A Magyar Katolikus Egyház levéltárairól - Magyarország Levéltárai c. kötetben (2023.02.17.)

 Magyarország Levéltárai 2022 címmel reprezentatív ismeretterjesztő kötet jelent meg a Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadásában. A könyv a 2014-ben megjelent, hasonló című kiadvány folytatása, a magyar levéltárügy szervezetének, intézmény-típusainak, egyesületeinek bemutatásával. A Magyar Katolikus Egyház levéltárait Lakatos Andor levéltárvezető (KFL) ismertette, a tanulmány szövegét honlapunkon is elérhetővé tettük az Olvasósarokban, a Levéltáros publikációk sorában.

A kalocsai Főszékesegyház titulusáról - Tóth Tamás tanulmánya az Olvasósarokban (2023.01.20.)

Változott-e a kalocsai Főszékesegyház titulusa 1738-ban? - tette fel a kérdést Tóth Tamás 2021-ben megjelent tanulmánykötetében (Tóth Tamás: Hungaria Rómából. Tanulmányok az új- és jelenkori magyar egyháztörténelemből. Szent István Társulat, Budapest, 2021. 49-59.o.) A válasz keresésével, érveinek kifejtésével korrigálni igyekezett a jelenkori történetírásban elterjedt félreértéseket-tévedéseket. A tanulmány szövegét a szerző engedélyével honlapunkon is elérhetővé tettük az Olvasósarok Helytörténet, egyháztörténet rovatában. Az írást kutatóink figyelmébe ajánljuk.

Hírek

Zita királyné koronázásáról, IV. Károly emlékkötetben (2023.01.04.)

IV. Károly magyar király és osztrák császár halálának 100. évfordulója alkalmából, 2022-ben tanulmánykötet és dokumentumgyűjtemény jelent meg a Habsburg Ottó Alapítvány kiadásában. A Jó szándék és balsors címet viselő tanulmánykötetben olvasható Lakatos Adél levéltáros (KFL) írása az utolsó magyar királyné, Zita megkoronázásáról.
(Az utolsó magyar királyné, Zita megkoronázása. In: Jó szándék és balsors. Tanulmányok Károly magyar király és osztrák császár halálának 100. évfordulójára. Szerk.: Ligeti Dávid, Nánay Mihály, Budapest, Habsburg Ottó Alapítvány, Veritas, Helikon, 2022. 49-55.o.)

Hírek

A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye átalakulásáról, a Trianon és az egyházak c. kötetben (2023.01.02.)

A Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) - Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány kiadásában, Zombori István szerkesztésében jelent meg a Trianon és az egyházak című kötet, melynek tartalma 2022 karácsonyára elektronikusan is elérhetővé vált a kiadó honlapján. A 720 oldalas kiadványban 26 szerző tanulmánya olvasható, köztük Lakatos Andor levéltárvezető (KFL) írása is megtalálható Trianon árnyékában. A kalocsa-bácsi főegyházmegye átalakulása (1918-1923) címmel, a könyv 461-491. oldalain.

Hírek

Recenzió a Jezsuiták Magyarországon kötetről (2022.03.16.)

 Krisztus katonái Magyarországon címmel, a közelmúltban jelent meg Lakatos Adél levéltáros könyvismertetője a Jezsuiták Magyarországon. A kezdetektől napjainkig c. kötetről. Az írás a JEL lelkiség, közélet, kultúra c. lap online változatában, a Szemle rovatban olvasható (kiadója a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) a következő webhelyen: http://www.jelujsag.hu/krisztus-katonai-magyarorszagon

Hírek

Adattár jelent meg a Kalocsai Érseki Szentszék első világháborús holttányilvánítási aktáiból (2021.09.14.)

2021. szeptember 13-án, ünnepélyes keretek között mutatták be Molnár Tibor: In nomine Domini! c. könyvét az Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában. A kötet a Kalocsai Érseki Szentszék által egyházilag holttá nyilvánított első vlágháborús bácskai katonák adattárát közli, 84 bácskai település 1334 peres aktájának feldolgozásával. Az első világháborús szentszéki holttányilvánítások anyagát 2015-2016-ban tettük elérhetővé e-kutatás szolgáltatásunkban, azóta 1850 per anyaga több mint 23 ezer digitális képfelvételen kutatható honlapunkon, a néhai Bács-Bodrog és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyék területére vonatkozóan.

A Szent László ÁMK jubileumi évkönyvéről, a Bajai Honpolgárban (2020.12.03.)

A Bajai Honpolgár (Baja és környéke honismereti és kulturális folyóirata) 2020. decemberi számában jelent meg Lakatos Andor levéltárvezető könyvismertetője a bajai Szent László Általános Művelődési Központ jubileumi évkönyvéről (1870-2020). Az új kiadványt kutatóink és olvasóink figyelmébe ajánljuk, hiszen az intézmény-együttes és jogelődjei másfél évszázadon át meghatározó szerepet játszottak Baján az oktatásban (a nőnevelésben, majd a gimnáziumi- és szakképzésben).

Hírek

Jekelfalusy püspökről, a Székesfehérvári Egyházmegye ünnepi névtárában (2020.12.01.)

A Székesfehérvári Egyházmegye ünnepi névtárában (2020), a közelmúltban jelent meg Lakatos Andor levéltárvezető tanulmánya Jekelfalusy Vince székesfehérvári püspök és az I. vatikáni zsinat címmel. Az írás a 150 évvel ezelőtt történteket idézi, amikor nem a pandémia, hanem a zsinati fejlemények hozták lázba a közvéleményt. Európa egyházpolitikai vitáktól volt hangos, és a magyar püspökökre is nagy politikai nyomás nehezedett. Ebben a kiélezett helyzetben Jekelfalusy Vince (1802-1874) székesfehérvári püspök kétségtelenül egyéni, határozott álláspontot képviselt, a tanulmány a kor legfontosabb jelenségeinek felidézésével igyekszik feltárni a püspök magatartásának, döntéseinek mozgatórugóit.

Hírek