent Antal plébánián a templom belső újrafestését végezték el. Császártöltésen új hittanterem épült. Csengődön elvégezték az orgona javítását, átfestették a templom padjait. Csikérián a templom tetőfedését újították fel. Dunatetétlenen szintén a templomtető fedése újult meg. Érsekcsanádon a templom és a torony kapott új fedést. Érsekhartán a misézőterem újult meg. Fajszon felújították a Szentháromság szobrot. Hercegszántón a plébániát korszerűsítették. Imrehegyen volt az év legjelentősebb munkája, új templom épült. Ez a templom őrzi Főegyházmegyénkben a Szentatya látogatásának emlékét. Jánoshalmán új hitoktató termek és zárdaépület készült el. Nemesnádudvaron a templom tatarozását fejezték be és a kórus padozatcseréjére került sor. Kelebián a plébánia belső festése történt meg. Kalocsa-Főszékesegyháznál a plébániai sekrestye bútorcseréje, a kripta festés-felújítása, a kazánház csőcseréje, a kegytárgy bolt új bútorzata készült el. Kalocsa-Belvárosban a plébánia bejárati kapujának festését újították fel. Kalocsa-Szent Imre plébánián a templom orgonájának felújítása történt meg. Kalocsa-Szent Péter plébánián a templom lapos tetőzetét valamint a plébánia külsejét újították fel. Kalocsa Papi Otthonnál befejeződött a felújítás. Az Érseki Kastélynál a külső felújítás szintén az elmúlt évben ért véget. Az elmúlt évben megkezdett, de az idei évre átmenő munkák: Baja-Szent Antal plébánián a ferences rendházban lakások kialakítása, Katymáron a templom tatarozása, Öregcsertőn a templom tetőfedés felújítása, Rémen ugyancsak a templom tetőfedés felújítása, Sükösdön új plébánia és egyházközségi épület építése van folyamatban. (4/1992. Körl.)

január 15. Papi jubileumok körlevéli közlése. Aranymisések: Mons. Anisich Jenő apostoli protonotarius, Gregus Tamás c. esperes foktői plébános, Prokop Péter, Schönberger József kunbajai plébános, Zimándi Zoltán ny. plébános. Ezüstmisés: Kistamás István dusnoki plébános. (11/1992. Körl.)

január 15. Avatások, jelölések. 1991. november 16-án Gyulay Endre megyéspüspök felavatta akolitusi szolgálatra Jánosity Istvánt. A diakónus jelöltek közé felvételt nyert Bolvári János. (13/1992. Körl.)

március 11. Személyi változások. Kozma Gábor hercegszántói plébániai kormányzót fél éves betegszabadságra engedték. Helyére plébánosnak nevezték ki Cselik László szakmári plébániai kormányzót. A szakmári plébánia ellátásával, eddigi beosztásának meghagyásával Székely László újteleki plébánost bízták meg. Nyírő Ferenc bátmonostori plébániai kormányzó beosztásainak megtartása mellett Csátalja lelkipásztori ellátására kapott megbízást. Bakos Ottó esperest főegyházmegyei bíróvá nevezték ki. (295/1992. Körl.)

március 11. Avatások. A Szent István Diakonus Kör tagjai közül lektorrá avatták: Jagicza József (Dusnok), Kistamás Imre (Baja-Szent István), Kovács József (Sükösd), Pap József (Kecel), Ritter Nándor (Sükösd) és Dr. Siklósi Csaba (Kalocsa). (296/1992. Körl.)

május 29. Kinevezések. Dr. Dankó László érsek püspökké szentelésének és érseki székfoglalásának ötödik évfordulója alkalmából a következő kinevezések történtek: Mons. Anisich Jenő apostoli protonotarius idősebb mesterkanonok lett, Kövesi István plébános pedig ifjabb mesterkanonoki kinevezést kapott. Egyidejűleg négyen kaptak tiszteletbeli kanonoki kinevezést: Bakos Ottó tompai esperes plébános, Bauer Ferenc bajai esperes plébános, Szabó István dunapataji esperes plébános és Dr. Scharpf Egon keceli esperes plébános. A káptalani kinevezésekkel egyidőben egyéb kitüntetésekre is sor került. Címzetes esperesek lettek: Mityók János tataházi plébános és Moró László homokmégyi plébános. Érseki tanácsosi kinevezést kaptak: Dr. Pribitek László hartai plébános és Schindler Mátyás hajósi plébános. (654/1992. Körl.)

