KFL.I.2.b. Plébániai iratok

154 sorozat 1867-1992, 38,07 ifm

Ebben az állagban találjuk meg az egyházmegye elsőfokú szentszéki pereinek aktáit, a kiegyezéstől az egyházmegye legújabb határváltozásáig. Az iratok helységenkénti sorozatokba rendeződnek, vagyis a perek indításakor érintett plébániát vették figyelembe az irattári elhelyezésben. Amennyiben két plébánia is érintve volt, az akta elhelyezésében mindig az alperes lakóhelyét vették figyelembe. A sorozatok anyagát ismertető akta-szintű jegyzék készítését ebben az esetben is tervezzük.
Feltűnő lehet, hogy a sorozatok száma a szentszéknél jóval kevesebb, mint a plébániai iratok esetében. Ennek az az oka, hogy a szentszéki iratok egy-egy település esetében sosem haladták meg azt a terjedelmet, hogy érdemes lett volna egyházközségenkénti külön tárolásuk.
A bácskai települések esetében az iratok évköre 1944-ig tart, ám az 1960-as évek elejéig még előfordult, hogy a Szabadkai Püspökség szentszéke valamilyen régebbi ügy kapcsán megkereste a kalocsai szentszéket. Ezeket az iratokat már nem az egyes helységekhez tették (hiszen már nem voltak az egyházmegye részei), hanem létrehozták a Bácskai akták címszót és az alatt gyűjtötték egybe. Ezt a sorozatot nem alfabetikusan, hanem az állag végén helyeztük el.

Ada 1867-1941, 0,43 ifm
Adorján 1884-1924, 0,02 ifm
Akasztó 1867-1973, 0,15 ifm
Alsómégy 1948-1972, 0,05 ifm
Antallapos-Szentkata 1948-1950, 0,01 ifm
Apatin 1867-1940, 0,47 ifm
Baja 1867-1985, 2,53 ifm
Bajaszentistván 1867-1933, 0,18 ifm
Bajmok 1874-1943, 0,30 ifm
Bajsa 1868-1942, 0,04 ifm
Bács 1868-1935, 0,16 ifm
Bácsalmás 1867-1976, 0,67 ifm
Bácsbokod 1867-1973, 0,42 ifm
Bácsborsód 1868-1963, 0,07 ifm
Bácsföldvár 1868-1931, 0,10 ifm
Bácsgyulafalva 1895-1939, 0,08 ifm
Bácskertes 1871-1939, 0,06 ifm
Bácskossuthfalva 1883-1940, 0,12 ifm
Bácsordas 1873-1942, 0,10 ifm
Bácsszentgyörgy 1926-1959, 0,10 ifm
Bácsszentiván 1872-1943, 0,19 ifm
Bácsszöllős 1938-1969, 0,08 ifm
Bácstóváros 1868-1939, 0,07 ifm
Bácsújfalu 1872-1942, 0,04 ifm
Bácsújlak 1874-1932, 0,03 ifm
Bátmonostor 1868-1991, 0,23 ifm
Bátya 1874-1981, 0,33 ifm
Bezdán 1867-1943, 0,47 ifm
Békova 1923-1933, 0,01 ifm
Béreg 1873-1938, 0,08 ifm
Bogyán 1943 0,01 ifm
Bogyiszló 1888-1960, 0,03 ifm
Borota 1912-1969, 0,27 ifm
Boróc 1868-1935, 0,05 ifm
Bócsa 1921-1968, 0,06 ifm
Csantavér 1867-1943, 0,41 ifm
Császártöltés 1872-1979, 0,32 ifm
Csátalja 1868-1969, 0,61 ifm
Csávoly 1867-1968, 0,22 ifm
Csengőd 1903-1964, 0,18 ifm
Cservenka 1918-1939, 0,04 ifm
Csikéria 1922-1956, 0,05 ifm
Csonoplya 1868-1941, 0,24 ifm
Csúrog 1876-1930, 0,10 ifm
Dávod 1875-1958, 0,27 ifm
Dernye 1895-1937, 0,05 ifm
Doroszló 1871-1940, 0,06 ifm
Dunabökény 1867-1938, 0,10 ifm
Dunacséb 1922-1940, 0,01 ifm
Dunapataj 1878-1966, 0,19 ifm
Dunaszentbenedek 1868-1954, 0,20 ifm
Dunatetétlen 1962 0,01 ifm
Dusnok 1873-1975, 0,28 ifm
Érsekcsanád 1908-1948, 0,07 ifm
Fajsz 1867-1962, 0,43 ifm
Felsőszentiván 1870-1979, 0,37 ifm
Foktő 1867-1962, 0,44 ifm
Gara 1867-1964, 0,34 ifm
Gádor 1868-1941, 0,15 ifm
Géderlak 1867-1973, 0,21 ifm
Gombos 1867-1942, 0,17 ifm
Gunaraspuszta 1921-1940, 0,03 ifm
Hadikújfalu 1941 0,01 ifm
Hajdújárás 1923 0,01 ifm
Hajós 1869-1968, 0,29 ifm
Harta 1950-1969, 0,01 ifm
Hercegszántó 1867-1984, 0,39 ifm
Homokmégy 1879-1961, 0,44 ifm
Horgos 1868-1939, 0,13 ifm
Hódság 1867-1939, 0,26 ifm
Imrehegy 1956-1965, 0,01 ifm
Jánoshalma 1867-1992, 0,81 ifm
Kalocsa 1867-1988, 2,86 ifm
Kaskantyú 1946-1977, 0,07 ifm
Katymár 1867-1965, 0,59 ifm
Kecel 1867-1991, 0,89 ifm
Kecskés 1949-1965, 0,03 ifm
Kelebia 1923-1954, 0,12 ifm
Kerény 1867-1939, 0,18 ifm
Kéleshalom 1928-1967, 0,07 ifm
Kishegyes 1868-1939, 0,27 ifm
Kiskőrös 1874-1982, 0,08 ifm
Kisszállás 1914-1977, 0,09 ifm
Körtés 1868-1941, 0,11 ifm
Kucora 1878-1940, 0,02 ifm
Kunbaja 1867-1961, 0,35 ifm
Kúla 1869-1942, 0,45 ifm
Küllőd 1868-1936, 0,09 ifm
Ludaspuszta 1873-1944, 0,07 ifm
Madaras 1869-1968, 0,37 ifm
Magyarkanizsa 1867-1941, 0,41 ifm
Martonos 1873-1943, 0,08 ifm
Mátételke 1937-1988, 0,06 ifm
Mélykút 1868-1988, 0,30 ifm
Militics 1867-1932, 0,07 ifm
Miske 1867-1972, 0,60 ifm
Mohol 1902-1939, 0,30 ifm
Monostorszeg 1868-1939, 0,15 ifm
Mozsor 1916-1930, 0,03 ifm
Nagybaracska 1867-1971, 0,33 ifm
Nagyfény 1914-1939, 0,04 ifm
Nemesmilitics 1870-1942, 0,13 ifm
Nemesnádudvar 1873-1971, 0,18 ifm
Oromhegyes 1926-1942, 0,02 ifm
Ottómajor 1919 0,01 ifm
Óbecse 1868-1943, 0,36 ifm
Ókér 1876-1942, 0,05 ifm
Ószivác 1873-1928, 0,04 ifm
Öregcsertő 1921-1965, 0,16 ifm
Őrszállás 1870-1942, 0,17 ifm
Pacsér 1891-1943, 0,01 ifm
Palánka 1867-1940, 0,25 ifm
Palona 1884-1940, 0,03 ifm
Paripás 1869-1940, 0,10 ifm
Péterréve 1872-1942, 0,50 ifm
Regőce 1868-1944, 0,53 ifm
Rém 1906-1973, 0,08 ifm
Sajkáslak 1918-1944, 0,03 ifm
Sebesicspuszta 1943 0,01 ifm
Soltszentimre 1935-1966, 0,07 ifm
Soltvadkert 1870-1959, 0,18 ifm
Sükösd 1867-1980, 1,02 ifm
Szabadka 1867-1944, 3,06 ifm
Szakmár 1869-1955, 0,22 ifm
Szentfülöp 1868-1938, 0,04 ifm
Szenttamás 1874-1940, 0,11 ifm
Szeremle 1923-1986, 0,08 ifm
Szépliget 1868-1942, 0,10 ifm
Szilágyi 1921-1943, 0,02 ifm
Szilberek 1868-1933, 0,11 ifm
Szond 1879-1937, 0,14 ifm
Tabdi 1953 0,01 ifm
Tataháza 1870-1967, 0,13 ifm
Tavankút 1921-1940, 0,08 ifm
Tázlár 1908-1984, 0,18 ifm
Temerin 1868-1942, 0,21 ifm
Tiszakálmánfalva 1891-1935, 0,04 ifm
Titel 1873-1943, 0,07 ifm
Tompa 1917-1973, 0,25 ifm
Topolya 1867-1943, 0,41 ifm
Uszód 1871-1956, 0,18 ifm
Újfutak 1869-1940, 0,24 ifm
Újpalánka 1923-1925, 0,01 ifm
Újtelek 1922-1970, 0,23 ifm
Újverbász 1911-1943, 0,07 ifm
Újvidék 1868-1943, 0,55 ifm
Vajszka 1871-1942, 0,07 ifm
Vaskút 1869-1973, 0,66 ifm
Veprőd 1878-1943, 0,17 ifm
Wekerlefalva 1933 0,01 ifm
Zenta 1867-1941, 1,09 ifm
Zombor 1867-1943, 0,39 ifm
Zsablya 1872-1936, 0,16 ifm
Bácskai akták 1946-1963, 0,05 ifm