Dr. Fazekas Csaba recenziója a Kalocsai Főszékeskáptalan Levéltára c. könyvről:
(Megjelent: Levéltári Szemle, L. évf. 2000/1. 52-54.o.)
A repertórium több szempontból is kitűnő, hézagpótló vállalkozás. Fő érdeme, hogy enyhíti az egyházi levéltárak repertóriumainak hiányát, hozzáférhetővé tesz egy, a kívülállók előtt eddig nem ismert, de rendkívül gazdag iratanyagot. (A Kalocsai Főszékeskáptalan Levéltárának mindeddig nem jelent meg nyomtatott segédlete.) Lakatos Andor óriási munkát végzett a levéltár rendszerezésével, s annak a nyilvánosság számára való megismertetésével. Kötetének másik fő érdeme, hogy - mint előszavában Romsics Imre is hangsúlyozta - jóval több, mint egy repertórium, a levéltár-ismertetés mellett önállóan is rendkívül hasznosak a történeti feldolgozást nyújtó fejezetei. Fő kritikai megjegyzésünk a kötetről jószerével csak annyi lehet, hogy ez utóbbit valamilyen formában a címben is jelezni lehetett volna.
A könyv első fejezete egy részletes történeti áttekintés a káptalan általános tevékenységéről, szervezetének kiépüléséről, amely nem csupán azoknak lehet fontos, akik a konkrétan bemutatott kalocsai főszékeskáptalan iránt érdeklődnek; hanem mindenkinek, aki ezen egyházkormányzati testület tevékenységével kapcsolatosan rövid, de a lényeget jól összegző általános ismereteket kíván szerezni. Az áttekintés értékét tovább növeli, hogy mint tudjuk, utoljára a Horthy-korszakban jelentek meg ilyen típusú káptalan-történetek, a testületek gazdasági vagy egyházi feladatait ismertető (így helyenként kissé talán elavult szemléletű) összefoglalások. Lakatos azonban modern szemlélettel, a korábban megjelent szakirodalom kitűnő összegzésével dolgozta fel a káptalan történetét, melyet nagyon sok levéltári anyagra való hivatkozás gazdagít. A történeti bevezető első fejezete (I/1.) a káptalan alapításával, szervezetének kiépülésével foglalkozik, részletesen elemezve a török kiűzése utáni újjászerveződés eseményeit 1776-ig, amikorra - gyakorlatilag napjainkig változatlan formában - a káptalan teljes létszámában kiépült. A második fejezet (I/2.) a testület működését elemzi, az alábbi alfejezetekre bontott témakörök alapján: statutumok, a kanonokok kinevezése, liturgia és egyházigazgatási feladatok, hiteleshelyi tevékenység, gazdálkodás, alapítványok, a káptalan 1945 után. A kalocsai főszékeskáptalan statutumait 1748-ban hagyták jóvá, melyeket kisebb (például 1825-ös, 1828-as), vagy az alapelveket ugyan nem érintő, de nagyobb (1847-es) szerkezeti és tartalmi változtatásokkal másoltak tovább nemzedékről nemzedékre 1985-ig a hosszú előkészítés után megszületett, ma is érvényes statutumok jóváhagyásáig. A kanonokok kinevezésével foglalkozó I/2b. alfejezet részletes áttekintés a főkegyúri jog hazai történetéről, a káptalan tagjainak konkrét esetére alkalmazva. A további alfejezetek részletes ismertetésétől eltekintve fel kell hívnunk a figyelmet az utolsó (I/2g.) alfejezet tartalmára. A káptalan 1945 utáni eseményeinek bemutatása, lényegében napjainkig történő nyomonkövetése a fellendült egyháztörténeti kutatások mellett is hézagpótlónak, továbbá lehetséges elfogultságoktól mentes, történeti elemzésnek számít; középpontjában az 1985-ös statutumok elemzésével, amely nem pusztán történelmi érdekességeket, hanem a magyar katolikus egyház mai működéséről szóló információkat is olvasója elé tár. Külön fejezet (I/3.) foglalkozik a levéltár történetével, rendszerével. Az itt közölt régebbi fond- és iratjegyzékek egykori leírásai tudománytörténeti érdekességűek, a fejezet végén pedig található az 1334-1988 között keletkezett iratanyag ma használatos fondjegyzéke található.
A kötet II. része a fondjegyzék négy fő csoportjának megfelelő bontásban ismerteti a levéltár iratanyagát. Az iratanyag ismertetése nemcsak rendkívül tartalmas, hanem példamutatóan áttekinthető is. Az egyes levéltári egységeknek tartalmazza nemcsak a nevét, időhatárait, a terjedelemre és elhelyezésre vonatkozó adatait, hanem nyelvét is. Lakatos valamennyi egységet kötet- illetve csomószinten, a történeti értékű iratokat darabszinten ismerteti, az egyes tételekhez gyakran terjedelmesebb történeti magyarázatokat is fűz. (Például arról, hogy a káptalani jegyzőkönyvek vezetése 1844-ben, a magyart hivatalos nyelvvé nyilvánító törvény után tért át latinról magyarra, hogyan történt az uradalom úrbéri terheinek kárpótlása 1849 után stb.) A levéltár gazdag anyaga egykorú illetve később készült mutatók, iratjegyzékek segítségével, egyes kisebb állagok darabszinten kutathatók. Történeti szempontból az egyik legérdekesebb irategyüttes a káptalan magánlevéltárának (II/1. fejezet) mintegy 9 fm-nyi anyaga, ebben találhatók a szervezetre, működésre vonatkozó iratok, a főszékesegyház iratai, hagyatéki, úriszéki és kegyúri iratok, s itt helyezték el az említett 1945-1988 közötti dokumentumokat. (Önmagában a történelmi változásokra jellemző, hogy a korábban tekintélyes hivatali működést, iratképzést folytató főszékeskáptalan 1945 utáni összes iratanyaga elfér egyetlen dobozban.) Az alapítványi iratok állagának (II/2. fejezet, 19,7 fm) ismertetésén végiglapozva szemünk elé tárul, hogy a XVIII-XX. században a kalocsai érsekek, illetve a káptalan milyen kiterjedt és sokrétű közéleti-társadalmi tevékenységet folytatott, melyek nem csak a szorosan vett egyházi érdekek anyagi hátterének biztosítására szolgáltak (például az áttért protestánsok segélyezése, jezsuita kollégiumi alap stb.), hanem számos karitatív tevékenység (tébolyda-alap, aggház-alap, kórházi alap, árvaházi alap stb.) finanszírozását, Tanítók Házának, népiskolák, ösztöndíjak támogatási rendszerének működtetését stb. A gazdasági iratok (II/3. fejezet, 23,2 fm) a nagy kiterjedésű káptalani birtokok szervezetével, gazdálkodásával foglalkozó dokumentumok gyűjteménye, számos gazdaság- és társadalomtörténeti elemzésre alkalmas összeírást, kataszteri birtokívet, gazdatiszti jelentést, "robotlapot" stb. tartalmaz, szinte kizárólag a XIX., kisebb mértékben a XX. századból. A kötetben II/4. fejezete a hiteleshelyi levéltár anyagát ismerteti (1,56 fm), melynek érdekességét adja önmagában, hogy az 1950-es évek levéltári átszervezése után - igaz, ezeknek majdnem húszéves késedelem után, 1973-ban szereztek csak érvényt - 1997-ben került vissza Kalocsára a főegyházmegye által visszaigényelt, korábban állami levéltárba szállított iratanyag. A hiteleshelyi levéltár egyik legfontosabb állaga a 15 középkori oklevélből álló gyűjtemény, melyből - a szerző tájékoztatása szerint - jelenleg csak egy jelent meg nyomtatásban, a többi (köztük Hunyadi János, Mátyás király stb.) birtokbeiktatási és adománylevelei stb. A protocollumok (II/2.) mellett Lakatos a "hiteleshelyi levéltár okmányai, iratai" (II/3.) címen részletesen ismerteti a hiteleshely működése során keletkezett tiltakozásokat, birtokbaiktató parancsokat, a káptalanhoz intézett megkereső parancsokat, vallomásokat, nemesi bizonyságleveleket, a levéltár birtokába került végrendeleteket stb. A fejezetet a segédkönyvek, elenchusok (II/4.) jegyzéke zárja.
Lakatos Andor kötetének III. fejezete a "Függelék" címet viseli, jóllehet a könyv terjedelmének mintegy felét ez teszi ki. Ennek első részében a szerzőt, mint az egyházi archontológia lassan újra fellendülő műfajának művelőjét is megismerhetjük. A káptalan 1738-1998 közötti tagjairól készült névsorai (III/1. fejezet) tiszteletet parancsoló méretű adatgyűjtés termékei, melyek az egyháztörténet kutatóinak rendkívül hasznos adatbázisai, a hasonló archontológia készítőinek pedig jó szívvel ajánlható, követendő példái lehetnek. A káptalan kinevezett tagjait először időrendben, stallumonként (nagyprépostok, olvasó-, éneklő- és kanonokok, bácsi kisprépostok stb.) sorolja fel, megjelölve kinevezésük illetve kanonoki megbízatásuk megszűntének (hónap-nap pontosságú) dátumát. A következő alfejezetben ABC-rendben sorolja fel a káptalan tagjait, egyben rövid életrajzi vázlatot is készítve mindegyikükről. Fontosabb biográfiai adataik mellett közli káptalani tisztségeiket, esetleges irodalmi munkásságuk címeit, a rájuk vonatkozó bibliográfiai utalásokat. (Utóbbit elsősorban Szinnyey József: Magyar írók élete és munkái c. lexikonának kivonatolásával.) Az ismertetésekből több egykori egyházi személy rövid portréját kaphatjuk, de felbukkan a magyar művelődéstörténet néhány ismertebb személyisége, például Katona István jezsuita történettudós, egyetemi tanár; Klobusiczky Péter szatmári püspök, később mintegy két évtizeden át kalocsai érsek stb. A kötetet irodalomjegyzék (III/2. fejezet) és a "Segédletek" címszó alatt összefoglalt különböző ismertetések (III/3.) zárják. Hogy utóbbi milyen rendszer szerint lett összeállítva, nehezen érthető. A szerző először ugyanis a 167. oldalon közli a levéltár fond- és állagjegyzékét, azonban ugyanez a táblázat már a történeti bevezetőben is szerepelt (41. oldal), bizonyosan elég lett volna egyszer megjelentetni, esetleg egy következő alkalommal hivatkozni rá. Ezt követi a kötetben előfordult kalocsai érsekek névsora 1733-tól napjainkig, ennek közlésekor - ha már a szerző fontosnak tartotta mellékelni - talán szintén indokolt lett volna pontosabb időpontok megjelentetése az egyedül közölt évszám mellett. Megjegyezzük azonban, hogy -ellentétben az egyes egyházmegyék tisztviselőivel, a káptalanokat alkotó kanonokokkal - a püspöki kar változásairól pontos adattárak is a kutatók rendelkezésére állnak, ld. pl.: Balogh Margit - Gergely Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon, 1790-1992. Adattár. Bp., 1996. (História könyvtár. Kronológiák, adattárak, 4.) A segédletek harmadik része azonban igazi "telitalálat", a kötetben szereplő idegen szavak és szakkifejezések magyarázatai ugyanis megfelelnek egy néhány oldalas egyháztörténeti fogalomtárnak, amit mindenki bátran levehet a polcról, akinek általános meghatározásra van szüksége az installáció, a kolumnáris vagy éppen az őrkanonok stb. fogalmát illetően. A szerzőnek továbbá még dicséretes módon arra is volt gondja, hogy a kötetben szereplő általános történeti kifejezéseket (pl. hiteleshely, faizás, kataszter, sőt: levéltári egység, fond stb.) feloldja, könnyen használhatóvá, tanulmányozhatóvá téve ezáltal amúgy is alapos gonddal szerkesztett kötetet. A könyvet néhány dokumentum facsimile-másolata teszi még színesebbé, gazdagabbá. (Az már csak apró, a lényeget nem érintő észrevétel, hogy ezek a másolatok is a "segédletek" egyik alfejezeteként jelentek meg, holott egy külön melléklet, például "illusztrációk" címmel közlésük talán szerencsésebb lett volna.)
Mindezen apró észrevételek természetesen nem érintik Lakatos Andor repertóriumának szakmai színvonalát, melyet tartalmi gazdagsága érdemessé tesz arra, hogy ne csak a főszékeskáptalani levéltár lehetséges kutatói vegyék a kezükbe, hanem általában az újkori egyháztörténet művelői, helytörténészek, illetve egyszerű érdeklődők.