Részvétel a "Levéltárak az online világban" című konferencián, Veszprémben (2014.05.20.)

2014. május 20-án, ötödik alkalommal rendezett levéltári informatikai napot a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára. A konferencia idén a Levéltárak az online világban címet kapta, s a résztvevők 12 előadás keretében tájékozódhattak az európai- (angol, dán, holland)  és a magyar levéltárak online megjelenéséről, jellemző szolgáltatásairól. Az előadások témája, ill. a kialakult eszmecsere a levéltárak és az internet világának széles spektrumát érintette, így a "szárazabb" levéltáros témák (pl. raktári jegyzékek) mellett szó esett a kutatók által kedvelt címeres levelek digitalizálásáról, helytörténeti források-adatgyűjtések közléséről, és nagyszabású európai uniós projektekről (Apex, HOPE, Elektronikus Levéltár Projekt) is. A különféle levéltári portálokon, intézményi honlapokon túl még a közösségi oldalak és az internetes reklámok használatának lehetőségei-tapasztalatai is szóba kerültek, így a résztvevők igazán színes képet, és sok hasznos információt kaptak a témában. (A konferencia képei és előadásainak anyaga a következő címen érhetők el a rendező levéltár honlapján: http://www.veml.hu/leveltar/id-350.html )
A rendezvényen részt vett Dr. Lakatos Andor levéltárvezető is, Családkutatás és helytörténet: Matricula-Historia-online. Levéltáros lehetőségek és tanulságok az onilne világban - egy konkrét szolgáltatás kapcsán című előadásának vázlatát külön oldalon közöljük honlapunkon, az Olvasósarok/Levéltáros publikációk rovatában.

Hírek: