2018. március 21-én az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) Bajai Helyi Csoportjának szervezésében könyvbemutató rendezvényen vettünk részt a Gemenci Erdőgazdaság pörbölyi Ökoturisztikai Centrumában. A kalocsai érseki uradalom erdőinek kezelési utasítása a 18. század végén c. forráskiadványunkat ünnepélyes körülmények között, nagy érdeklődéssel fogadták az egybegyűlt erdészek.
A találkozót különlegessé tette, hogy a közönség szakmailag és területileg is érintett volt a kiadvány szempontjából (melynek létrejöttét erdész intézmények és személyek is jelentős módon segítették), és majdnem teljes létszámban megjelentek a kötet szerzői-közreműködői: Lakatos Andor (szerkesztő), Rádi József (bevezető tanulmány), Szarvas Pongrác (grafikák), Molnár Attila (fotók), Lakatos Adél és Csongrádi Gabriella (lektorok). A rendezvényen előadott Kiss Csaba (erdőmérnök, Pilisi Parkerdő Zrt.), az Országos Erdészeti Egyesület Erdészettörténeti Szakosztályának elnöke is, aki a kötet bemutatásában a február 28-i Év Levéltári Kiadványa díjátadó alkalmából is közreműködött.
A program részeként Lakatos Andor levéltárvezető Egy könyv születése és küldetése – a szerkesztő szemével címmel tartott előadást, melynek vetített vázlatát honlapunkon elérhetővé tesszük.
A könyvbemutató után a résztvevők Szarvas Pongrác vezetésével megtekintették a Gemenc Kincsei kiállítást, s a találkozó egy közös ebéddel fejeződött be.
A rendezvényen forgatott a Bajai Televízió, ha tudósításuk elkészült, és elérhetősége tudomásunkra jut, azt is jelezni fogjuk.
A nap során készült fényképekből képgalériát is készítettünk.