Mielőtt bárkit megtévesztene a szóhasználat: a most ismertetett fond a szentszéki bíróság iratait tartalmazza. A szentszék szó ma már ugyan egyértelműen a bíróságot jelenti, de - amint azt a bevezetőben olvashattuk - 1868 előtt azt a testületet jelölte, amely rendszeres ülésein (szentszéki tanácsülések) az egyházmegye valamennyi ügyét intézte. A hivatali hátteret ehhez a munkához a helynöki hivatal (officium vicariale) adta.
A bírósági tárgyalást és döntést igénylő ügyeket először Patachich Ádám érsek (1776-1784,) idejében kezdték külön bírósági jegyzőkönyvbe (protocollum judicialium) vezetni. Ez a kezdeményezés azonban az érsek halálát követően abbamaradt, a szentszéki tanácsülés tagjai visszatértek a régi hagyományokhoz, és a peres ügyeket újra a hivatali jegyzőkönyvekbe (protocollum vicariale) vezették. A következő változás az 1818-as hivatali átszervezéskor történt, amikor újra megkülönböztették a bírói jegyzőkönyveket, és így a továbbiakban párhuzamosan futott a szentszéki-hivatali (protocollum consistoriale, -vicariale) és a bírósági (protocollum notariale) jegyzőkönyvek sora. A további szoros kapcsolatra utal, hogy a jegyzőkönyvekben az ügyek egyetlen, folyamatos számozást kaptak, vagyis adott év hivatali jegyzőkönyveinek hiányzó ügyiratszámai a bírói jegyzőkönyvben szerepelnek és viszont. Az ügyek intézése ezek szerint folyamatos volt, csupán a bírósági ügyekben "másik könyvet vettek elő". A szentszéket mint bíróságot és mint egyházkormányzati szervet egyaránt ugyanaz a helynöki hivatal szolgálta ki, melyben a jegyző (notarius) egyben levéltáros (archivarius) is volt. A jegyző irodájában, a helynöki hivatal helyiségében iktató (protocollista) és írnok (cancellista) is tevékenykedett.
A szentszék Haynald Lajos érsek idején, 1868-ban vált a polgári kor igényeinek megfelelő, önálló szervként működő bírósággá. A helynöki hivatal megszüntetése és az érseki hivatal átszervezése után a szentszéki jegyző már valóban csak a bíróság jegyzője lett, tevékenysége a bírósági ügyek előkészítésére, a szentszéki irattár őrzésére és kezelésére korlátozódott.
A Kalocsai Érseki Főszentszék (Metropolitana Sacra Sedes Consistorialis Colocensis) élén a főegyházmegye vezetője, az érsek állt. A mindennapi ügyintézésben azonban a bíróságot egy elnök vezette (praeses consistorii et causarum auditor generalis), őt segítették az ülnökök (assessor), akik bíróként szavaztak az egyes ügyekben. A bíróság tagja volt még a jegyző (notarius), az ügyész (fiscus), házassági pereknél a házasságvédő (defensor), és szükség esetén orvos (physicus) is közreműködött. Amennyiben valakinek nem telt saját ügyvédre, a szegények ügyvédje (advocatus pauperum) képviselte érdekeit. A szentszék tagjait általában kanonokok, ill. az egyházmegye központi intézményeiben működő papok közül választották, a Kalocsától távolabb eső, egyházmegyés papság csak a 20. századtól működött közre a bíróság munkájában.
A Főszentszék tevékenységének jelentős részét tették ki a házassági perek, melyek között négyféle típus található:
1.) A jegyességfelbontási perek (sponsalia) a feudális korra jellemzőek. Az eljegyzés a kor megítélése szerint az egész közösség előtt kifejezte a jegyespár összetartozását. Ha az egyik fél mégis elállt a házasság szándékától, ezzel a másik fél rosszhírét kelthette, hiszen alkalmat adott a találgatásokra, fogyatékosságok és hibák keresésére, és ezzel ronthatta volt jegyesének házassági esélyeit. Az elutasított félnek ebben az esetben jogában állt egyházi bírósághoz fordulni, hogy az elszenvedett erkölcsi kárért pénzbeli kártérítést kérjen. A helyzetet tovább bonyolította, hogy gazdag családok esetében a jegyajándék is komoly anyagi értéket képviselt. Az is előfordult, hogy a nőjegyes gyermeket várt, s a házasság végül mégis elmaradt. Ilyenkor a férfijegyest egyházi tilalom (vetitum) alá vetették, vagyis addig nem köthetett házasságot, amíg a per tartott és az ítéletben előírt kártérítést meg nem fizette.
2.) Köteléki perek: Ha bizonyítást nyert, hogy a házasság már megkötése pillanatában érvénytelen volt, akkor a házasságot semmisnek mondták ki és a felek újabb házasságot köthettek. Az egyik leggyakoribb eset, hogy a házasfeleket a szülők erőszakkal kényszerítették házasságra, s így azt megfélemlítve kötötték (vis et metus).
3.) Válóperek: Ha bebizonyosodott, hogy a házasság minden szempontból érvényes, de a felek egymás mellett békében nem élhetnek, akkor a további botrányok elkerülése érdekében a bíróság különélésük mellett döntött. Ezt nevezték ágytól-asztaltól való szétválasztásnak. A felek új házasságot ebben az esetben nem köthettek.
4.) Holttányilvánítási perek: Mindkét világháború során sokan haltak meg a harcokban, estek fogságba és tűntek el nyomtalanul örökre. Ha az életben maradt fél később házasodni akart, halotti anyakönyvi dokumentáció híján a bíróság előtt kellett igazolni a másik fél halálát. Általában a harcokat vagy a fogságot túlélt bajtársakat kérték fel tanúskodni. Ha a szentszék a vallomásokat bizonyító erejűnek találta, kimondta a holttányilvánítást és engedélyezte újabb házasság kötését. Érdemes megemlíteni, hogy a szentszéki holttányilvánítási perek a polgári hatóságokéhoz képest igen szigorúak voltak, a bírák megfelelő bizonyítékok hiányában több esetben is megtagadták a kérelmet.
A szentszék másik nagy feladata az egyházmegyés papok, valamint az egyházi tanítók és kántorok fegyelmi ügyeinek kivizsgálása volt. 1944-ben az Érseki Hivatal, a Főszentszék és a Főtanfelügyelőség közös megállapodást írt alá, amelyben megállapodtak az iratkezelés egységesítéséről. A fegyelmi ügyeket továbbra is a szentszéknél iktatták, de az ügy lezárultával a papok iratait az érseki hivatal perszonális iratai között, a tanítók és kántorok ügyeit pedig a Főegyházmegyei Tanfelügyelőség irattárában helyezték el. A fegyelmi iratok visszamenőleges, teljes körű átadásával napjainkra a szentszék iratai között csak a házassági perek anyaga maradt.
Az első világháború után határon kívülre került bácskai területekből létrehozták a Bácsi Apostoli Adminisztratúrát, így az ott élők egyházi peres ügyeit 1922 után a szabadkai szentszéknél, a kalocsai szentszék jogutódjánál intézték. A Kalocsán megkezdett, de le nem zárt ügyek aktáit átadták Szabadkának, a pereket ott fejezték be. 1941-ben a szabadkai szentszék működését beszüntették, az ott keletkezett iratokat Kalocsára szállították. A folyamatban lévő ügyekkel az 1920-as évekhez hasonlóan bántak, ebben az esetben Kalocsán fejezték be őket. Az egy ügyre vonatkozó iratokat mindkét szentszék egyetlen aktába gyűjtötte, így azután az átvevő szerv irattára a folyamatos ügymenet jegyében 1922-ben és 1941-ben is "elnyelte" a jogelőd szerv iratait. A két szerv iratanyaga tehát szerves egységet képez, és ezt az egységet mi is megőriztük.
A Kalocsai Érseki Főszentszék fondjának anyagát négy állagra bontottuk: Feudális kori iratok, Plébániai iratok, Fellebbviteli iratok és végül a Kötetek. Az iratok további tematikus bontását, a sorozatok kialakításának szempontjait az egyes állagoknál ismertetjük.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges