KFL.V.127-128. TOMPA-Szent Anna, TOMPA-Szent János (1907-1996)

1,44 ifm

A jelenlegi plébániahivatal iratai két önálló egyházközség irataiból tevődik össze. A korábban alapított egyházközség idővel elnéptelenedett, és bár jogilag önálló plébánia maradt, gyakorlatilag a későbben alapított plébániával a második világháború után összeolvadt. A két irattárat ekkor egyesítették és közösen használták, így mára teljesen összekeveredtek, amit csak egy darabszintű rendezéssel lehetne újra szétválasztani.
A korábbi egyházközséget 1905-ben adminisztratúraként alapították, majd 1914-ben plébániai rangra emelték. 1905 előtt Szabadka-Szt. Teréz filiája volt. Anyakönyveit 1905-től vezetik. A gótikus stílusú templom építése Szűz Mária és Szent Anna tiszteletére már 1863-ban elkezdődött, de 1892-ben kibővítették, 1905-ben megáldották, végül 1912-ben felszentelték. Az egyházközség kegyúra a Redl család volt. A lakosság nyelve magyar, vallása római katolikus. Az egyházközség korábban Kelebia-Szt. Anna néven volt ismert, de 1946-ban, a fenti okok miatt Tompa-Szt. Annára változtatták a nevét.
A későbbi egyházközséget 1914-ben alapították. 1905 előtt Szabadka-Szt. Teréz filiája volt, majd 1905-től Tompa-Szt. Annával alkotott egy plébániát. Anyakönyveit 1914-től vezetik. A templom Kapisztrán Szent János tiszteletére 1909-ben épült. További istentisztelet a filia iskolakápolnájában folyt. Az egyházközség kegyúra Szabadka város volt. A lakosság nyelve magyar, vallása római katolikus.
Filiák: Zsíroskút.

 Iratok:
1. Vegyes iratok (1908-1996) 1,03 ifm
2. Számadások és költségvetések (1914-1993) 0,21 ifm
Kötetek:
3. Iktatókönyvek (2 db) (1927-1970) 0,03 ifm
4. Pénztárkönyvek (4 db) (1917-1967) 0,06 ifm
5. Vegyes kötetek (5 db) (1907-1995) 0,11 ifm

A kötetek darabszintű ismertetése a következő:
Iktatókönyvek
1. Iktatókönyv, 1927-1929, 0,01
2. Iktatókönyv, 1956-1970, 0,02
Pénztárkönyvek
3. Alapítványok és adósok törzskönyve, 1917-1925, 0,01
4. Pénztári alnapló, 1917-1942, 0,01
5. Adósok törzskönyve, 1925-1944, 0,01
6. Rapulare, 1949-1967, 0,03
Vegyes kötetek
7. Taxatorium, 1907-1922, 0,02
8. Taxatorium, 1910-1995, 0,03
9. Historia Domus, 1918-1974, 0,02
10. Egyházközségi jegyzőkönyv, 1930-1965, 0,02
11. Egyházi adó főkönyve, 1948, 0,02