A következő megemlékező szöveg - Geszler Péter, Kalocsa-belvárosi káplán, érseki szertartó közreműködésével - 2011. május 19-én hangzott el a Kalocsai Érseki Kincstárban, ahol ezen a napon nyílt a Grősz József emlékére rendezett időszaki kiállítás.
Lakatos Andor:
55 éve történt… (1956. május 19.)
ELŐZMÉNYEK
1956 áprilisában elhunyt Czapik Gyula egri érsek, aki Grősz József távollétének-börtönbüntetésének idején ellátta a püspöki kar elnöki tisztét. A püspöki kar így átmenetileg érsekek nélkül maradt, s a helyzet megoldása érdekében az események felgyorsultak. Május 11-én amnesztiát kértek Grősz számára, s másnap az Elnöki Tanács kegyelemben részesítette az érseket, aki május 19-én tért vissza Kalocsára és vette át az egyházmegye kormányzását.
Korábban Grősz érsek több börtönben is raboskodott, de ennek részleteiről csak keveset lehet tudni. Környezetétől elzárták, még a szomszédos cellákat is kiürítették, hogy ne tudjon kapcsolatot tartani rabtársaival. 1955 októberében börtönbüntetését váratlanul megszakították, házi őrizetbe helyezték, és Püspökszentlászlóra szállították. Ugyanitt tartották fogva Mindszenty bíborost is, s a két főpap itt három alkalommal személyesen is találkozott és több levelet is válthatott. November elején azonban tovább szállították őket Felsőpeténybe, ahol már nem volt lehetőségük a kapcsolattartásra. 1956 februárjában Grősz érsek Tószegre került, ahol a plébániát jelölték ki számára kényszertartózkodási helyül, és a falun belül szabadon mozoghatott. Ekkorra világossá vált, hogy az ÁVH-nak tervei vannak vele kapcsolatban, előbb-utóbb vissza kívánták engedni a püspökök közé, hogy ott Czapik érsek irányvonalát erősítse. Grősz érsek a szabadulás áraként minden bizonnyal együttműködést ígért, bár későbbi tevékenysége csalódást okozott az ÁVH-nak. Egy 1957. július 10-én írt államvédelmis jelentés szerint „személye és tekintélye alkalmasnak látszott arra, hogy a püspöki kar egészét pozitív irányba befolyásolja és közelítse az állam érdekeihez, de a hozzáfűzött reményeket – részben a nem megfelelő beszervezés, részben az erősen érvényesülő jobboldali behatás következtében – nem váltotta be. Arról, hogy számunkra felderítést folytasson, szó sem lehetett, sőt politikai befolyását is ellenkező irányba használta és használja fel jelenleg is.” – írták róla elégedetlenül egykori fogva tartói.
1956. május 19. – Grősz érsek visszatérése Kalocsára
1956. május 19-én elterjedt Kalocsán a hír, hogy több éves távollét-börtön után hazatér székvárosába Grősz József érsek. Az emberek először a főszékesegyház előtti téren gyülekeztek, de a tömeg hamarosan betöltötte a teret. Végül egykori székfoglalásához hasonlóan, a város határában várták az érseket, ahol érkező autója motorját leállítva, az emberek kiáltozva-éljenezve tolták be a járművet a főtérre. A zsúfolásig megtelt székesegyházban a padok tetején is álltak, és tapsviharral fogadták a főpásztort. Az esemény leírhatatlan, életre szóló emlék lett azok számára, akik ott voltak. Ez a fogadtatás-ünneplés minden várakozást felülmúlt, nem csoda, hogy ezt a napot később Grősz érsek sem feledte. Úgy fogalmazott, hogy hálatelt szívvel áldja Istent azért a vigasztalásért, amit akkor neki nyújtott.
1956-os események, remények
Grősz érsek hamarosan komoly személyi változásokról döntött egyházmegyéjében, szeptembertől felmentette a korábban az ÁEH nyomására kinevezett, idegen egyházmegyés irodaigazgatót, és börtönviselt munkatársát, Sztrilich Károlyt bízta meg a feladattal. A körlevél „személyi változások” címet viselő rovata egyébként ekkor több mint egy oldal terjedelmű volt. Hasonló változások másutt csak a forradalom kitörése után történtek, a békepap vezetők eltávolítását akkor Mindszenty bíboros is kérte a püspököktől.