május 29. Avatások, jelölések. Akolitussá avatták a április 16-án következő személyeket: Boros István (Kalocsa), Dr. Czár János (Bácsalmás), Jagicza József (Dusnok), Kistamás Imre (Baja-Szent István), Kovács József (Sükösd), Dr. Molnár Gyula (Budapest), Pap József (Kecel), Puskás Lajos (Mélykút), Ritter Nándor (Sükösd), Dr. Siklósi Csaba (Kalocsa), Szőnyi János (Madaras). Május 24-án Budapesten Dr. Dékány Vilmos esztergomi segédpüspök a diakónus jelöltek közé felvételt nyert Törjék Norbert. (657/1992. Körl.)

május 29. Diakónus szentelés. Június 27-én szentelték diakónussá Törjék Norbert dávodi kispapot. Bolvári János dusnoki kispapot április 16-án szentelték diakónussá. (658/1992. Körl.)

május 29. Papszentelés. Június 27-én a kalocsai Főszékesegyházban szentelték pappá Binszki József, Hesz István és Polyák Imre diakónusokat. (659/1992. Körl.)

július 6. Szentelések. Június 27-én került sor a diakónus- és papszentelésre. Diakónussá Törjék Norbert papnövendéket, pappá pedig Binszki József, Hesz István és Polyák Imre végzős növendékeket szentelték. (813/1992. Körl.)

július 6. Személyi változások, kinevezések. Újmisés papok lelkipásztori beosztása: Binszki József Baja-Szent Antal plébániára káplán és hittanár a Főegyházmegye ifjúsági pasztorációjának referense, Hesz István Baja-Belváros plébániára káplán és hittanár, Polyák Imre Kalocsa-Szent Imrére káplán és hittanár. Menyhárt Sándor Kalocsa-Belvárosba került káplánnak és hittanárnak, valamint kinevezték a kalocsai Főszentszék jegyzőjévé. Boromisza Pétert felmentették a garai szolgálat alól és Császártöltésre nevezték ki plébánosnak. Faa Béla Baja-belvárosi káplán Garára lett áthelyezve plébániai kormányzónak Bácsszentgyörgy oldallagos ellátásával. Tóth Imre esperest saját kérelmére felmentették a Jánoshalmi Esperesi Kerület vezetése alól, új esperessé Mityók János tataházi plébánost nevezték ki. (814/1992. Körl.)

szeptember 1. Megindul az első tanév a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A kar piliscsabai épületeinek felújításáig ideiglenes elhelyezést kapott Budapesten. (BM-GJ)

szeptember 15. Személyi változások. Kovács Sándor bácsbokodi plébánost kinevezték a bajai Levelező Teológiai Tanfolyam igazgatójává, helyettesévé pedig Kistamás Imrét. Léber Miklós veszprémi egyházmegyés papot főpásztora hozzájárulásával soltszentimrei plébániai kormányzóvá nevezték ki. Dr. Scharpf Egon tb. kanonok esperes plébánost az Érseki Főszentszék viceofficiálisává nevezték ki. Szabó András tb. kanonok ny. atyát aki eddig Bócsán segített visszaköltözött Sülysápra. Kozma Gábor betegszabadságát december 31-ig meghosszabbították. (1075/1992. Körl.)

szeptember 15. Kitüntetések. Aranymiséjük alkalmából Schönberger Józsefnek és Zimándi Zoltánnak főesperesi címet ajándékoztak. Tölgyes Ferenc tázlári plébános érseki tanácsosi címet kapott. (1077/1992. Körl.)

szeptember 23. Az MKPK nyilatkozatot ad ki az élet védelmében. (B-L)

november 1. Személyi változások. Tassi László kisegítő lelkészt a Szent-Antal plébánián betöltött lelkipásztori beosztásának megtartásával Baja-Belvárosi plébániára helyezték egészségi állapotára való tekintettel. Megalapították a Jánoshalmi Katolikus Iskolát, igazgatójává Kiss Györgynét nevezték ki öt évre. (1297/1992. Körl.)