A plébániák leírása mindvégig a sematizmusok igen hangsúlyos, tejedelmében is jelentős részét alkotta. Eredetileg főesperességenként, illetve espereskerületenkénti csoportosításban (azon belül alfabetikus rendben) szerepeltek, de az idők során mind a kerületi besorolás, mind a nevek változtak, így az utólagos közlés az alábbiakban már egyszerűen alfabetikus rendben történt (melynek alapját a kor végén használatos névváltozat jelentette).
Az egyes plébániák/helységek neve után a sematizmusokhoz hasonlóan mi is megjegyeztük az adott település városi rangját (oppidum, civitas), ha ilyen megjegyzés nem fordult elő, akkor rögtön a névváltozatok felsorolása következik. A névváltozatok után (illetve azok hiányában rögtön a név után) az espereskerületi beosztás ismertetését találjuk.
Az eddig említett, „azonosító jellegű” adatok utáni információk már teljes egészében a sematizmusok által évről-évre közölt módon és sorrendben következnek. Elsőként a plébánia alapításának és az anyakönyvezés kezdetének éve, ahol talán meglepő lehet számunkra, hogy egyikből-másikból időnként több változatot is találunk. Ennek oka az első esetben az, hogy az alapítást több eseményhez is köthették (templom építése, helyben lakó lelkész megjelenése, anyakönyvezés kezdete stb.), az anyakönyvek esetében pedig más-más időpontban kezdhették a kereszteltek, egybekeltek és meghaltak könyveinek vezetését, s nem mindig volt egyértelmű, hogy melyik évet választották (a legkorábbit-e vagy feltétlenül valamelyik anyakönyv-típus vezetésének kezdetét). Végül, de nem utolsó sorban nem szabad kizárnunk a téves adatszolgáltatás és a sajtóhibák lehetőségét sem, számos esetben erre is volt példa. A plébániák alapításának évéhez kapcsolódóan közöltük a jogi besorolás változásával kapcsolatos információkat, itt jeleztük, ha egy település adott évben helyi lelkészségként (capellania localis) vagy később plébániaként szerepelt. Ugyancsak ide kapcsolva, de a lábjegyzetekben olvashatók bizonyos információk egy-egy plébánia alapításáról, pontosabban az azt megelőző időszakról, elsősorban egyházigazgatási vonatkozásban (önállósulása előtt hová tartozott, plébániaként a korai időkben milyen leányegyházai voltak). Ezeknek az információknak a forrása Katona István történetíró-kanonok 1800-ban kiadott munkája az egyházmegye történetéről.1
A templom titulusának, méreteinek közlése, építésének és felújításának adatai, a plébánia misézési helyeinek, kápolnáinak leírása eredetileg kb. egy bekezdésnyi folyamatos szöveget alkotott, melyet a kegyúr megnevezése, ill. a szertartások alkalmával használatos nyelv jelzése zárt. Ez a szöveg teljes egészében 1855-1915 között volt jelen a sematizmusokban, előtte és utána csak bizonyos részletei, információi. A szövegeken belül természetesen itt is előfordultak adatmódosulások, s a nyelvvel kapcsolatban fontos megjegyeznünk, hogy a közölt adat nem értelmezhető az adott település nyelveként,hanem a vallási szertartások alkalmával, a pasztorációban használatos nyelvet jelenti. A közlés tehát inkább csak a plébániához tartozó, katolikus vallású népességre irányadó, és még ott sem minden esetben alkalmas közvetlen következtetésekre. Az említett szöveges rész magyar fordítása összefoglaló jellegű, nem tartalmazza a latin rész sematizmusokra hivatkozó (zárójeles) évszámait, és nem tér ki szó szerint az eredeti szöveg minden részletére, változatára. A fordítás során nehézségeket okozott a „lingua illyrica” visszaadása. Ez a sematizmusok korának szóhasználatában a katolikus délszláv népcsoportok, a bunyevácok és sokácok nyelve volt, melyet magyarul akkoriban „bunyevác” és „dalmát” kifejezésekkel adtak vissza, s amely nem azonos sem a szerb, sem pedig a horvát nyelvvel, bár bizonyos időszakban, a 20. sz. második felében szerb-horvátként emlegették. (A sematizmusok egyébként a horvát nyelvre külön „lingua croatica” változatot használtak.) Az „illír nyelv” formát magyarul nem tartottuk elég kifejezőnek, és mivel latin eredeti „Illyr.” úgyis minden esetben jelen marad, ezért a fordításnál végül az általánosabb, de talán közérthetőbb „délszláv” változat használata mellett döntöttünk.
A szöveges ismertetőt a plébánosok és plébánoshelyettesek, valamint a káplánok és segédlelkészek felsorolása követi. A nevek mellett szereplő egyéb címeket, tisztségeket is megőriztük. A plébánosok jegyzékével kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a sort a sematizmusok megjelenése előtti korra nézve kiegészítettük Katona István korábban már említett, 1800-ban megjelent egyházmegye ismertetése alapján. A Katonánál szereplő, 1777 előtti adatok forrását minden esetben lábjegyzet jelzi, s itt a plébánosok neve melletti évszámokat sem tettük zárójelbe, hiszen nem a sematizmusokra hivatkoznak, hanem Katona Istvántól erednek.
A következő adatcsoport a leányegyházak/filiák felsorolása. Ezeket a sematizmusok a 19. sz. elejétől közölték, a korábbi időszakra vonatkozó adatokat Katona István említett munkájából vettük át, és lábjegyzetekben közöltük, továbbá kiegészítésképpen idéztük még Dóka Klára egyházlátogatási jegyzőkönyvekről írt katalógusának idevágó részeit is.2 A leányegyházakkal kapcsolatban érdemes megjegyeznünk, hogy a 19. sz. első és második évtizedében felbukkanó nevek a legtöbb esetben már régebb óta léteztek, s az adott plébániához tartoztak, csak éppen az adatközlés nem terjedt ki rájuk. A lábjegyzetekben elsősorban az ettől eltérő helyzeteket és a változásokat igyekeztük rögzíteni.
A sort végül a plébániával kapcsolatos statisztikai adatok zárják. A népesség vallási megoszlására vonatkozó adatokat táblázatos formában, öt időmetszetben közöltük (1803-ban szerepeltek első alkalommal ilyen adatok, ezt követően a táblázatba az 1825, 1855, 1885 és végül az 1915-ös évek kerültek). Ezek a táblázatok gyakran terjedelmesek, hiszen a sematizmusok nemcsak az anyaegyházak, hanem valamennyi filia adatait is feltüntették. A számok értelemszerűen lélekszámot jelentenek (a katolikusok és görög katolikusok száma egy oszlopon belül / jellel elválasztva található), a * jelzés pedig egy-egy felekezet híveinek száma mellett működő templomot, imaházat vagy zsinagógát jelöl. A katolikus- és vegyesházasságok, valamint a szentáldozások számát már táblázaton kívül, egyszerű szöveges formában, három időmetszetben (1856, 1885, 1915) találjuk. A szentáldozások számának 1915-ben észlelhető jelentős növekedésével kapcsolatban jegyezzük meg, hogya kiemelkedő számértékek nem elírásból erednek, a környező években hasonlóan magas értékek szerepeltek. A növekedésben feltétlenül része volt a vallásosság erősödésének, az egyre több helyen megtelepedő szerzetes közösségeknek, ill. a különböző misézési helyekről származó, de egy plébániához tartozó adatok precízebb egybegyűjtésének-összesítésének.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges