Az 1868-as Eötvös-féle népoktatási törvény új alapokra fektette az állami tanügyigazgatást. A népiskolák ellenőrzésére elrendelte a királyi tanfelügyelőségek felállítását, és elismerte az egyes felekezetek iskolafenntartási jogát. Az állami tanügyigazgatás szervezetének kiépülésével párhuzamosan hozta létre a katolikus egyház is a célnak megfelelő saját intézményeit.
Haynald Lajos érsek mindig is szívén viselte a népoktatás ügyét, és a törvény megszületése után felkérte a káptalan négy tagját (Lichtensteiger Ferenc, Schreyer János, Schuszter Konstanin és Kubinszky Mihály kanonokokat) az egyházmegye tanügyi viszonyainak felmérésére. Az érsek a részletes jelentések áttanulmányozása után nagy változtatásokat nem tartott szükségesnek. A Kalocsai Főegyházmegyében ui. a tanügyigazgatásnak már 1858-tól kiépült a szervezete, az érseki aulán belül egyházmegyei iskolai főfelügyelő működött, munkáját pedig a kerületi tanfelügyelők (kerületi esperesek) segítették. Haynald Lajos csak annyiban változtatott a régi rendszeren, hogy a főtanfelügyelő mellé hivatalt rendelt és önálló ügykezelést írt elő számára. Ezt a lépést az oktatási intézményekkel kapcsolatos adminisztratív teendők növekedése tette szükségessé. A főtanfelügyelőség feladata lett annak ellenőrzése, hogy az egyes iskolák megfelelnek-e az 1868-as népoktatási törvény előírásainak, és milyen területeket kell még fejleszteni. Az érsek 1873. május 28-án kelt, 896. számú rendeletével állította fel a Főegyházmegyei Tanfelügyelőséget, a rendelet indoklásában a következő szerepelt: "szükségesnek találtam egy külön hivatalt beállítani és szervezni, melynek személyzete minden egyéb hivatali teendőktől menten egész erejét, tehetségét és idejét kizárólag a népoktatás és növelés fontos ügyének szentelhesse..."
A főtanfelügylőség feladatai közé tartozott a folyamatos kapcsolattartás az egyházmegye iskoláival, pl. nagyobb járványok idején iskolai szünetet rendelt el, jóváhagyta a vizsgák időpontjait, kitüntetésre javasolt, foglalkozott a tanítók személyi ügyeivel, illetményeikkel, nyugdíjukkal stb. A hivatal élén álló főtanfelügyelő rendszeresen végiglátogatta a katolikus oktatási intézményeket és megvizsgálta, hogy betartják-e az 1868-as törvény előírásait, valamint azt, hogy megfelelő módon folyik-e a hitoktatás a közös népiskolákban és az állami tanítóképzőkben. Tevékenységéről jelentésekben számolt be az Érseki Hivatalnak. Az oktatásüggyel kapcsolatosan beérkezett iratokat, kimutatásokat, jogszabályokat az Érseki Hivatal neki adta át véleményezésre, javaslattételre, az iskolaügyeket tehát a továbbiakban a Főtanfelügyelőségnél iktatták. A főtanfelügyelő figyelemmel kísérte a tanítók rendszeresen megtartott tankerületi értekezleteit és a tanítókat összefogó egyesületek tevékenységét.
A Főtanfelügyelőség mellett az iskolai főtanácsnak (amely a Főszentszék tagjaiból állt, kibővítve a főtanfelügyelővel) volt jelentős szerepe az egyházmegye tanügyigazgatásában. Az iskolai főtanács erősítette meg az újonnan megválasztott tanítókat és iskolaszékeket, jóváhagyta az új iskolaépületek terveit és költségvetését, döntött a szülők és tanítók között felmerülő vitás ügyekben és a fegyelmi kérdésekben.
Az esperesek mint kerületi tanfelügyelők felügyelték a hozzájuk tartozó népiskolákat. A tanügyi állapotokról rendszeresen jelentést küldtek a főtanfelügyelőnek. Haynald Lajos érsek 1881-ben öt (később hat) tankerületre osztotta az egyházmegyét és minden tankerületbe iskolalátogatót nevezett ki, aki köteles volt évente legalább egyszer a rábízott kerület népiskoláit végiglátogatni és erről részletes beszámolót küldeni a főtanfelügyelőnek. Az iskolalátogatói intézmény felállításával a kerületi tanfelügyelők feladata már csak iskoláik állapotának felügyeletére és anyagi ügyeinek intézésére terjedt ki.
Az egyes iskolákat az igazgató-tanítók vezették. A közvetlen felügyeleti hatóságot a fenntartó helyi egyházközség jelentette, mely ezt a jogkörét az iskolaszéken keresztül érvényesítette. Az iskolaszék elnöke a plébános volt, tagjai pedig állásuknál fogva a tanítók, valamint az egyházközség által delegált személyek. A megbízatás három évre szólt. Az egyházi elnök mellé világi elnököt, jegyzőt és gondnokot is választottak.
A Főtanfelügyelőség 1948-ig, az iskolák államosításáig fogta össze az egyházmegye tanintézményeit, 1948-1952 között pedig mint Hitoktatási Főfelügyelőség működött. Feladata, hatásköre az iskolák államosításával egyre szűkült. Bár a kormány ígéretet tett a kötelező vallásoktatás megtartására, az Elnöki Tanács 1949. évi 5. számú törvényerejű rendeletében mégis fakultatívvá tette az iskolai hittanórákon való részvételt. A hitoktatás visszaszorulása a Főtanfelügyelőség működésének végét jelentette, a hitoktatással kapcsolatos további teendőket az Érseki Hivatal vette át.
A Főtanfelügyelőség iratanyaga 5 állagra oszlik: a címszavas iratokra, a népiskolák, a középiskolák és a felsőfokú oktatási intézmények irataira, valamint a kötetekre. Az itt található anyag évköre: 1868-1952. A feudális kori, iskolákkal foglalkozó akták a plébániai anyagban keresendők, mivel ebben az időszakban még nem épült ki a tanügyigazgatás szervezete, és az adott helységek iskolára vonatkozó ügyeit a plébániák intézték. A Főtanfelügyelőség iratanyagának 1868-as kezdő évszáma általunk meghatározott határvonal. Ebben az esetben az Eötvös-féle népoktatási törvény születését tekintettük mérföldkőnek. Erre az időszakra esik az Érseki Hivatal megszevezése is, ami szintén indokolttá teszi az 1868-as kezdő dátum választását. A Főtanfelügyelőség létrejöttével a korábban keletkezett tanüggyel kapcsolatos iratokat is ide csoportosították, de ez nem volt mindig következetes, és így a plébániai iratok között egészen 1873-ig találhatunk iskolai anyagot.
Az alábbi ismertetésből látható, hogy nagyon hasonló a Főtanfelügyelőség és az Érseki Hivatal iratkezelése. A Főtanfelügyelőség mindvégig az Érseki Hivatallal együttműködő "segédhivatal" volt, érthető módon átvette annak iktatási, iratkezelési szokásait. Az iratokat itt is sorszámos, változó alapszámos rendszerben iktatták.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges