Bár az idei évben sok időt töltött kórházban, kevesen tudták róla, hogy súlyos betegségben szenved, így váratlanul érte a hazai levéltáros szakmát a hír: 2012. november 15-én, életének 69. évében elhunyt Dóka Klára, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa, a történelemtudomány doktora, aki nyugdíjasként, az utóbbi években – elsősorban a téli hónapokban – rendszeresen dolgozott Kalocsán is, az Érseki Gazdasági Levéltár állományának rendezésén-feldolgozásán.
Országszerte sokan ismerték-szerették – máig is emlékezetes számomra az a tapsvihar, amelyet 2006-ban Veszprémben, a jubiláló Magyar Levéltárosok Egyesülete vándorgyűlésén kapott, egyesületi munkájának elismerésekor. Megfoghatatlan, de mégis hiteles „pecsét” volt ez átvett oklevelén… S most „Mindenből csönd lesz és közelség” (Pilinszky) – olvashatjuk gyászjelentésén.
Tevékeny életútjának állomásai: ELTE magyar-történelem szak (1964), Budapest Főváros Levéltára (1968), Vízügyi Levéltár (1974), Új Magyar Központi Levéltár - Magyar Országos Levéltár (1984-2007). A beosztások-munkák sora is igen változatos volt: Klára raktárkezelőként kezdte, s közben doktorált és kandidátusi címet is szerzett első munkahelyén, majd dolgozott egy új szaklevéltár megszervezésén, segédkezett a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekciójának létrehozásában, és az ÚMKL Módszertani Osztályán levéltári segédletek sorozatait szerkesztette nagy szorgalommal, végigjárva hazánk egyházi levéltárait. Az így készült fondjegyzékek, valamint a térképek és egyházlátogatási jegyzőkönyvek katalógusai máig is a legterjedelmesebb, átfogó segédletek az egyházi levéltárak esetében. E munkák folytatásaként, a térképek feldolgozásával írta meg az „Egyházi birtokok Magyarországon a 18-19. században” című akadémiai doktori értekezését, melyet 1995-ben védett meg. 1996-tól elsősorban a levéltári kezelő- és irattáros, ill. felsőfokú segédlevéltáros képzésben tevékenykedett, ezt a munkát 2007 után, nyugdíjasként is folytatta. 1984-től részt vett a hungarika kutatásokban, rendszeresen gyűjtött magyar vonatkozású anyagot szlovén és szlovákiai levéltárakban, de járt Németországban és Moszkvában is. Publikációinak száma meghaladja a 400-at, főként 18-19. századi gazdaság- és társadalomtörténeti, ill. helytörténeti témákban írt. Levéltáros munkájáért számos kitüntetést-elismerést is kapott (Pauler Gyula-díj 1992, Kormos László-díj 2002, Széchényi Ferenc-díj 2003, Ember Győző-díj 2006).
„Egyetlen más területen sem tudnék dolgozni” – vallotta magáról egy életút-interjúban, s gazdag életpályája végén mi is bevallhatjuk: a magyar levéltárügyet is nehéz nélküle elképzelni, nagyon fog hiányozni nemcsak az, amit tett, hanem az is, ahogyan tette… Példamutató volt szorgalma-kitartása: még nyugdíjasként is fáradhatatlannak tűnt, amikor az utóbbi években a Kalocsai Érseki Gazdasági Levéltár rendezési munkálataiba bekapcsolódott. Nagy szerénységgel-alázattal végezte a legegyszerűbb, hétköznapi teendőket is, hiszen egészében szerette a levéltáros munkát. Képes volt meglátni az embert mindenkori feladatai mögött, így nem elvont célokért küzdött, hanem inkább szolgált: kutatóknak és kollégáknak segített, tanfolyamok hallgatóiról gondoskodott, helyi közösségek kérésére írt-kutatott… Erős személyiség volt, de nem vonzották vezető beosztások. Közösségeket szolgált anélkül, hogy ő lett volna a társaság középpontja. Sokat tett a levéltáros kollégáiért a szakmai egyesületek keretében és a levéltáros képzésben végzett munkájával. Szinte elmaradhatatlan résztvevője és gyakran előadója volt az egyesületi-szakmai konferenciáknak, és elkötelezett módon, idejét-energiáit nem kímélve szervezte az irattáros és segédlevéltáros tanfolyamokat a változó viszonyok közepette, vállalva az egyre növekvő pályázati- és adminisztrációs terheket-teendőket.
Szerette a természethez közeli életet, fiatalon sokat kirándult, és később is szívesen végzett kerti munkát. Nyugdíjas éveiben nagy örömét lelte egy mátraszelei parasztház felújításában, s a rendezett „portát” aztán önzetlenül átengedte nyaralás céljából ismerőseinek vagy éppen egy-egy kiránduló gyerekcsapatnak. Egyedül is másokért élt, sokáig idős szüleit, majd egyik testvérének unokáját gondozta.
Klára szakmai eredményekben, sikerekben és elismerésekben gazdag életútjának fontos üzenete számunkra a következő néhány egyszerű, bibliai szó: Non ministrari sed ministrare. Életében erről – sok teendője közepette – sosem beszéltünk, de most mégis itt az ideje, hogy leírjuk, hiszen „az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Máté 20,28).