Bevezetőként, néhány mondat erejéig talán érdemes áttekinteni a középkori gyakorlatot. A kalocsai káptalan tagjait a XI-XIII. századig az érsek nevezte ki. A XIV. századtól egyre gyakoribbá vált, hogy a Szentszék magának tartotta fönn - azaz rezerválta - a kinevezések jogát. A rezerváció nem szüntette meg, csupán egy-egy pápa kormányzásának idejére felfüggesztette, szüneteltette az érseki jog gyakorlását. A XV. századtól főkegyúri jogukra hivatkozva a királyok is kezdték maguknak tulajdonítani a káptalani javadalmak adományozásának jogát, a gyakorlatban azonban az egyetlen nagypréposti stallum kivételével a kinevezési jogot általában az érsekre ruházták. A pápaság az említett királyi főkegyúri jogot nem fogadta el, hosszú elméleti viták, s a politikai erőviszonyoknak megfelelő gyakorlati eljárások következtek. A zavaros helyzetben a kinevezett kanonokok saját érdekükben igyekeztek minden érintett fél jóváhagyását, beleegyezését megnyerni, s azt kinevezési okmányaikban is deklarálni.
A XVIII. században - nyilvánvalóan a hiteleshelyi működés miatt - országgyűléseink is rendelkeztek a kanonokok személyéről. Az 1723-as és 1741-es országgyűlések elrendelték, hogy kanonok csak az ország törvényeiben jártas, hazai nyelvet beszélő pap lehet. A század közepéig ezután a püspökök nevezték ki a kanonokokat.
Ez a gyakorlat Mária Terézia idején változott, amikor a királynő a magyar királyok főkegyúri jogát újraértékelve a korlátlan királyi kinevezési jogra tért át. 1772-ben határozottan kijelentette, hogy minden kanonok kinevezését fönntartja magának, s a püspökök véleménye a hármas jelölés alapján fog érvényesülni. Az udvarnak ekkoriban egyébként messzemenőbb tervei is voltak, a kancellária pl. 1774-ben javaslatot dolgozott ki a káptalanok teljes szabályozásáról és 400 forintos kongrua (azaz illő járandóság) melletti közös életükről. II. József az érseki káptalanok létszámát maximum 12 főben, a püspökiekét 8 főben határozta meg. A kinevezéseket, sőt, a kanonokok cseréjét is természetes jogának tartotta a megfelelő létszámok kialakítása érdekében.
I. Ferenc király főkegyúri jogát olyan következetesen gyakorolta, hogy ha egy püspök önhatalmúlag címzetes kanonokot nevezett ki, könyörtelenül megfosztotta az illetőt címétől, jelvényeitől. Kinevezési jogát tehát még a tiszteletbeli kanonokok esetében is maradéktalanul érvényesítette. Ugyanakkor a magyar javadalmakkal szívesen jutalmazta osztrák híveit. Jordánszky Elek kanonok, esztergomi segédpüspök keserűen jegyezte meg Széchenyi Ferenchez írt levelében 1807-ben, hogy a nagyszombati, pozsonyi káptalanoknak már alig van magyar tagja, az ország törvényeivel itt már senki sem törődik.
Az 1848-as törvények a kanonoki kinevezésekről kifejezetten nem szóltak, de a többi egyházi méltósághoz hasonlóan ez is királyi kinevezéssel és miniszteri ellenjegyzéssel történt a továbbiakban. Az 1855-ös konkordátumban Ferenc József elismerte az első dignitás (azaz a nagyprépost) rezervációját a Szentszék számára. A gyakorlatban azonban a pápák ezt a jogot is három- ill. ötéves időszakokra újra és újra átruházták az uralkodóra.
Új helyzetet igazából csak az első világháború után, a főkegyúri jog gyakorlásának szünetelése jelentett. A nagyprépostok kinevezésében ekkortól Róma volt az illetékes. A kanonokok kinevezése újra a püspökök kezébe került, s a tisztázatlan jogi helyzetben szokás szerint kinevezés előtt mindig érintkezésbe léptek a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel, aki politikai észrevételeket tehetett, de nem határozta meg a személyt. Az 1930-as években hosszú tárgyalások folytak a Szentszék és a magyar püspöki kar között melyek során Róma ki akarta terjeszteni a pápa kinevezési jogát az összes káptalani méltóságra, ún. dignitásra. A nagypréposton kívül ide értették a magyar káptalanok oszlopos kanonokjait is, míg a magyar fél dignitásként csak a nagyprépostot ismerte el. Meg kell jegyeznünk, hogy a történeti fejlődést figyelembe véve a Szentszék álláspontja a dignitások számát illetően helyes volt, a magyar értelmezés pálfordulását nyilvánvalóan a kinevezésekkel kapcsolatos érdekvédelmi célok magyarázták. Ütközött a római gyakorlat a magyar káptalanokban hagyományos gradualis promotioval is, melynek érvényét Róma szintén nem akarta elismerni. A vitától függetlenül a gyakorlatban maradt minden a régiben, azaz csak a nagypréposti kinevezéseket kérték Rómából.
Gyökeres változást a II. Vatikáni Zsinat és az új egyházjogi kódex hozott, s a káptalan tagjainak kinevezése mára teljesen a püspökök kezében van.
Visszatérve Kalocsához, itteni példákon is megfigyelhetjük az említett folyamatokat. A káptalan újjászervezésével kapcsolatos levelezésből látszik, hogy III. Károly idejében az uralkodó csak a nagypréposti kinevezéseket tartotta fönn magának, a többit az érsek gyakorolta. 1738-ban ennek megfelelően az első kanonokokat az érsek nevezte ki. Később azonban, miután Batthyány József érsek 1764-ben a káptalan kibővítését kérte Mária Teréziától, az újonnan szervezett bácsi kispréposti stallumot már csak egyetlen alkalommal tölthette be a kalocsai érsek, a továbbiakban pedig mint a káptalan ötödik méltósága, az uralkodó kezébe került. Történt mindez annak ellenére, hogy a királynő 1764-es levelében még mind az érseket, mind pedig utódait följogosította a kinevezésre.
Mária Terézia 1776. március 8-án kelt, a káptalan újjászervezése ügyében írott levelében - illetve az abban tükröződő eljárásban - is jól megfigyelhető a változás. A királynő az újonnan szervezett stallumok betöltése után (!), s természetesen a nagyprépost kinevezésének fenntartása mellett, a jövőt illetően Patachich Ádámra ruházta a kanonoki kinevezések jogát, mégpedig kifejezetten az érsek személyére való tekintettel. Ez a jog azonban már mint az uralkodó kedvelt hívét és nem mint kalocsai érseket illette. Az erről készített külön iratban is kegyúri jogának kivételes átruházásáról írt Mária Terézia.
Az említett kiváltság természetesen nem illette meg Patachich Ádám érsek (+1784) utódait, s így a XVIII. sz. végére véglegessé vált a királyi kinevezések gyakorlata. Hamarosan a tiszteletbeli kanonokok beiktatásakor is megjelenik a hivatkozás a királyi kinevezés számára, keltére, ezzel is megfelelve I. Ferenc szigorú elvárásainak. A kinevezések menete a továbbiakban megfelelt a már ismertetett országos állapotoknak. Néhány sajátosságra, a gradualis promotio kérdésére a továbbiakban még visszatérünk.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges