Új címen kutatható Kalocsa és szállásai anyakönyvi adatbázisa (2022.02.03.)

2021. december 21-én történt szerver-leállásunkat követően Kalocsa és szállásai anyakönyvi adatbázisa nem működött, a hardverhiba során sajnos sérült. Helyreállítása az utóbbi napokban fejeződött be, az adatbázis honlapja mától új címen, a kalocsa.asztrik.hu webhelyen érhető el. A kimaradás miatt elnézést kérünk, az adatbázist időközben sokan keresték (ezek szerint rendszeresen használják), sok sikert kívánunk a további kutatásokhoz!

677 e-kutatóval ünnepeltünk - statisztikai adatok (2022.01.06.)

A kutatók nagy érdeklődéssel fogadták nyílt napjainkat, melyek során 578-an regisztráltak honlapunkon. Rajtuk kívül 99 volt a régi (korábban regisztrált), aktív kutatóink száma ebben az időszakban, vagyis összesen 677 e-kutató tevékenykedett honlapunkon az ünnepek idején. Kutatóink 1845 esetben láttak munkához, a belépések (kutatási esetek) átlagos száma tehát naponta 168 volt. Mintegy 150 személy böngészte rendszeresen (legalább öt alkalommal) a képállományt, az átlag ezen a téren 2,7 (azaz fejenként 2-3 belépés) volt. A böngészők több mint 30 ezer alkalommal nyitották meg az egyes települések-plébániák mappáit, ez átlagosan, naponta mintegy 3 ezer, személyenként 45 témaválasztást jelent.

Tizenegy nyílt e-kutatónappal ünnepelünk (2021.12.23-2022.01.02)

2020. december 23-tól, tizenegy napon át szabadon (ingyenesen) böngészhető a KFL e-kutatás szolgáltatásának tartalma. A kutatáshoz szükséges regisztrációt ugyanebben az időszakban, 2021.12.23-2022.01.02. között lehet elvégezni honlapunkon, bármelyik nap lehet csatlakozni, de valamennyi ingyenes regisztráció ugyanaddig, 2022. január 2-ig lesz érvényes.
Tizenegy nyílt kutatónap kezdeményezésünkkel egyrészt népszerűsíteni szeretnénk az e-kutatást, másrészt köszöntjük a jubiláló családkutató civil szervezeteket: a Magyarországi Németek Családkutató Egyesülete (AKuFF) az elmúlt évben ünnepelte huszadik születésnapját, a Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE) pedig tíz éve alapították (és levéltárunk is tíz éve, 2011-ben nyerte el első alkalommal a MACSE Év Kutatóhelye díját). Szeretettel köszöntjük az AKuFF és a MACSE tagságát, bízunk benne, hogy nyílt napjainkkal az idén is hozzájárulhatunk az ünnepekhez, és a tavalyihoz hasonló módon, sokan élni fognak a családtörténeti és helytörténeti kutatások lehetőségével. Élményekben gazdag, eredményes kutatást kívánunk!

Családkutatók találkozóján, Kecskeméten (2021.11.29.)

Családfakutatás az egyházi levéltárakban - források, szolgáltatások, adatbázisok címmel tartott találkozót a Bács-Kiskun megyei családfakutató csoport Kecskeméten, 2021. november 29-én. A program szervezője a csoport koordinátora, Végső István volt, a rendezvénynek a Kecskeméti Református Egyházközség Könyvtára és Levéltára adott helyet. A konferencián a Duna-Tisza közének református és katolikus forrásait őrző levéltárak munkatársai tartottak előadásokat, s a kérdéseket-beszélgetéséeket követően levéltárlátogatásra is lehetőség nyílt a református Ókollégium patinás épületében.

Öt évtized kutatóforgalmának változásai Kalocsán - előadás Szabadkán (2021.09.30.)

2021. szeptember 30-án részt vettünk a 14. Szabadkai Levéltári Napon, melynek téma-felvetése idén a következő volt: Kinek van szüksége a levéltárra? A nemzetközi levéltári konferencia helyszíne a szabadkai városháza impozáns nagyterme volt, a program részeként hangzott el Lakatos Andor levéltárvezető előadása Ki jut el a levéltárba? Kihez jut el a levéltár? Öt évtized kutatóforgalmának változásai Kalocsán (1972-2020) címmel.

Adattár jelent meg a Kalocsai Érseki Szentszék első világháborús holttányilvánítási aktáiból (2021.09.14.)

2021. szeptember 13-án, ünnepélyes keretek között mutatták be Molnár Tibor: In nomine Domini! c. könyvét az Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában. A kötet a Kalocsai Érseki Szentszék által egyházilag holttá nyilvánított első vlágháborús bácskai katonák adattárát közli, 84 bácskai település 1334 peres aktájának feldolgozásával. Az első világháborús szentszéki holttányilvánítások anyagát 2015-2016-ban tettük elérhetővé e-kutatás szolgáltatásunkban, azóta 1850 per anyaga több mint 23 ezer digitális képfelvételen kutatható honlapunkon, a néhai Bács-Bodrog és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyék területére vonatkozóan.

Szerverfrissítés: újabb 11 ezer kép (összesen 128 ezer képfelvétel) plébániáink építéssel-felszereléssel kapcsolatos forrásairól (2021.04.27.)

2021. április 27-én újabb 11 ezer képfelvétellel bővítettük E-kutatás, Matricula-Historia-online szolgáltatásunk építés-felszerelés anyagát, így összességében 128 ezer képfelvétel kutatható 123 plébániánk építési-felújítási munkáiról (templomok, plébánia-épületek, kápolnák, temetők, kálváriák, útszéli keresztek stb.), valamint azok felszereléséről (harangok, orgonák, oltárok, képek, szobrok, liturgikus tárgyak-öltözetek stb.), elsősorban az 1867-1945 közötti időszakból. A közzé tett forrásanyaggal továbbra is segíteni, ösztönözni szeretnénk a helytörténeti kutatásokat.

Hírek

Szerverfrissítés: 117 ezer képfelvétel plébániáink építéssel-felszereléssel kapcsolatos forrásairól (2021.03.26.)

2021. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének délutánján 117 ezer képfelvétellel bővítettük E-kutatás, Matricula-Historia-online szolgáltatásunk anyagát, a jelentős mennyiségű képanyag a plébániák (templomok, plébánia-épületek, kápolnák, temetők, kálváriák, útszéli keresztek stb.) építési-felújítási munkáihoz, valamint azok felszereléséhez (harangok, orgonák, oltárok, képek, szobrok, liturgikus tárgyak-öltözetek stb.) kapcsolódik, elsősorban az 1867-1945 közötti időszakból. Bízunk benne, hogy a közzé tett forrásanyag hatékonyan segíti, és tovább ösztönzi majd az egyre népszerűbb helytörténeti kutatásokat.

Hírek

E-kutatóink figyelmébe: e-mail címek használata belépéskor (2021.03.25.)

E-kutatóink munkáját érintő technikai változás honlapunkon, hogy a jövőben a kutatói belépés során, azonosítás céljából e-mail cím és jelszó megadását kérjük felhasználóinktól. A korábban használt felhasználónevek kivezetése folyamatos, régebben regisztrált kutatóink esetében még működnek, vagyis a bejelentkezés egyelőre még a felhasználónevekkel is lehetséges, de arra kérjük kutatóinkat, szokjanak át az e-mail cím használatára a felhasználónevet helyettesítve.

Tíz év, 22 millió képmegtekintés - e-kutatás statisztika Kalocsán (2021.02.09.)

Elkészült tíz éves E-kutatás (Matricula-Historia-online) szolgáltatásunk tartalmi-statisztikai elemzése. A rendszerben megtekintett képek (lapozások) száma összességében meghaladja a 22,3 milliót, vagyis átlagosan évente 2,2 millió, naponta mintegy 6-7 ezer képet böngésztek e-kutatóink.

Hírek