Főegyházmegyénk 2002-ben ünnepelte alapításának ezredik évfordulóját, s a köztudatban máig is él, hogy a kalocsai érseki szék jelentette Magyarország második egyházi méltóságát. A tekintélyt parancsoló kor ellenére levéltárunk iratanyaga az ezer évből lényegében csak az utóbbi három évszázad "eredménye". Ennek oka, hogy a török kor jelentős törést okozott az Érsekség életében. Mohács után az egyházmegye területe teljes egészében megszállás alá került, az egyházszervezet működése a hódoltság területén szünetelt, és korábbi írásos, tárgyi emlékeink döntő többségükben elpusztultak. A 18. század így az újrakezdést jelentette mind az egyházmegye, mind pedig Kalocsa, az érseki székváros számára. A továbbiakban a honlapon ismertetett iratok szempontjából fontos utóbbi három évszázad egyházszervezeti, területi változásait fogjuk röviden áttekinteni.
A bemutatkozást a név tisztázásával illik kezdeni. Hamarosan látni fogjuk azonban, hogy a helyzet ezen a téren sem éppen egyszerű. Az utóbbi három évszázad nagyobb részét egyházmegyénk Kalocsa-Bácsi Érsekségként élte át. Bács neve tehát - emlékeztetve az egyházmegye középkori, kétközpontú működésére - továbbra is szerepelt, annak ellenére, hogy a török után ott már sem székesegyház, sem káptalan nem működött, és egyházkormányzati tevékenység sem folyt. A bácsi címet az érsekek 1968-ig, az önálló Szabadkai Püspökség megalapításának idejéig viselték. Érdekes módon a köztudatban általában csak Kalocsai Érsekségnek titulált egyházmegye valójában viszonylag rövid ideig viselte ezt a nevet, 1993-tól ugyanis II. János Pál pápa "Hungarorum Gens" kezdetű bullája alapján, az egyházmegyei határok országos módosításának részeként megszületett a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye. A három névváltozatnak kétségtelenül mindvégig Kalocsa volt a stabil, változatlanul jelen lévő eleme, s ezért érthető az imént említett, egyszerűsítő megnevezés általános használata.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges