Eltűnt katonáink nyomában - Első világháborús holttányilvánítási akták Kalocsán (2015.04.03.)

Horváth Mihály (Érsekcsanád, 1878. aug. 24. - ???) Hol és mikor hunyt el Horváth Mihály? Hol tűnt el sok ezer bajtársa, akik az első világháborúból sosem tértek haza, és sorsukról hivatalos értesítés sem érkezett? Özvegyek és leszármazottak ezrei tettek fel az elmúlt száz évben hasonló kérdéseket. Évekkel, sőt gyakran évtizedekkel az események után, a "hivatalos választ" szükség esetén holttá nyilvánítási eljárások keretében igyekeztek pótolni-megadni. A perek során tanúvallomásokat gyűjtöttek az eltűnt személyek halálának körülményeiről, s azokat összegezve mondták ki az özvegyek számára az "ítéletet". A jegyzőkönyvek a bajtársak vallomásaival, a peres akták mellékleteként levéltárak mélyére kerültek, információik az eltűnés-halál tényének megállapításán túl gyakran feledésbe merültek. Horváth Mihály ükunokája a közelmúltban, holttányilvánítási jegyzőkönyvek segítségével tudta meg, hogy ükapja 1918 tavaszán, hadifogolyként halt meg (az egyik visszaemlékező szerint 3700 fogolytársával együtt, éhínségben), és Szkobelev város közelében (Kis-Ázsia, Turkesztán, mai nevén Fergána, Üzbegisztánban) temették el. A család gondosan őrizte Horváth Mihály katona-fényképét, az ükunoka szorgosan egybegyűjtötte a családi emlékezet, sírkövek-emlékművek információit (a kutatáshoz ld. http://nagyhaboru.blog.hu/2013/01/18/egy_nepfolkelo_ersekcsanadrol), ezt a képet egészítették most ki a holttányilvánítási jegyzőkönyvek vallomásai, melyekből ízelítőt adunk képgalériánkban.

Hírek: 

Korlátozott kutatóforgalom, a felújítási munkák folytatódnak levéltárunkban 2015 áprilisában (2015.03.31.)

Amint arról korábban már hírt adtunk, 2015. február 26-tól kezdődően fűtés-korszerűsítési munkák folynak levéltári raktárainkban. A munka szakaszosan folyik, első üteme földszinti raktáraink egyik felével a napokban ér véget. Az áprilisban folytatódó munkálatok során földszinti raktáraink másik fele érintett, levéltári állományunk egy része ez idő alatt nem hozzáférhető. Bár a kutató- és ügyfélszolgálatot teljesen továbbra sem szüneteltetjük, de a felújítási munkák idején csak előzetes egyeztetéssel fogadunk kutatókat. A felesleges utak elkerülése érdekében kérjük, keressenek bennünket e-mailben vagy telefonon, és győződjenek meg előzetesen a használni kívánt dokumentumok elérhetőségéről!
A munkálatok második ütemének megkezdése előtti állapotokról, "becsomagolt" levéltári raktárainkról egy újabb képgalériát tettünk elérhetővé honlapunkon.

Hírek: 

Kiállítás megnyitó könyvbemutatóval (2015.03.29.)

2015. március 29-én, virágvasárnap délelőtt nyitotta meg Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek az Érseki Könyvtár új időszaki kiállítását, melynek témája a zene története. A megnyitó ünnepségen a Főszékesegyházi Kórus is közreműködött, Leányfalusi Vilmos karnagy vezetésével. A rendezvény keretében egy könyvbemutatóra is sor került, Kalocsa város közönsége ez alkalommal értesült Tóth Tamás: A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye 18. századi megújulása c. könyvének megjelenéséről. A kötetet a kiadó Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetője, Dr. Lakatos Andor ismertette, kiemelve, hogy a gazdagon illusztrált kiadvány az egyházmegye történetének 18. századi kézikönyveként képes felidézni és megértetni azt a kort, amelynek reprezentatív emléke számunkra Patachich Ádám érsek barokk könyvtárterme.
A könyv impresszumát-bevezetőjét honlapunkon pdf formátumban elérhetővé tesszük, a kiadvány ismertetésére a későbbiekben, a 2015. május 12-re tervezett budapesti könyvbemutató kapcsán még visszatérünk.

A rendezvénnyel kapcsolatos képek az Érseki Kincstár honlapján: Zenetörténeti megnyitó c. képgalériában

A rendezvénnyel kapcsolatos média-híradások:

Liszt Ferenc kézzel írott leveleit olvasgatná? Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2015-03-30 11:41:52
Virágvasárnap a nagyhét nyitánya – Egyházzenei időszaki kiállítás a Főszékesegyházi Könyvtárban, Kalohírek.hu - 2015. március 31.,kedd 10:28 

Hírek: 

Korlátozott kutatóforgalom, fűtés-korszerűsítési munkák raktárunkban 2015. február 26-tól (2015.02.24.)

Ezúton tájékoztatjuk kutatóinkat, hogy 2015. február 26-tól kezdődően, várhatóan március végéig nagylevéltári raktárunkban fűtés-korszerűsítési munkák folynak, levéltári állományunk nagy része ez idő alatt nem hozzáférhető. Bár a kutató- és ügyfélszolgálatot teljesen nem szüneteltetjük, de ebben az időszakban csak előzetes egyeztetéssel fogadunk kutatókat. A felesleges utak elkerülése érdekében kérjük, keressenek bennünket e-mailben vagy telefonon, és győződjenek meg előzetesen a használni kívánt dokumentumok elérhetőségéről!

Hírek: 

Szakmai beszámoló a KFL 2014. évi működéséről (2015.02.11.)

Elkészült intézményünk 2014-es szakmai beszámolója. A dokumentum a visszatekintés mellett a 2015-ös tervekre is kitér, szövegét honlapunkon is elérhetővé-letölthetővé tettük Az intézmény/tevékenység/szakmai beszámolók oldalon, pdf formátumban. A beszámoló terjedelme 10 oldal, főbb pontjai a következők:

1.) Az állomány gyarapodása, mozgása, változásai
2.) Állományvédelmi munkák, elhelyezési körülmények
3.) Feldolgozó munka (iratrendezés, segédletkészítés)
4.) Kutató- és ügyfélszolgálat, közművelődési tevékenység, iskolák, média
5.) Szakmai kapcsolatok, publikációk, honlap
6.) A működés személyi- és tárgyi feltételei, pályázatok-támogatók

Hírek: 

Szerverfrissítés - több mint egymillió böngészhető kép honlapunkon (2015.01.28.)

2015. január 28-án 20 ezer képfelvétellel bővült E-kutatás szolgáltatásunk tartalma. Az elmúlt hónapokban 31 településsel folytattuk levéltárunk 1923-1943 közötti, bácskai anyakönyvi másodpéldányainak digitalizálását, a mikrofilmekről szkennelt felvételekből a kereszteltek anyakönyveit 1924-ig, az egybekeltek és meghaltak másodpéldányait 1943-ig töltöttük fel e-kutatási rendszerünkbe, s emellett általában a két évtized bérmálási anyakönyvei is szerepelnek az egyes településeknél.

Hírek: 

Oldalak

Feliratkozás Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár RSS csatornájára