2026. március 17-én, a Bálna Honvédelmi Központ Hadik Termében mutatták be a Mohács: számvetés. Tanulmányok az 1526. évi mohácsi csatáról című kötetet (szerk. Kovács István és Varga Szabolcs, Martin Opitz Kiadó, 2026, 552 o.), az esemény meghívóját csatoljuk. A csata 500. évfordulójának küszöbén a terjedelmes kötet egy összegző számvetés, öt év intenzív tudományos kutatásainak és diskurzusainak eredménye. A kiadványban helyett kapott a KFL munkatársa, Lakatos Adél levéltáros írása is Tomori Pál érsek alakja az 1896. évi millenniumi kiállítás kalocsai előkészületeiben címmel (513-533.o.), a tanulmány szövegét a későbbiekben honlapunkon is közölni fogjuk.
"Lépjük azonban beljebb a tudomány által kitárt ajtón, és nézzük meg a régészet, a geográfia, az irodalomtörténet, a muzeológia, a művészettörténet és az etnográfia új eredményeit. (...) Bizony, az e kötetben olvasható eredmények még kérdésként sem merültek fel pár évvel korábban, s igazából ebből mérhető le a tudomány eredményessége, hiszen végre kimondhatjuk, hogy a különböző tudományágak közötti párbeszédnek köszönhetően új szempontokat sikerült felvetnünk a csatával kapcsolatban. (...) Az elmúlt év szellemi pezsgéséhez természetesen hozzájárultak a csata emlékezetével kapcsolatos kutatások is, csak ebben a kötetben egymás mellett olvasható egy-egy írás három kortárs történetíró, Brodarics István, Szerémi György és Zermegh János szövegeiről. S ehhez még hozzájönnek a 18–19. századi irodalmi, s a 20. századi egyházi recepcióval kapcsolatos eredmények, ahogy Tomori Pál emlékezetének izgalmas bemutatása, mely jól kiegészíti a mohácsi fővezér katonai tevékenységéről írt tanulmányt mintegy ívet húzva a múlt és a jelen között." (Varga Szabolcs)
A Mohács-500 Kalocsán Tomori-500 is, örülünk, hogy hozzájárulhattunk a néhai kalocsai érsek emlékezetének felderítéséhez.
Hírek