Az érsek közvetlen munkatársainak lelkes, de kissé naiv akciója volt 1956 nyarán az érseki lakosztályban felderített lehallgató készülékek leszerelése. Tassi Ferenc érseki titkár vezetésével 11 beépített mikrofont találtak meg és szereltek le, de egyet nem sikerült észrevenniük, s az továbbra is működőképes maradt, többek között a leszerelés műveletének hanganyagát is rögzítette. A „válaszlépés” sem maradt el, csak a megfelelő időpontra vártak, Tassi Ferencet Gyetvai Péterrel együtt végül az érsek távollétében, 1957. április elején tartóztatták le. Nem sokkal később, a hazaérkező Grősz érsek erélyes fellépésére aztán elengedték őket a rendőrség fogdájából. A lehallgató készülékek egyébként közvetlen telefonvonalon a rendőrségre továbbították a hangot, de az épületen belül, az érseki lakosztály alatt lakó állami megbízott is hallgathatta az „adást”. Így aztán az érseki kert maradt a fontosabb megbeszélések helyszíne, s a kertben tett séta az ügyintézés egyik jellegzetes módja.
Az 1956-os forradalom kitörését követően Grősz érsek október 24-én mondott rádióbeszédében elítélt minden vérontást és pusztítást. A katolikus híveket arra kérte, mutassanak példát a rend és a nyugalom megőrzésében. Később, december 1-jén egy újabb rádiós beszédben a forradalom alatt kialakult nemzeti egység megőrzését hangoztatta, és így kért békét, boldogabb jövendőt Istentől. 1956 szilveszterén, az év végi hálaadó szertartáson a következő szavakkal emlékezett meg a történtekről a Főszékesegyházban: „Aztán jöttek az október-novemberi napok. Vér folyt a magyar földön: magyar dolgozók, honvédek és diákok vére. Magyar dolgozók, honvédek és diákok rázták 12 éves elnyomatásuk bilincseit. Szabadok akartak lenni, független hazában akartak élni, a magyar életet nemzeti hagyományaiknak megfelelően, magyar módon akarták alakítani. Minden más állítással szemben meg kell állapítani, hogy az elmúlt hetek harcai ezért folytak és nem a Magyar Népköztársaság megdöntéséért, nem a szociális vívmányok megsemmisítéséért, nem a gyárosok és földesurak uralmának visszaállításáért. Ezekben a hetekben rajtunk volt a világ szeme. Rajtunk van ma is. A világ népei bámulattal adóztak a magyar névnek, a magyar hősiességnek, és ha valaha, hát most őszintén kívánnak ennek az Európa szívében élő és a századok során annyit szenvedett népnek boldogabb jövendőt... Reméljük, hogy a kormány beváltja ígéretét: a rend és nyugalom helyreállítása és a termelőmunka megindulása után gondoskodik a szovjet csapatok kivonásáról az országból. Reméljük a szabad, demokratikus választások biztosítását és azt is, hogy a szabad hazában az egyház is szabadon élheti a maga életét és dolgozhatik a lelkek üdvén és népünk jobb jövője érdekében. Meggyőződésem, hogy sok minden másképp történt volna, ha az elmúlt években nem bénították volna meg az egyház működését és nem akadályozták volna meg abban, hogy az evangélium szellemében érvényesítse jótékony nevelő munkáját az iskolában és a felnőtteknél egyaránt. Szükség lesz rá a jövőben is...”
A reménykedés ideje volt ez, melyet 1957-ben már fokozatos visszarendeződés, csalódás követett. Grősz érsek mindvégig tudta, nagyon nehéz feladatra vállalkozott, amikor a börtönből visszatért a mindennapokba, az aktív életbe. A hétköznapokban nehéz döntések sora következett. Mégis felvette keresztjét, hogy jelen lehessen papjai között, s ezzel a jelenlétével-szeretetével, jó pásztor módjára irányíthassa őket. Felvette keresztjét, hogy megküzdjön a politikai konspirációval, hogy ne oszthassa meg egyházmegyéje papságát a békemozgalom. A szeretet útját-nyelvét választotta, mely személyhez szól, hiszen a hagyományos, intézményes főpapi eszközöktől egyre inkább megfosztották. Cor pro corde - Szívet szívért. Grősz érsek úr fiatalon választott jelmondata élete utolsó éveiben minden bizonnyal újabb, még teljesebb értelmet nyert számára…