1996

 

1996

január 6. Felújítási munkák az elmúlt évben. Akasztón templom bádogos munkáinak felújítása történt meg, illetve bekötötték a gázt a plébániára. Baja-Belvárosban könyvesboltot létesítettek. Baja-Szent József plébánián a templom és plébánia bádogos munkái készültek el. Baja-Szent István plébánián a templomtetőt újították fel. Ballószögön befejeződött a templom építés. Bátmonostoron a templom tetőt újították fel. Bátyán kántorlakást létesítettek. Csátalján megkezdték a templom felújítását. Csengődön, Dusnokon és Dunapatajon bekötötték a gázt. Kalocsa-Érseki Kastélyban a konyhába bekötötték a gázt, újrafestették a főhomlokzati ablakokat, két kandelábert szereztek be, valamint bádogcsatornákat is kijavították. Fajszon elkészült a templom belső festése. Fülöpjakabon a templom külső felújítása lett kész. Géderlakon bekötötték a gázt, és elkészült a templomtető felújítása. Hercegszántón bekötötték a gázt. Homorúdon lecserélték a templomtetőt. Jánoshalmán, Jászszentlászlón felújították a templom tetejét. Kalocsa-Belvárosban a plébánia tetőt újították fel. Kalocsa-Főszékesegyházon kijavították a bádogcsatornákat. Kalocsa-Szent Imre plébánián elkészült a belső festés. Kalocsa-Papi Otthonban felújították a vízvezetéket, vizesblokkokat, ablakszárnyakat és az udvar kőburkolatát. Kaskantyún a templomba és a plébániára bekötötték a gázt. Kecel-Szentháromság plébánián a templomba elkészült a gázbekötés. Kecskeméten Helynökséget létesítettek. Kecskemét-Főplébánián beszerelték a központi fűtést, elkészült a plébánia belső festése és az orgona felújítása. Kecsekemét-Szent Erzsébet plébánián kicserélték a templom kövezetét és felújították a falat. Kecskemét-Szentháromság plébánián felújították a Szent Vendel oltárt. Kecskemét-Széchenyivárosban megtörtént a templom alapkőletétele. Kisszálláson megkezdték a plébánia tető felújítását. Kiskunfélegyháza-Újplébánián folytatták a templom belső festését. Kiskunhalas-Alsóvárosban megkezdték a templom külső felújítását. Kunbaján felújították az orgonát. Kunszentmiklóson elkészült a templom belső felújítása. Ladánybenén felújították a templomtornyot. Öregcsertőn bekötötték a gázt. Petőfiszálláson megkezdték a zarándokhely felújítását. Páhin bővítették a kápolnát. Soltszentimrén villamosították a harangokat. Soltvadkerten elkezdték a Selymesi kápolna építését. Sükösdön elkészült a templom belső festése. Szakmáron bevezették a templomba a gázfűtést. Szentkirályon elkészült a templom belsúő festése, és a kórus padlózatának felújítása. Tabdin kijavították a templom tetőt. Tiszaalpáron felújították a műemléktornyot. Tiszakécskén tatarozták a plébániát. Tompa-Szent Annán tetőzetet újították fel. (6/1995. Körl.)

január 6. Papi jubileumok körlevéli közlése. Gyémántmisés: Gémes Mihály. Aranymisések: Mons. Kühner János, Lőw Frigyes, Dr. Szentjakabi István, Dr. Bisztyó József, Kaiser József, Krewenka János, Mons. Dr. Varsányi Vilmos. Ezüstmisés: Kovács Sándor, Szeghalmi Ambrus. Ebben az évben érkezik el gyémántmiséjéhez a Főegyházmegye volt papja, történetírója Dr. Udvardy József ny. Szeged-Csanádi püspök. (19/1996. Körl.)

január 6. Diakónus szentelés. Január 20-án a keceli Szentháromság templomban állandó diakónussá szentelték Pap József keceli diakónus-jelöltet. (27/1996. Körl.)

március 11. Avatások, jelölések. Főegyházmegye papnövendékei közül Gyulay Endre püspök 1995. december 16-án Szegeden lektorrá avatta Czár Ivánt, Halász Zsoltot, Kothencz Jánost és Szappanos Tibort. Buárnyi Roland és Kosik Sándor kispapok diakonátusi szolgálatra való jelölése is megtörtént. (312/1996. Körl.)

március 11. Felmentések – kinevezések. Ivó József tb. kanonok esp. miskei plébánost saját kérésére felmentették a Hajósi Esperesi Kerület vezetése alól. Lei János h. esperes fajszi plébánost nevezték ki a kerület esperesévé. Bakos Ottó tb. kanonok esp. tompai plébánost egészségi állapotára való tekintettel saját kérésére felmentették a Bácsalmási Esperesi Kerület vezetése alól, helyére Bergmann János c. apát bácsalmási plébánost nevezték ki. (313/1996. Körl.)

március 11. Suspensio. Faa Béla garai és bácsszentgyörgyi plébániai kormányzó laicizálását kérte, lelkipásztori szolgálat alól felmentették. A garai és bácsszentgyörgyi plébániát ideiglenesen Bauer Ferenc tb. kanonok, kerületi esperes, Baja-Szent József plébánosa látja el. (314/1996. Körl.)

március 11. Halálozás. Gila György nyugdíjas lelkész 1996. február 21-én 71 éves korában, papságának 35. évében elhunyt. Szegváron született 1925. április 11-én, élete delelőjén változtatott pályát, amikor bevonult a szemináriumba. Vácott szentelték pappá 1961. június 18-án, 36 évesen. Szegváron temették el szülei mellé. (324/1996. Körl.)

május 20. Papszentelés. Ebben az évben június 22-én Kecskeméten Kis Józsefet, június 29-én Kalocsán pedig Hozdik Zsoltot szentelték pappá. (639/1996. Körl.)

május 20. Diakónusok szentelése, akolitus avatás. Április 4-én Kalocsán a Főszékesegyházban diakónussá szentelték Burányi Roland és Kosik Sándor papnövendékeket. Ugyanezen a napon akolitussá avatták Földvári József világi hívet. (644/1996. Körl.)

május 20. Személyi változások (dispozíció). Cselik László Baja-Szent István plébániai kormányzót garai plébánossá nevezték ki, Bácsszentgyörgy oldallagos ellátásával. (653/1996. Körl.)

május 20. Felmentések – kinevezések. Kiss Györgyöt saját kérésére felmentették egyházmegyei családreferensi megbízatása alól, a volt váci egyházmegyei területen erre a tisztre Weninger Antalt és feleségét nevezték ki. (654/1996. Körl.)

június 29. A Szentszék és Magyarország ezeréves kapcsolata címmel kiállítás nyílik Esztergomban. (B-L)

július 1. Horn Gyula miniszterelnök és Angelo Sodano államtitkár levélben egyezteti a Szentszék és a magyar kormány között kezdődő tárgyalások témáját: az egyház működési feltételeinek biztosítása. Ide tartozik az egyházi ingatlanok helyzetének rendezése, valamint az egyház oktatási, nevelési és szociális intézményeinek finanszírozása. (B-L)

augusztus 20. A püspöki kar 70 oldalas pásztorlevelet ad ki a magyar társadalom helyzetéről Igazságosabb és testvériesebb világot! címmel. (B-L)

augusztus 20. Papszentelés. Június 22-én Kecskeméten a Társszékesegyházban Kis Józsefet, június 29-én a Főszékesegyházban Hozdik Zsoltot pappá szentelték. (1133/1996. Körl.)

augusztus 20. Személyi változások (dispozíciók). Zarioiu Christea Gyula pálmonostorai plébániai kormányzót felmentették megbízatása alól és kinevezték Tompa-Szent János plébániára plébániai kormányzónak, oldallagosan ellátja Kelebiát is. Szabó József jászszentlászlói plébániai kormányzót felmentették a tisztsége alól és kinevezték Kecskemét-Széchenyiváros helyettes plébánosává. Mátrai Dénes madarasi kisegítő lelkészt felmentették megbízatása alól és egy éves időtartamra kinevezték Jászszentlászlóra plébániai kormányzónak. Hozdik Zsolt újmisést Kiskunhalas-Alsóvárosba helyezték kápláni beosztással. Kis József újmisést Kalocsa-Szent Imre káplánjává nevezték ki, egyúttal megbízták Kalocsa város területén a hitoktatás és az ifjúsági lelkipásztori munka összefogásával. Burányi Roland VI. éves diakónust lelkipásztori szolgálatra Soltvadkertre helyezték. Kosik Sándort Baja-Belváros plébániára küldték. Polyák Lászlót kinevezték lelkipásztori kisegítővé Bajaszentistván, Gara, Bácsszentgyörgy, Nagybaracska és Hercegszántó plébániák területére. (1134/1996. Körl.)

