Előadás

Levéltár-pedagógiáról az MLE vándorgyűlésén (2017.07.11.)

2017. július 10-12 között, Miskolcon tartotta éves vándorgyűlését a Magyar Levéltárosok Egyesülete (MLE), a találkozó részletes programja az egyesület honlapján érhető el. A konferencia második napján került sor a levéltár-pedagógiai szekció ülésére, melynek keretében Lakatos Andor levéltárvezető is előadást tartott "Diákok a levéltárban - az elmúlt hat év találkozásainak tapasztalatai Kalocsán" címmel. Az előadás vázlatát honlapunkon az Olvasósarokban, a levéltáros publikációk menüpontban helyeztük el.

Hírek: 

A kutatószolgálat tapasztalatairól a MELTE konferenciáján (2017.07.04.)

2017. július 3-5. között, Debrecenben tartotta éves vándorgyűlését a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE). A vándorgyűlésen a hagyományoknak megfelelően közgyűlésre, szakmai konferenciára és tanulmányi kirándulásra is sor került, a rendezvény részletes programjáról a MELTE honlapján található ismertető. A július 4-én tartott szakmai konferencia délelőtti szekcióülésének címe "A gyűjtemények és a kutatók" volt, a program részeként Lakatos Andor levéltárvezető is előadást tartott a katolikus egyházi levéltárak kutatószolgálatának tapasztalatairól. Az előadás vázlatát honlapunkon az Olvasósarokban, a levéltáros publikációk menüpontban helyeztük el.

Hírek: 

Az első vatikáni zsinatról, Jekelfalusy emlékkonferencián (2017.05.06.)

2017. május 6-án emlékkonferenciát rendeztek Székesfehérváron, Jekelfalusy Vince (1802-1874) püspökké szentelésének és székfoglalásának 150. évfordulója alkalmából. A program részeként hangzott el Lakatos Andor levéltárvezető előadása Jekelfalusy Vince székesfehérvári püspök és az I. vatikáni zsinat címmel.

Hírek: 

Mária-tiszteletről, Kalocsa és a jezsuiták kapcsolatáról a Párbeszéd Házában (2017.05.05.)

Májusban, a Szűzanya hónapjában emlékeztünk meg Budapesten, a Párbeszéd Házában a jezsuiták és Kalocsa kapcsolatáról, a Mária-tisztelet szerepéről és változásairól a kalocsai egyházmegye és a rend életében (1860-1950). A 2017. május 5-én (pénteken) 18 órakor kezdődő program keretében levéltárunk két munkatársa, Lakatos Adél és Lakatos Andor ismertette a Mária-enciklopédia, Kalocsa, 1950 c. forráskiadványt, részletesen kitérve a jezsuiták meghatározó szerepére, a Mária-kongregációk hatására és a művészettörténeti vonatkozásokra.

Hírek: 

Mária-enciklopédiáról a Szegények Akadémiáján, a kecskeméti Wojtyla Házban (2017.01.18.)

Levéltárunk Mária-enciklopédia kiadványa alapján tartott előadást Kothencz Kelemen néprajzkutató, a bajai Türr István Múzeum főmuzeológusa 2017. január 18-án, a kecskeméti Wojtyla Házban. A programra a Szegények Akadémája sorozat részeként került sor, az előadó a könyv ismertetésével foglalta össze Szűz Mária tiszteletének legfontosabb vonásait, a kultusz változásait és történetét a Kalocsai Főegyházmegye területén.

Hírek: 

A szerbek Magyarországon 1918-1921 - előadás és könyvbemutató Baján (2016.12.08.)

"A szerbek Magyarországon 1918-1921" címmel szervez előadást és könyvbemutatót a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége bajai csoportja.
A rendezvény időpontja: 2016. december 8. (csütörtök) 17 óra
A helyszín: Baja, Köztársaság tér 1. (Bányai Júlia Szakképző Iskola díszterme)
Minden érdeklődőt szeretettel hív és vár a KÉSZ bajai csoportjának vezetősége
Dr. Lakatos Andor levéltárvezető előadásának vázlatát pps-vetítés formájában honlapunkon is elérhetővé tesszük.

Hírek: 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Előadás csatornájára