677 e-kutatóval ünnepeltünk - statisztikai adatok (2022.01.06.)

A kutatók nagy érdeklődéssel fogadták nyílt napjainkat, melyek során 578-an regisztráltak honlapunkon. Rajtuk kívül 99 volt a régi (korábban regisztrált), aktív kutatóink száma ebben az időszakban, vagyis összesen 677 e-kutató tevékenykedett honlapunkon az ünnepek idején. Kutatóink 1845 esetben láttak munkához, a belépések (kutatási esetek) átlagos száma tehát naponta 168 volt. Mintegy 150 személy böngészte rendszeresen (legalább öt alkalommal) a képállományt, az átlag ezen a téren 2,7 (azaz fejenként 2-3 belépés) volt. A böngészők több mint 30 ezer alkalommal nyitották meg az egyes települések-plébániák mappáit, ez átlagosan, naponta mintegy 3 ezer, személyenként 45 témaválasztást jelent.
Az említett statisztikai "csúcsértékek" ellenére, tizenegy nyílt napos időszakunk nagy izgalmakkal kezdődött, 2021. december 21-én, kb. 22 óra tájban ui. biztonsági mentés közben, hardverhiba miatt leállt az adatbázis szolgáltató szerverünkön, honlapunk egy időre elérhetetlenné vált. A biztonsági mentések használatával, adatok migrálásával rendszergazdánk állította helyre (építette újra) az adatbázist, a honlapot és e-kutatás szolgáltatásunkat. A helyreállítás eredményeként 2021. december 23-án hajnalban, 3 óra után indult újra a honlap és az e-kutatás szolgáltatás. További teendőink is maradtak, az ünnepek idején még nem működött pl. Kalocsa és szállásai anyakönyvi adatbázisa, és a képanyag bizonyos részei is sérültek (emiatt nem elérhetők a plébániák építéssel-felszereléssel kapcsolatos iratai, kb. 100 ezer képfelvételt kell még pótolnunk-feltöltenünk). Ezúton is köszönjük rendszergazdánk helytállását, melynek nagy szerepe volt abban, hogy ez az intenzív kutatási időszak a technikai nehézségek ellenére is megvalósulhatott.
Eredményes folytatást, jó kutatást kívánunk az új esztendőben!

Hírek: