Az újraalapítások után a káptalanok működésének helyreállítása az általános szegénység, a kanonokok kis létszáma miatt országszerte még sokáig elhúzódott. 1760 táján pl. a veszprémi kanonokok hallani sem akartak a közös zsolozsmáról, sőt nem is értettek hozzá, s emiatt püspökükkel, Padányi Bíró Mártonnal összeütközésbe is kerültek. Nem volt könnyű újraindítani a viszontagságos századok során megszűnt hagyományt. A statutumok ismertetésekor az imént láthattuk, hogy az 1748-as szabályzat alapján a kalocsai kanonokoknak kötelező volt az egész - közösen mondott - officiumon jelen lenni. Valószínű azonban, hogy a szabályzat ezen pontját még jó ideig nem tudták betartani, hiszen Glaser Gábor kanonok 1763-ban még kilenc pontban foglalta össze azokat az akadályokat, melyek miatt a közös imát, az ún. kórust Kalocsán még nem sikerült bevezetni. A személyi és anyagi föltételek fokozatosan javultak, s így a XVIII. század végére sikerült a kórus megtartásának rendjét hosszú távon is rendezni. Ez a folyamat egyébként megfelelt az országos átlagnak, a XIX. század elejére ugyanis a legtöbb káptalannál feltűnő fejlődés volt tapasztalható a kórusimák tekintetében. Az anyagiak mellett fontos szerepe lehetett ebben a föloszlatott jezsuita rendből származó kanonokoknak. Kalocsán pl. Katona István, Palma Ferenc, Takáts Márton.
1791. április 16-án Kollonich László érsek a káptalan tagjaival együtt konzisztóriumot tartott, melynek során megtárgyalták és bevezették a kórusimák új rendjét. Eszerint a kanonokok kötelesek voltak stallumukban ülve, együttesen imádkozni a teljes officiumot. Hétköznapokon recitálva, ünnepeken énekelve végezték. Fölmentést e kötelezettségük alól csak az érsek adhatott. A kórusimára egyébként naponta két alkalommal gyűltek össze: reggel a káptalan konventmiséjének keretében mondták el a prima, tertia, sexta és a nona imádságait, délután három órakor pedig a vesperást és kompletóriumot végezték, s ekkor hangzott el a következő nap matutinuma és laudese is. A kanonokok liturgikus öltözetként karinget, viola színű mozettát (könyökig érő, elöl begombolható vállgallér) és ugyancsak viola színű birétumot (négyszögletű, középen bojttal díszített fejfedő) viseltek, nagyobb ünnepeken a cappa magnát (felső részén hermelinnel borított, hosszú vállköpeny) is fölvették. Külön dísze volt a káptalannak a Mária Teréziától kapott kitüntető jelvény, a Crux Tolosana is, melyet szintén ünnepélyes alkalmakkor tűztek ki ruhájukra a kanonokok.
A káptalan tagjainak kötelessége volt az egyházi év öt nagyobb ünnepén szentbeszédet tartani. Egyébként vasár- és ünnepnapokon általában a praebendatus (a káptalan által fizetett székesegyházi segédlelkész) és a hitszónok prédikáltak. Ők a káptalan segédszemélyzetéhez tartoztak. Előkészítették a napi zsolozsmát, gyóntattak, mondták a reggeli konventmiséket. Feladataik igazából összemosódtak, így 1840-től meg is szűnt a hitszónoki állás, lehetőség szerint két praebendatus látta el azután is a feladatokat. Ellátásukat a káptalan fizette, elhelyezést a Nagyszemináriumban kaptak. Idővel a káptalan anyagi nehézségei miatt az érseki uradalom fizette őket, ekkortól az érsekek gyakorolták a kinevezés jogát is. A segédszemélyzetnél talán érdemes megemlíteni a székesegyházi zenészeket és énekeseket is, akik szerény fizetés mellett mindvégig ott voltak a káptalan mellett, s közreműködésükkel emelték az ünnepek, istentiszteletek fényét.
A liturgikus tevékenységén túl fontos volt a káptalan egyházigazgatási működése is. Az érsekek mindig is szívesen fordultak tanácsért a testülethez, de talán még szorosabbnak mondható a kapcsolat az egyes személyek révén, ha figyelembe vesszük, hogy a kanonokok általában fontos tiszteket töltöttek be az egyházmegye vezetésében, s így közvetlenül jelen voltak az érsekek döntéseinél. Általában kanonokok töltötték be az érseki helynöki, irodaigazgatói, általános ügyhallgatói, szentszéki bírói és ülnöki tisztet, a főesperesi stallumok gazdái pedig felügyelték kerületük plébániáit. A népiskolák ellenőrzését végző egyházmegyei főtanfelügyelőség élén is mindenkor egy kanonok állt. Az egyházmegye alapítványainak gondozása terén végzett munkájukat pedig részletesebben is érdemes szemügyre vennünk. Ld. 7. pont
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges