Mielőtt történeti távlatból, tematikus szempontok szerint vizsgálnánk a káptalan 260 esztendős tevékenységét, érdemes szemügyre vennünk a testület szabályzatát, ún. statutumait. Az egyetemes egyházjog meglehetősen általános előírásain túl ugyanis ez a helyi szinten érvényes, "saját belső szabályzat" (statuta privata) adott részletes eligazítást a kanonokok életéhez. A statutumok gondosan körülírták a káptalan tagjainak együttes és egyénenkénti jogait, kötelezettségeit kinevezésüktől kezdve egészen a halálukig. Az elkészült szabályzatot, ill. később annak módosítását a mindenkori érsek hagyta jóvá, s vele együtt maga a káptalan - élén a nagypréposttal - őrködött annak betartásán. Mégis előfordult, hogy egyes előírásainak nem sikerült érvényt szerezni, különösen védtelen volt a káptalan a gazdájától eredő szabályzatszegésekkel kapcsolatban. Az érsekek - néha az uralkodók is - ugyanis nem mindig tartották meg pl. a testület előléptetési, kinevezési rendjét. Ilyen és ehhez hasonló esetekben a káptalan kénytelen volt a "magasabb érdekeket" figyelembe véve beletörődni a történtekbe, sérelmüket azonban általában jelezték. A statutumok tehát a káptalan történetének fontos forrásai, hiszen belőlük rajzolódhat ki számunkra a káptalan működésének idealizált képe. Ezt a képet - azaz tulajdonképpen az alapítók szándékait - pedig gondosan őrizték, igazolja ezt az is, hogy csak kis számú módosítás érte az idők során az eredeti szöveget, melynek megtartásához a lehetőségekhez mérten mindig ragaszkodtak.
A kalocsai káptalan első magánszabályzata 1748. augusztus 8-án született. Még ez évben, 1748. december 28-án a huszonnégy fejezetből álló, örökérvényűnek szánt szabályzatot szentül megtartani parancsolta és megerősítette Csáky Miklós kalocsai érsek (1747-1751). Klobusitzky Péter érsek (1822-1843) két - később részletezendő - módosításától eltekintve, melyet záradékként külön írtak a szöveg után és sohasem dolgozták bele, az említett Csáky-féle szövegváltozat valóban sokáig szolgálta a káptalant. Egészen 1985-ig érvényben volt, noha megtarthatósága a történelmi változások miatt már korábban veszélybe került. Ha figyelmesen olvassuk az idők során tovább másolt, sokszorosított és több helyen is őrzött szöveget, föltűnhet számunkra, hogy a mindvégig Csáky Miklós érsek neve alatt, az említett 1748-as jóváhagyással megjelenő szöveg tartalmazza a bácsi kisprépost és a főesperesek kötelmeit is, holott Csáky érsek idején a káptalannak még nem is voltak ilyen tagjai. Nyilvánvaló tehát a későbbi beavatkozás, szövegmódosítás ténye, s az eltérések az egyetlen eredeti példánnyal összevetve jól megállapíthatóak. A több példányban elterjedt későbbi változat viszont egységes, ami egyetlen, viszonylag korai alkalommal történt változtatásra utal. 1817 előtti semmiképpen nem lehet a módosítás, mivel az új szöveg rendelkezik a Kollonich-pénztár kezeléséről, Kollonich László érsek pedig 1817-ben halt meg. Utóda, Klobusitzky Péter pedig mint már láttuk, nevével ellátva, külön záradékban tette hozzá módosításait a statutumokhoz. Nem valószínű tehát, hogy ugyanakkor névtelenül a Csáky-szövegen belül is módosított volna. A szabályzat frissítése így a következő érsek, Nádasdy Ferenc (1845-1851) idejére tehető, alátámasztja ezt a statutumok egyik példányának felzetén ránk maradt feljegyzés is, miszerint a módosítás 1847-re tehető. Bár magában a szabályzat szövegében a jelzett időben tett jóváhagyásnak, megerősítésnek nincsen nyoma, mégis úgy vélem, hihetünk ennek a későbbi megjegyzésnek. Feltételezhető, hogy a káptalan saját hatáskörén belül módosított a szövegen, az érseki jóváhagyás pedig valamilyen oknál fogva elmaradhatott, s e mulasztást a későbbi érsekek sem igyekeztek pótolni. A változtatás így azért is érdekes, mert az utólagos szövegbetoldás az eredeti szövegnél - a statutumok könyvében - természetesen lehetetlen volt s emiatt a több mint száz éven át ténylegesen használt szövegváltozatnak sohasem volt jóváhagyott eredetije, csak Csáky Miklós neve alatt közölt másolatai voltak. A szöveg hitelességét, a szabályzat érvényességét e formai hiba ellenére sem vonták sohasem kétségbe.
Az 1748-as statutumok szövegét egyébként 1847-ben is igyekezték pontosan megőrizni, s csak a legszükségesebb tartalmi- és szerkezeti módosításokat végezték el rajta. Így pl. a tiszteletbeli kanonokok státusával kapcsolatban az újabb változat már nem említette az egykor meglevő aktív szavazati jogot, hanem pusztán a közös ünneplést írta elő számukra az egyházi év jelesebb napjain. Ezzel lényegében elismerték, hogy a tiszteletbeli kanonokok kapcsolata a tényleges kanonokokhoz az idők során formálissá vált. A káptalan 1832-ben kapott földbirtokai miatt szükségessé vált az anyagi ügyek, jövedelmek részletesebb szabályozása is, ennek megfelelően terjedelmesebb rész foglalkozik e témával az új változatban. Bizonyos részeket pedig egyszerűen kihagytak, így pl. a Nepomuki Szent János konfraternitásának szerdánként, a konventmise után tartandó sacrumáról szóló fejezetet, valamint a "protestáns eretnekség" elítéléséről szóló részt a kanonoki eskü szövegéből. Az új szövegváltozat lényege természetesen az új stallumok kötelességeinek leírása volt. Néhány fejezet összevonásán, s az említett változtatásokon túl a két változat szövege szinte szó szerint megegyezik. Az alábbiakban megpróbálunk rövid tartalmi összefoglalót adni a húsz titulusból, azaz fejezetből álló 1847-es szabályzat szövegéről.
I. Arról, hogy nem lehet a káptalannak tagja világi vagy szerzetes személy. Papi rend nélkül ui. nem teljesíthetők a kanonokok kötelmei. "Jóravaló barát pedig szívesebben marad klastromában..."
II. A káptalani esküről. A beiktatást megelőző kanonoki eskü több részből állt. Egyrészt a hitvallásból, azután a hűségesküből az érsek, valamint a káptalan szabályzata iránt, végül az ún. regnicolaris esküből, amely a káptalan közjogi funkciója, hiteleshelyi tevékenysége miatt szerepelt. Hivatali sajátosságaik miatt külön szöveg alapján tettek esküt az olvasó- és őrkanonokok, és a káptalani jegyző.
III. Az új kanonok beiktatásáról. A kinevezés után az új kanonok befogadása ünnepélyes keretek között, általában miséhez vagy zsolozsmához kapcsolódva történt. A beiktatás során az éneklőkanonok feladata volt a jelöltet beöltöztetni és stallumához vezetni. A szertartás végén, a hálaadás után a káptalan új tagja ősi szokás szerint pénzt szórt a nép közé a templom erkélyéről.
IV. A helybenlakási kötelezettségről. A tridenti zsinat előírásainak megfelelően kötelező volt a helybenlakás a kanonokok számára. A nyári hónapok idején is úgy kellett időzíteniük szabadságukat, hogy a testület fele folyamatosan otthon legyen és ellássa a szükséges teendőket. Hosszabb eltávozáshoz az érsek és a nagyprépost engedélye volt szükséges.
V. A kanonokok közös kötelmeiről. A legfontosabbak: engedelmesség az érseknek, tisztelet és előzékenység a nagyprépost iránt, káptalani szabályzat betartása, részvétel a közös imákon - az ún. kórusimán -, napi misézés - a közös konventmisén kívül -, asszisztencia az érseknek szükség szerint.
VI. Az egyes kanonokok kötelmeiről.
A nagyprépost az első méltóság a káptalanban. Az érsek távollétében ő mondja az érseki miséket, végzi a szenteléseket, vezeti a körmeneteket. A káptalan fejeként annak ügyeit vezeti, jogait védi, s a szabályok ellen vétőket meginti. Az intésen túl a büntetés már testületi döntésen múlott, azaz a káptalan tagjainak közösen gyakorolt joga volt. A nagyprépost gondoskodik a jegyzőkönyvek, szabályzatok megőrzéséről. Nála van a káptalani kisebb pecsét (sigillum capitulare usuale minus) és az uradalmi pecsét (sigillum dominale) is. A káptalan tagjai engedelmességgel tartoznak neki.
Az olvasókanonok a második méltóság. Szükség esetén ő helyettesíti a nagyprépostot. Őrzi a kanonokok teljes névsorát. A hiteleshelyi levéltár - ún. országos levéltár - ügyei hozzá tartoznak, a levéltár kulcsait kezeli, kiadványait szerkeszti és egy társával együtt aláírja. Ő a nagypecsét (sigillum maior, ti. a hiteleshelyi pecsét) őre.
Az éneklőkanonok a harmadik méltóság. A székesegyház liturgikus rendjének - ének- és zenekar, karkáplánok, harangozók - felügyelője. Ő iktatja be az új kanonokokat, őrzi az alapítványi misék lajstromát.
Az őrkanonok a negyedik méltóság. A székesegyház anyagi javainak - belső fölszerelés, kincstár, szent edények, gyertyák, olajok, lámpák, ruhák - gondviselője. Ügyel a templom karbantartására, tisztaságára, irányítja az ezzel foglalkozó személyzetet. Ő a pénztárak - így pl. a nagyobb egyházmegyei Kollonich-pénztár - kezelője is.
Az ötödik méltóság a bácsi kispréposté. Segíti a főpapokat asszisztenciájával, s a meghatározott rend szerint végzi az alapítványi miséket és az előírt szentbeszédeket.
A székesegyházi főesperesé a hatodik hely a kórusban. Az általános kanonoki kötelmeken túl felülvizsgálja esperesi kerületének számadásait, birtokukba vezeti az újonnan kinevezett plébánosokat és helyettesével együtt időnként látogatja őket. Kerületében megfelelő megbízással az érseket is helyettesítheti.
A bácsi főesperesé a hetedik, a tiszaié pedig a nyolcadik hely a káptalan kórusában. Feladataik a székesegyházi főespereséhez hasonlóak, csak az egyházmegye más vidékén illetékesek.
Az idősebb és ifjabb mesterkanonok bírja a kilencedik és tizedik helyet. Az általános kanonoki kötelezettségeken túl 1776 óta egyikük a kalocsai plébánosi teendőket is ellátja. Ezzel a tíz stallum leírásra került.
A tiszteletbeli kanonokok kötelessége volt a nagyobb ünnepeken asszisztálni. Az egyes stallumok kötelmei után néhány rendkívüli megbízatás zárja a sort. Létezett a káptalanban egy teológusi praebenda (azaz javadalom), élvezője a canonicus theologus. A teológus kanonok tisztsége nem volt stallumhoz kapcsolva, említett jövedelme pedig egy teológiai tanár fizetésére szolgált - természetesen a Nagyszemináriumban. Érdekes lehet még számunkra a helyettes olvasókanonok (surrogatus lector) megbízatása is, az ő feladata volt ui. az olvasókanonok akadályoztatása esetén ahelyett eljárni, nevében aláírni - elsősorban a hiteleshelyi tevékenység biztosítása miatt volt rá szükség. Bármelyik káptalani méltóság viselhette a surrogatus tisztét, kivéve a nagyprépostot. A káptalani uradalmat, gazdálkodást felügyelő dékán kanonok kötelmeit a statutumokon kívül külön szabályzatban rögzítették. Az ő feladataira a káptalan gazdálkodásánál még visszatérünk.
VII. Az új kanonokok jövedelméről. Az új kanonok beiktatásának napjától rendelkezett stallumának jövedelmével. Az új kanonoknak meg kellett váltani stallumának megfelelően a hajdani fundus instructust meghaladó részt, s azt kifizetve került csak a megnövekedett vagyon reá eső részének teljes birtokába. Az új kanonok ezenkívül öt éven át köteles volt évente 100 forintot a közös pénztárba (cassa nemonis vagy cassa communis) fizetni. A birtok gazdálkodásának hasznát évente bizonyos kulcs szerint osztották szét a kanonokok között, az egykor Mária Terézia által elrendelt pénzbeni javadalmazás arányainak megfelelően. Ezt az elosztást nevezték praescisionak.
VIII. A votivumokon való jelenlétről. A fogadalmi ünnepeken, évfordulókon kötelező volt a kanonokok jelenléte. Hiányzást csak érseki vagy káptalani szolgálat esetén engedélyeztek. Ha valaki saját hibájából, önkényesen maradt távol, elesett kanonoki jövedelmének egy bizonyos részétől, ti. attól az összegtől, amelyet a közös imákon megjelentek között egyenlő arányban osztottak szét ld. még XV. fejezetnél.
IX. A stallumokról, a kanonokok szolgálatáról és öltözékéről. A vesperásokon, konventmiséken és egyéb istentiszteleteken a kanonokok foglalják el a számukra kijelölt helyet (stallumot) és minél gyakrabban vegyenek részt az említett eseményeken. Szolgálatukat esküjüknek megfelelően végezzék, abban egymást szükség esetén helyettesítsék. Liturgikus öltözetük a karing, lila színű mozettával (könyökig érő, elöl begombolható vállgallér) és birétummal (négyszögletű, középen bojttal díszített fejfedő).
X. A rangidősek iránti tiszteletről. A rangidőseket kellő tisztelet illeti. Ha valaki sérelmet okozna, annak tárgyalásánál egyik fél sem lehet jelen. Az elmarasztalt a bocsánatkérésen túl egy hónapra a káptalan üléseiről kizárható és a szegények javára 12 forintos bírsággal sújtható. Az összeg a káptalan belátása szerint nagyobb is lehet, s a büntetés más kihágásoknál is alkalmazható.
