Kalocsai internetes kutatói szolgáltatásokról - Matrikula-konferencián (2013.09.26.)

2013. szeptember 26-27-én, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára szervezésében tartották Nyíregyházán és Ungváron a "Matrikula-kutatás határon innen és túl" című tudományos konferenciát. A két napos, gazdag programról a levéltár honlapján részletes beszámoló olvasható. A konferencia első napján hangzott el Dr. Lakatos Andor levéltárvezető előadása "Matricula-Historia-online. Internetes kutatói szolgáltatások Kalocsán" című előadása, melynek írásos vázlatát levéltárunk honlapján, az Olvasósarok levéltáros publikációi között is elérhetővé tesszük.

"A levéltári kutatók többségét már évek óta a családjuk múltja iránt érdeklődők adják. A hazai levéltárakban őrzött iratokban történő feltárást azonban sok esetben más hazai, illetve külföldi közgyűjteményekben kell folytatni. A Matrikula-kutatás határon innen és túl című konferencián több fontos tennivalónkra is igyekezett ráirányítani a figyelmet, így a levéltárakban különleges státuszban lévő, talán legforgatottabb iratok megismertetésére, állomány- és adatvédelmére, 21. századi technikákkal történő feldolgozásukra és gazdag információtartalmuk internetes közkinccsé tételére." - olvasható a szervező levéltár beszámolójában, az intézmény honlapján.

Hírek: