Jezsuita oktatás-nevelés Kalocsán - előadás az Érseki Kincstárban (2010.04.08.)

2010. április 8-án (csütörtökön) az Érseki Kincstárban időszaki kiállítás nyílt a jezsuiták és a kalocsai iskolanővérek 20. századi kínai missziójáról (1922-1950). A két rend sikeres együttműködésének, hősies helytállásának felidézésével az Érseki Kincstár célja a 150 éve Kalocsára települt szerzetes-közösségek köszöntése volt. Az este folyamán Dr.

Hírek: 

Kalocsa, az érseki város - előadás a Szülőföld Akadémián (2010.01.20., 03.17.)

Kalocsa, az érseki város címmel tartott előadást 2010. január 20-án a KFL vezetője, Dr. Lakatos Andor a Szülőföld Akadémia programsorozat keretében. A Művelődési Központ által szervezett előadássorozatot nagy érdeklődés kísérte, már az első előadás alkalmával szűknek bizonyult a Tomori Pál Főiskola kamaraterme, így az érseki várost bemutató előadást meg kellett ismételni 2010. március 17-én. A programnak több mint 160 résztvevője volt. Az előadás vázlata megtalálható az Olvasósarokban.

Hírek: 

Befejeződött a Kalocsai Sárköz kéziratos helytörténeti és anyakönyvi köteteinek digitalizálása (2010.02.25.)

A Communio-projekt keretében, négy hónap alatt készült el levéltárunkban a Kalocsai Sárköz kéziratos helytörténeti és anyakönyvi köteteinek képi digitalizálása. Az első 100 ezer digitális felvétel elkészítése során fontos szakmai-gyakorlati tapasztalatokat szereztünk. A Kalocsai Sárköz települései (19 anyakönyvezési hely) esetében feldolgoztuk a levéltárunkban őrzött anyakönyvi másodpéldányok 1826-1920 közötti anyagát, ill. az ugyancsak nálunk őrzött bérmálási anyakönyveket is. Az egyes plébániákról digitalizálás céljából kölcsönöztük az eredeti anyakönyvek 1826 előtti anyagát (kereszteltek, egybekeltek, meghaltak, megtértek-áttértek), valamint az anyakönyvekhez készült mutatók lehetőleg teljes sorozatát.

Hírek: 

Együttműködési megállapodás az Utrechti Egyetem Szociológiai Tanszékével (2010.01.20.)

2010. január 15-én levéltárunk együttműködési megállapodást kötött az Utrechti Egyetem Szociológiai Tanszékével (Utrecht University, Faculty of Social Sciences, Sociology Department, Prof. Dr. Marco van Leeuwen), a tanszék egyik tudományos projektjével kapcsolatban. A holland egyetemen létrehozott nemzetközi kutatócsoport egész Európára kiterjedően vizsgálja a népesség  foglalkozásának változásait, a társadalmi mobilitást az elmúlt három évszázadban. A statisztikai vizsgálatokhoz a tömeges foglalkozási adatokon kívül szükség van az egyes generációk származásának nyomon követhetőségére.

Hírek: 

Előadás a Kalocsai Iskolanővérek 150 éves jubileumán (2010.01.09.)

2010. január 9-én (szombaton) ünnepi szentmisével kezdődött a 150 éves Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának jubileumi éve Kalocsán, a Szent József zárdatemplomban. Az első "iskolanénék" Franz Mária Terézia tisztelendő anya vezetésével Kunszt József érsek meghívására érkeztek Kalocsára, és 1860 őszén láttak munkához. Egy-két évtizeden belül számos intézményt működtettek (óvoda, árvaház, elemi népiskola, polgári iskola, óvónő- és tanítónőképző, polgári tanárképző), és nagy sikereket értek el a nőnevelésben. A Társulat rendházai-intézményei a 20. században már a kalocsai egyházmegye határain túl is terjedtek, az 1950-es feloszlatás több mint ezer kalocsai iskolanővért érintett. A jubileumi év programsorozatának megnyitó napján, a szentmisét követően az egybegyűlt ünneplő közönség előtt a KFL vezetője, Dr.

Hírek: 

Konferencia és kiállítás az érsekség 20. századi történetéről (2009.06.25.)

A KALOCSAI ÉRSEKSÉG 100 ESZTENDEJE (1909-2009) címmel kiállítás nyílt és történeti konferenciára is sor került 2009. június 25-én, az Érseki Kincstárban (Kalocsa, Hunyadi u. 2.) A rendezvény meghívója-programja pdf formátumban letölthető. A meghívóban említett eseményeken mintegy 180-an vettek részt, köztük a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, a Tolna Megyei Levéltár, a Székesfehérvári Püspöki Levéltár és Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének munkatársai-képviselői, több püspök, az egyházmegye papjai-hitoktatói, és természetesen a helyi érdeklődők. Az ünnepélyes keretek között nyílt időszaki kiállításon levéltárunk több mint száz eredeti dokumentuma, ill.

Hírek: 

Oldalak

Feliratkozás Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár RSS csatornájára