Szűz Mária tiszteletéről Sükösdön (2018.06.07.)

A sükösdi Magyarok Nagyasszonya Katolikus Általános iskola pedagógusai számára tartottak előadást levéltárunk munkatársai (Lakatos Adél és Lakatos Andor) 2018. június 7-én. A program címe: "Mária-enciklopédia" - Szűz Mária tiszteletének emlékezete és üzenete a 21. század elején volt. Az elhangzott előadások vetített vázlatát pdf formátumban tesszük elérhetővé-letölthetővé honlapunkon.

Máriás emlékekről Hajóson (2017.11.26.)

Könyvbemutatóval egybekötött ismeretterjesztő előadást tartottak levéltárunk munkatársai (Lakatos Adél és Lakatos Andor) 2017. november 26-án, Hajóson. A rendezvényre Krisztus Király vasárnapján, a plébániatemplomban került sor. Az este folyamán Mária-enciklopédia kiadványunk bemutatása után a Mária-tisztelet egyházmegyei és helyi érdekességeiről, a hajósi kegyszobor történetéről és a búcsújárások hagyományairól hallottak előadást a résztvevők. Az előadások vetített vázlatát honlapunkon, az Olvasósarokban is elérhetővé tettük.

Művészet és tudomány Haynald érsek életében - előadás konferencián (2017.11.21.)

A Magyar Tudomány Ünnepe 2017. évi rendezvényei keretében, az "Emberközpontú tudomány" jegyében a Tomori Pál Főiskolán is konferenciát rendeztek 2017. november 21-én, Budapesten. A konferencia művészettörténeti szekciójában, több más 19. századi téma mellett hangzott el Lakatos Andor levéltárvezető előadása Haynald (1816-1891) - művészet és tudomány egy kiemelkedő főpap életében címmel. Az előadás vázlatát honlapunkon, az Olvasósarokban is elhelyeztük.

E-kutatásról, a II. országos családtörténeti konferencián (2017.10.12.)

Mintegy 150 résztvevővel, jó hangulatban, sok hasznos előadással, találkozással és beszélgetéssel zajlott a Jövőnk kulcsa a múlt - II. országos családtörténeti konferencia Szolnokon, 2017. október 12-én. A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE) által kezdeményezett program házigazdája az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ volt, társrendezőként a MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára és a Neumann János Egyetem is részt vettek a szervezésben.

Máriás emlékekről Kalocsán és Mélykúton (2017.10.09.)

Könyvbemutatóval egybekötött ismeretterjesztő előadásokat tartottak levéltárunk munkatársai az elmúlt hétvégén Kalocsán és Mélykúton. A kalocsai rendezvényre az Országos Könyvtári Napok keretében, 2017. október 6-án, a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtárban került sor. Másnap, 2017. október 7-én este a Mélykúti Plébánia volt a házigazda. Az esték folyamán, Mária-enciklopédia kiadványunk bemutatása után a Mária-tisztelet egyházmegyei és helyi érdekességeiről hallottak előadásokat a résztvevők. Az előadások vázlatait honlapunkon is elérhetővé tesszük.

Nyitott templomok éjszakáján, Mélykúton (2017.09.16.)

2017. szeptember 16-án (szombaton), a Nyitott Templomok Napjával kezdetét vette az idei Ars Sacra Fesztivál. Az országos programsorozatba idén Mélykút is bekapcsolódott, szombaton este 18 órától levéltárunk munkatársa, Lakatos Adél tartott előadást a 250 éves Szent Joachim templomról. Az előadást követően egy könyvbemutatóra is sor került, Dr. Rauzs József: A mélykúti Szent Joachim templom és plébánia című könyvét Lakatos Andor levéltárvezető ismertette a jelenlévőknek. A programot a Szent Tamás Katolikus Általános Iskola diákjainak árnyjátéka zárta, ők Szent István király életéből adtak elő jeleneteket, a krónikák szövegei alapján.

Levéltár-pedagógiáról az MLE vándorgyűlésén (2017.07.11.)

2017. július 10-12 között, Miskolcon tartotta éves vándorgyűlését a Magyar Levéltárosok Egyesülete (MLE), a találkozó részletes programja az egyesület honlapján érhető el. A konferencia második napján került sor a levéltár-pedagógiai szekció ülésére, melynek keretében Lakatos Andor levéltárvezető is előadást tartott "Diákok a levéltárban - az elmúlt hat év találkozásainak tapasztalatai Kalocsán" címmel.

A kutatószolgálat tapasztalatairól a MELTE konferenciáján (2017.07.04.)

2017. július 3-5. között, Debrecenben tartotta éves vándorgyűlését a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE). A vándorgyűlésen a hagyományoknak megfelelően közgyűlésre, szakmai konferenciára és tanulmányi kirándulásra is sor került, a rendezvény részletes programjáról a MELTE honlapján található ismertető.

Az első vatikáni zsinatról, Jekelfalusy emlékkonferencián (2017.05.06.)

2017. május 6-án emlékkonferenciát rendeztek Székesfehérváron, Jekelfalusy Vince (1802-1874) püspökké szentelésének és székfoglalásának 150. évfordulója alkalmából. A program részeként hangzott el Lakatos Andor levéltárvezető előadása Jekelfalusy Vince székesfehérvári püspök és az I. vatikáni zsinat címmel. Az évfordulós megemlékezésről beszámoló is olvasható a Székesfehérvári Egyházmegye honlapján.

Mária-tiszteletről, Kalocsa és a jezsuiták kapcsolatáról a Párbeszéd Házában (2017.05.05.)

Májusban, a Szűzanya hónapjában emlékeztünk meg Budapesten, a Párbeszéd Házában a jezsuiták és Kalocsa kapcsolatáról, a Mária-tisztelet szerepéről és változásairól a kalocsai egyházmegye és a rend életében (1860-1950). A 2017. május 5-én (pénteken) 18 órakor kezdődő program keretében levéltárunk két munkatársa, Lakatos Adél és Lakatos Andor ismertette a Mária-enciklopédia, Kalocsa, 1950 c. forráskiadványt, részletesen kitérve a jezsuiták meghatározó szerepére, a Mária-kongregációk hatására és a művészettörténeti vonatkozásokra.