Négy éves munka eredményeként befejeződött a plébániákra vonatkozó, építés-felszereléssel kapcsolatos források feltárása és digitalizálása az Érseki Hivatal 1945 előtti iratanyagában (jelzete: KFL.I.1.b.). A mintegy 175 ifm terjedelmű iratanyag átnézésével, a témával kapcsolatos 26 ifm iratot válogattunk ki, és összesen 15 ezer leírási tételt dolgoztunk fel. A digitalizált képanyag 183 plébánia/lelkészség iratsorozataihoz kapcsolódik, összesen 210 ezer képfelvétel böngészhető e-kutatás szolgáltatásunkban. Az online elérhetővé vált dokumentumok forrásértéke helytörténeti-, művészettörténeti- és egyháztörténeti szempontból is jelentős. A levéltáros feldolgozó munkát (az iratok válogatását, leírását) Lakatos Adél, a KFL munkatársa végezte.
A kulturális örökségünk fontos részét jelentő, épített- és tárgyi egyházi emlékekkel kapcsolatos kutatások legtöbbször a különféle épületek, építmények (templomok, plébániák, kápolnák, temetők, kálváriák, útszéli keresztek) létrehozásával és felújításával, ill. azok felszerelésével foglalkoznak (pl. harangok, orgonák, képek, oltárok, képek, szobrok, liturgikus tárgyak, öltözetek stb. beszerzése). Hasonló iratokban gazdagnak mondható az Érseki Hivatal plébániákkal folytatott levelezése (KFL.I.1.b.), melynek kutathatóságát a források válogatásával és digitalizálásával igyekeztük javítani. A feldolgozó munka részeként készült el az „építés-felszerelés” elnevezésű kutatási segédlet, mely Excel-tábla formájában tartalmazza a feltárt iratok jellemző adatait (jelzet, tételszám, dátum, irat jellegének meghatározása, említett tervező, kivitelező, művész nevek felsorolásával).
Az Excel-tábla kutatási segédletként honlapunkon is elérhető-letölthető a következő néven:
KFL-I-1-b_Epites-felszereles_jegyzek_2025-05-08_web.xlsx
A jegyzékben szereplő jelzetet, tételszámokat a képek elnevezései is tartalmazzák, a leírás és a források tartalma így könnyen kapcsolható, összevethető.
A képanyag a következő útvonalon érhető el az e-kutatás Matricula-Historia-online tartalmában:
Plébánia neve/ Kotet_Volumen/ Epites-felszereles_Constructio-renovatio-supellex/
Az említett útvonalon egy-egy plébániánál gyakran két mappa is található, az "1-b-1" jelzet-végződésű mappákban a feudális kori (1867 előtti), a "2-a-1" jelzet-végőzésű mappákban pedig a polgári kori (1867-1945 közötti) alsorozatok tételei találhatók.
A feldolgozott települések (183 plébánia-lelekészség) felsorolása:
Ada, Adorján, Akasztó, Andrásfalva, Apatin, Apatin-Szt-Szív, Állampuszta, Bács, Bácsalmás, Bácsbokod, Bácsborsod, Bácsfeketehegy, Bácsföldvár, Bácsgyulafalva, Bácsjózseffalva, Bácskertes, Bácskossuthfalva, Bácsordas, Bácsszentgyörgy, Bácsszentiván, Bácsszőllős, Bácstóváros, Bácsújfalu, Bácsújlak, Baja-Belváros, Baja-Kórház, Baja-Rétipuszta, Baja-Szent-Antal, Baja-Szent-István, Baja-Szent-János, Baja-Szent-József, Baja-Szent-Szív, Bajmok, Bajsa, Bátmonostor, Bátya, Bereg, Bezdán, Bócsa-Szent-Imre, Bogyán, Bogyiszló, Boróc, Borota, Csantavér, Császartöltés, Csátalja, Csávoly, Csengőd, Cservenka, Csikéria, Csonoplya, Csúrog, Dávod, Dernye, Doroszló, Dunabökény, Dunacséb, Dunapataj, Dunaszentbenedek, Dusnok, Érsekcsanád, Fajsz, Felsőhegy (Zenta-Felsőhegy), Felsőszentiván, Foktő, Gádor, Gara, Géderlak, Gombos, Gunaraspuszta, Hajós, Harta, Hercegszántó, Hódság, Homokmégy, Horgos, Horgos-Királyhalom, Jánoshalma, Kalocsa-Belváros, Kalocsa-Rokkanttelep, Kalocsa-Szt-Imre, Kalocsa-Szt-Péter, Kalocsa-Vegyes, Katymár, Kecel, Kelebia, Kéleshalom, Kerény, Kevi, Kishegyes, Kiskőrös, Kisszállás, Körtes, Kucora, Kunbaja, Kúla, Kúla-Szent Rókus, Küllőd, Likasegyháza (Tornyos, Zenta-Tornyos), Ludaspuszta, Madaras, Magyarkanizsa, Martonos, Martonos-Kőröspart, Mátételke, Mélykút, Militics, Miske, Mohol, Monostorszeg, Mozsor, Nagybaracska, Nagyfény, Nemesmilitics, Nemesnádudvar, Óbecse-Alsóváros, Óbecse-Belváros, Óbecse-Újfalu, Ófutak, Ókér, Ópalánka, Oromhegyes, Ószivác, Öregcsertő, Őrszállás, Pacsér, Palánka, Palona, Paripás, Péterréve, Regőce, Rém, Sajkásgyörgye, Sajkáslak, Sajkásszentiván, Soltszentimre, Soltvadkert, Sükösd, Szabadka-Szt-György, Szabadka-Szt-Péter, Szabadka-Szt-Rókus, Szabadka-Szt-Teréz, Szabadka-Palicsfürdő, Szabadka-Sebesicspuszta, Szabadka-vegyes, Szakmár, Szentfülöp, Szenttamás, Szépliget, Szeremle, Szilágyi, Szilberek, Szond, Tataháza, Tavankút, Tázlár-Szent János, Temerin, Tiszakálmánfalva, Titel, Tompa-Szent Anna, Tompa-Szent János, Topolya, Topolya-Külváros, Tornyos (Zenta-Tornyos), Tóthfalu, Újfutak, Újpalánka, Újtelek, Újverbász, Újvidek-Belváros, Újvidék-Örmény, Uszód, Vajszka, Vaskút, Veprőd, Wekerlefalva, Zenta-Belváros (Szent István), Zenta-Munkástelep, Zenta-Szent Antal, Zenta-Szent Szív, Zombor, Zsablya, Zsablya-Bodogasszonyfalva
A 2025.május 8-án megvalósult szerver-feltöltéssel 25 feudális kori alsorozat képanyaga (6.471 képfelvétel) vált elérhetővé, e-kutatás szolgáltatásunkban összesen 2.073.729 képfelvétel érhető el. Eredményes böngészést, jó kutatást kívánunk!