augusztus 20. Oldallagos ellátás. Pálmonostorát Petőfiszállás látja el, Kelebiát Tompához csatolták oldallagos ellátásra. (1135/1996. Körl.)

augusztus 20. Kinevezések. Süveges István c. esperes lajosmizsei plébánost a Kecskemét Esperes Kerület helyettes esperesévé és főegyházmegyei főszentszéki bíróvá nevezték ki. Rónaszéki Gábor foktői plébános prefektust a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Iskola lelki igazgatójává és hittanárává nevezték ki. (1137/1996. Körl.)

augusztus 20. Kitüntetés. Lőw Frigyest aranymiséje alkalmából tb. kanonoki címmel tüntették ki. (1138/1996. Körl.)

augusztus 20. Nyugdíjazás. Lőw Frigyes káplánt nyugállományba helyezték. (1139/1996. Körl.)

augusztus 20. Halálozás. Bakos Ottó tb. kanonok, kiérdemesült esperes, főszentszéki bíró, tompai plébános életének 74. évében, 49 éves papi szolgálat után elhunyt a budapesti Széher úti kórházban június 9-én. 1947-ben szentelték pappá. (1145/1996. Körl.)

szeptember 6-7. II. János Pál pápa Magyarországra látogat. Fölkeresi az ekkor ezeréves Pannonhalmi Főapátságot, és szentmisét mutat be Győrött. (B-L)

november 20. Medgyessy Péter pénzügyminiszter fogadja a történelmi egyházak képviselőit. A tanácskozás a személyi jövedelemadó egy százalékának szabad felhasználásáról folyik. (B-L)

december 6. Személyi változások (dipozíció). Dr. Mihályfi Imre Gilbert nyugdíjas Premontrei szerzetest egyházmegyei szolgálatba átvették és plébániai kormányzónak Madarasra küldték. (1476/1996. Körl.)

december 6. Felmentés – kinevezés. Dr. Ipolyi Lászlót c. apát, kanonok, ny. teológiai tanárt saját kérésére felmentették a Főszékesegyházi Könyvtár prefektusi tisztsége alól. Kistamás István dusnoki plébánost kinevezték a Hajósi Esperesi Kerület helyettes esperesévé. (1477/1996. Körl.)

december 6. Római ösztöndíjasok. Törjék Norbertnek engedélyezték, hogy a Pápai Magyar Intézetből a Kollégium Teutonicum-ba átmenjen. Finta József Kalocsa-Szent Imre volt káplánja a Pápai Magyar Intézetben elkezdte posztgraduális tanulmányait. (1478/1996. Körl.)

december 6. Változások a Szent István Diakónus Körben. Szántó Ambrus állandó diakónus, Karitász igazgatót titkári megbízatása leteltével felmentették a titkári feladatok végzése alól. Dr. Czár János állandó diakónust kinevezték a Szent István Diakónus Kör titkárává. Szőnyi János lelkipásztori kisegítő, hitoktatót kinevezték a Szent István Diakónus Kör mélykúti régiójának felelősévé, Földvári József akolitus, lelkipásztori kisegítőt pedig a Kalocsa-Sükösdi régió felelősévé. (1481/1996. Körl.)

december 6. Halálozás. Október 6-án Sábics Antal a Székesfehérvári Országos Papi Otthonban elhunyt. Szabadkán született 1915-ben, ott is szentelték pappá 1939-ben. Csikérián helyezték örök nyugalomra a templom oltára melletti kriptába. (1491/1996. Körl.)

december 6. Halálozás. 46 éves papi pályafutás után november 25-én életének 70. évében elhunyt Dr. Csanád Béla pápai prelátus, székeskáptalan tagja, teológiai akadémiai tanszékvezető tanár, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke. A Kispesti Jézus Szíve templom kriptájába helyezték örök nyugalomra. (1492/1996. Körl.)