_
_
2014. március 21-én egy különleges könyvtörténeti konferenciára került sor Kalocsán, a Katona István házban. Ezen a napon hozták vissza az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai a Főszékesegyházi Könyvtárba azt az ősnyomtatványt, melyet a Grősz-per kapcsán, tárgyi bizonyítékként vitt el Kalocsáról az ÁVH 1951-ben. A konferencián előadást tartott Dr. Lakatos Andor levéltárvezető A Grősz-per.
2013. szeptember 26-27-én, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára szervezésében tartották Nyíregyházán és Ungváron a "Matrikula-kutatás határon innen és túl" című tudományos konferenciát. A két napos, gazdag programról a levéltár honlapján részletes beszámoló olvasható. A konferencia első napján hangzott el Dr.
2013. május 16-án, Budapesten tartották az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ (OKGYK) tavaszi Levéltári Szakmai Napját. A konferencia témáját ez alkalommal az egyházi anyakönyvek adták, az előadások kitértek az anyakönyvezés jogi helyzetére és történetére, majd áttekintették napjaink internetes kutatási lehetőségeit-szolgáltatásait is. A program részeként hangzott el Dr.
2012. július 9-12. között, Debrecenben és Beregszászon tartotta éves vándorgyűlését a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE) és az Egyházi Muzeológusok Egyesülete (EME). A közös szakmai konferencia témája-címe a következő volt: Helytörténet, családtörténet és egyházi gyűjtemények. A vándorgyűlés programjának részletes ismertetője a MELTE honlapján olvasható. A konferencián részt vett és előadást tartott a KFL vezetője, Dr.