Patachich Ádám érsek 1784-es hagyatéki leltára - forráskiadvány (2014.02.19.)

A 2013-as év munkájának eredményeként, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával (EMMI 14959/2013/KOZGYUJT) jelent meg levéltárunk legújabb kiadványa Patachich Ádám érsek 1784-es hagyatéki leltára címmel.  A forráskiadvány kiváló lehetőséget nyújt a különféle kutatásokhoz, hiszen részletesen ismerteti az érsek valamennyi életterét (kalocsai és hajósi kastélyok, pesti lakás), s ugyanakkor keresztmetszetet ad a 18. században újjáépített egyházmegye gazdálkodásáról, uradalmának épületeiről-felszereléséről is. Felismerve a forrás jelentőségét, a gót betűs német szöveg közlésére Lakatos Adél, a Kalocsai Érseki Kincstár vezetője vállalkozott.
A kötetben az 1784-es hagyatéki leltár német szövegének átírását és fordítását is megtalálja az olvasó. A bevezető tanulmányban a szerkesztő részletesen elemzi az inventárium főpapi életmódra vonatkozó adatait, ezzel is segítve, hogy az első látásra száraznak tűnő felsorolások, a különféle tárgyak és eszközök sokasága „életre keljen”, és használatuk módjáról, jelentőségéről is tájékozódhassunk. A kötethez mellékelt DVD segítségével pedig digitális formában is elérhetővé tettük az eredeti forrás képanyagát olvasóink számára.
Bízunk benne, hogy a kötet kedvet teremt majd a kutatásokhoz, és ösztönözni fogja a főpapi hagyatéki leltárak további darabjainak közlését-feldolgozását úgy a mi levéltárunkban, mint más egyházi gyűjteményekben is. Mindez lehetővé tenné az összehasonlításokat és akár nagyobb időszakok áttekintését, különféle folyamatok-változások felismerését is.

A könyv bibliográfiai adatai:
Patachich Ádám érsek 1784-es hagyatéki leltára (Forráskiadvány). Szerk.: Lakatos Adél. Kalocsa, 2013. 122 oldal. A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 7.

Ízelítő a könyv tartalmából - letölthető pdf formátumban

A könyv megrendelhető-megvásárolható levéltárunkban, 1.500.- Ft-os áron.

 

Hírek: