Konferencia és kiállítás az érsekség 20. századi történetéről (2009.06.25.)

A KALOCSAI ÉRSEKSÉG 100 ESZTENDEJE (1909-2009) címmel kiállítás nyílt és történeti konferenciára is sor került 2009. június 25-én, az Érseki Kincstárban (Kalocsa, Hunyadi u. 2.) A rendezvény meghívója-programja pdf formátumban letölthető. A meghívóban említett eseményeken mintegy 180-an vettek részt, köztük a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, a Tolna Megyei Levéltár, a Székesfehérvári Püspöki Levéltár és Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének munkatársai-képviselői, több püspök, az egyházmegye papjai-hitoktatói, és természetesen a helyi érdeklődők. Az ünnepélyes keretek között nyílt időszaki kiállításon levéltárunk több mint száz eredeti dokumentuma, ill. reprodukciója szerepel (az iratok mellett fotók, térképek, tervrajzok, plakátok, ill. néhány régi berendezési tárgyunk is megtalálható). A kiállítás mintegy 140 nm alapterületen, a Kalocsai Érseki Kincstár állandó kiállításának szomszédságában, Katona István történetíró-kanonok egykori lakóházának emeletén kapott helyet, és június 25-október 31. között, hétfő kivételével naponta 9-17 óra között tekinthető meg. Nyitva tartásáról az Érseki Kincstár személyzete gondoskodik. Az elmúlt két hónapban 2.321 látogatót fogadtak (megoszlásuk: 1.078 felnőtt, 629 diák és 614 nyugdíjas).

A konferencia és kiállítás megnyitó hanganyagát az Olvasósarokban, a Helytörténet-egyháztörténet témánál közöljük.

Az alkalomból megjelent könyv elektronikus változata az Olvasósarokban, a Könyvek témánál érhető el.

Az időszaki kiállításról képes ismertető található az Érseki Kincstár honlapján.

A konferencia és kiállítás szervezését-rendezését az NKA Levéltári Szakmai Kollégiuma támogatta.

Hírek: