Laborator Assiduus címmel jelent meg a 70 éves Zombori Istvánt köszöntő kötet (2019.04.04.)

2019. április 4-én délután, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában köszöntötték tisztelői a 70 éves Zombori István történészt, nyugalmazott múzeumigazgatót, aki közel három évtizede szerkeszti a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) könyvsorozatát, s a Magyar Egyháztörténeti Vázlatok c. folyóiratot. Az ünnepi alkalomra megjelent kötetben 40 történész tanulmánya olvasható, köztük Lakatos Andor levéltárvezető írása Kalocsa kora középkori „erőteréről”, egy 18. századi térkép kapcsán címmel. A tanulmány a KFL térképtárának egyik jeles darabja kapcsán készült, szövegét honlapunkon is elérhetővé tettük, az Olvasósarokban is elhelyeztük.

Egy eltűnt irat nyomában – az Érsekcsanádi Plébánia 1838-as alapítása kapcsán (2019.03.06.)

Kozma Róbert könyvtáros, helytörténeti kutató küldte el levéltárunk számára Klobusiczky Péter kalocsa-bácsi érsek 1838. augusztus 24-én kelt, a Kalocsai Főszékesegyházi Káptalannak címzett ünnepélyes oklevelének szövegét, mely a Csanádi Plébánia alapításáról szól. A latin szöveg átírása az Érsekcsanádi Plébánia levéltárában őrzött, 19. század végi másolat felhasználásával készült, az eredeti dokumentum ui. jelenleg nem található levéltárunkban (sem a Főkáptalani Levéltárban, sem a Sükösdi és Érsekcsanádi plébániákra vonatkozó iratanyagokban). 

Korlátozott kutatóforgalom, felújítási munkák Kalocsán (2019.01.07.)

Felhívjuk kutatóink figyelmét, hogy épületfelújítási munkák miatt kutatási korlátozások várhatók levéltárunkban. Az érseki palotában folyó munkálatok az elkövetkező hónapokban a levéltár megközelítési útvonalait is érintik, raktáraink, ill. kutatószobánk bizonyos időszakokban nem lesznek elérhetők. Hosszabb zárva tartást nem tervezünk, de mindazoktól, akik hozzánk készülnek, előzetes egyeztetést kérünk, hogy a kutatás alkalmas időpontját-helyszínét meghatározhassuk, ill. a kutatni kívánt anyagot megfelelő módon előkészíthessük!

Egy év alatt 143 ezer határon túli, bácskai anyakönyvi képfelvételellel bővült e-kutatás szolgáltatásunk (2018.12.19.)

Több mint 143 ezer képfelvétel, 783 anyakönyvi kötetről, 45 bácskai településről... A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye anyakönyvi állományának digitalizálását követően, az utóbbi két évben a történelmi Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye nálunk őrzött anyagának kiegészítésére is törekedtünk, főként a határon túli anyakönyvi források képeinek gyűjtésével. A továbbiakban erről a munkáról adunk rövid áttekintést-összegzést.