XI. A beteg kanonokok látogatásáról. Ajánlott megtenni, s a súlyos beteget az előtte álló nagy útra fölkészíteni.
XII. A kiküldetésekről. A küldetésben levő kanonokokat a rangban következő fiatalabbak helyettesítsék. Tiszteletbeli kanonokok kiküldöttek nem lehetnek.
XIII. A káptalani gyűlésekről. A péntekenkénti konventmise után tartott káptalani gyűlés (konzisztórium) a közös ügyintézés és döntéshozatal legfőbb fóruma. A megjelenés kötelező.
XIV. A káptalan döntéseiről. Az üléseken a megfelelő rangsor szerint mindenkit meg kellett hallgatni. Dönteni csak azután lehetett, ha már mindenkinek lehetőséget biztosítottak a hozzászólásra. A kérdéses ügyekben szavazásokkal döntöttek, minden megjelenő kanonoknak egy szavazata volt, szavazategyenlőség esetén a nagyprépost szavazata döntött.
XV. Arról, hogy a votívumokon, ünnepeken betegség vagy hivatalos elfoglaltság miatt távolmaradók is megkapják a rájuk eső összeget. Ld. még VIII. fejezetet.
XVI. Arról, hogy senki sem kaphat azelőtt jövedelmet, mielőtt az előírt esküt a káptalan előtt letenné.
XVII. A hitelesítésről, amely kötelezően a káptalan legalább két tagjának jelenlétében történt és csak így volt érvényes.
XVIII. A kanonokok halálesetéről, végrendeletükről. Hagyatékuk tizedét kamarai rendelkezés értelmében kötelesek voltak a szemináriumra és az agg papok otthonára hagyni. A hagyaték fölmérésére két kanonokot küldött a káptalan az elhunyt házához, majd a végrendelet végrehajtására külön személyt jelöltek ki, aki munkájáról a káptalannak is elszámolással tartozott.
XIX. A végrendelet nélkül elhalt kanonokok javairól. Ilyen esetben a hagyatékot három egyenlő részre osztották, melyből egyharmad az elhunyt rokonait, egyharmad a szegényeket, egyharmad rész pedig a székesegyházat illette. Egy 1822-es rendelet szerint az egyházat illető harmad további három részre oszlott, s ebből egyharmad illette csupán a templomot, kétharmad rész pedig az egyházmegyei pénztárt.
XX. A kanonokok végtisztességéről. Az elhunytért társai négy szentmisét mondtak, temetése előtt a főszékesegyházban énekes Requiemet tartottak. A statutumok végén olvasható a Klobusiczky Péter által jóváhagyott két módosítás szövege is. Az elsőben - 1825. június 23. - a kalocsai plébános-kanonok hivatalát szabályozta. A lelkipásztorkodás kárára vált ugyanis a plébános személyének gyakori cseréje, mivel a gradualis promotio, azaz fokozatos előléptetés alkalmazása miatt az egyes stallumok meglehetősen gyakran cseréltek gazdát. Előírták tehát, hogy a kalocsai plébánosnak legalább öt éven keresztül stallumában kell maradnia, viszont az öt év leteltével az első előléptetés alkalmával abba a stallumba kerül, amely őt a káptalan tagjaként eltöltött idő alapján megilleti, azaz megelőzi azokat, akik utána lettek kanonokok, s az öt év alatt esetleg "elkerülték". Másik rendelkezésével az érsek az örökös misék alapítványának tőkéjét emelte 1828. január 5-én. A szabályzat áttekintése után meg kell jegyeznünk, hogy bizonyos pontjainak betartása a XX. században egyre nehezebbé vált, elsősorban a kanonokok újabb teendői, ill. a megváltozott életkörülmények következtében. A szabályzat korszerűsítését többször is javasolták, ezt jelzik számunkra a továbbmásolt régi szöveg megjegyzésekkel tűzdelt munkaváltozatai is. Többek között pl. Valihora Ágoston kanonok is végzett hasonló munkát 1920 táján. Századunk második felében teljesen új hátteret adtak a szabályozási munkához a káptalan működésének megváltozott föltételei. Noha a nagy változások, a káptalani vagyon, a birtokok elvesztése indokolták egy új szabályzat bevezetését, az mégis csak nagy sokára, 1985-re készülhetett el. A késést természetesen nem a szabályzat alkotói, hanem a politikai helyzet következtében bizonytalanná váló működési feltételek okozták. Az 1985-ös új szabályzatra a káptalan 1945 utáni tevékenységéről írt részben még visszatérünk.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges