Lakatos Andor: A kalocsai érseki palota Liszt-zongorájának történetéhez (2011) - a levéltár virtuális kiállítása alkalmából készült, más formában publikálatlan szöveg.
Haynald érsek vendégeként Liszt Ferenc számos alkalommal zongorázott, sőt nyilvános koncerteket is adott az érseki palota első emeleti dísztermében. Ez a hangszer, Liszt látogatásainak egyik fontos tárgyi emléke Haynald halála után feltehetően átkerült a kalocsai iskolanővérekhez, később sajnos nyoma veszett.
1937-ben gróf Zichy Gyula érsek (1923-1942) megvásárolt egy Liszt Ferenchez köthető, eredetileg az Augusz családtól származó Streicher-zongorát Szekszárdról, hogy ezzel érsek-elődjének, ill. Liszt Ferencnek emlékét méltóképpen őrizze. Ma ez a Liszt-zongora áll az érseki palota dísztermében, a zongoráról készült néhány fotót képgaléria formájában teszünk elérhetővé (a felvételek készítője 2010 novemberében Barabás Gábor volt).
A Streicher-zongorát báró Augusz Antal hozatta Bécsből szekszárdi kastélyába, kifejezetten Liszt Ferenc részére, aki több alkalommal volt hosszabb-rövidebb ideig Augusz vendége. Amikor 1905-ben az úgynevezett Liszt-szobák bútorait elárverezték, a hangszer Blázsik Ferencné (szül. Steiner Ilona) hozománya lett házasságkötése alkalmából, s a Blázsik család 1907-ben Szekszárdról a Fiume melletti Susákra költözött, ide vitte magával a zongorát is. Itt Susákon „fedezett föl” egy zongorahangoló a hangszer belsejében egy francia nyelvű bejegyzést, Liszt aláírásával. A zongoráról a Pesti Hírlap 1909. dec. 12-i száma is megemlékezett (57.o.) „Liszt Ferenc Szegszárdon” címmel. A cikk írója, Vay Sándor szerint Liszt ezen a zongorán egy magyar rapszódiát is komponált, melyet Augusz Antalnak ajánlott. A Pesti Hírlap 1911. okt. 24-i számában a napi hírek rovatban ismét foglalkoztak a hangszerrel „Érdekes Liszt ereklye Fiuméban” címmel, ekkor azt írták, hogy a zongorát a magyar kormány meg akarja vásárolni, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium kiküldöttei fogják felbecsülni értékét a helyszínen. A vásárlás nem valósult meg, viszont az első világháború után, 1919-ben a zongora (a Blázsik családdal együtt) visszakerült Szekszárdra. (Forrás: Gáti György Szekszárdon kelt tájékoztató levele az Érseki Hivatal számára, 1975. jan. 6. Érs. Hat. 148/1975. sz.)
A hangszert innen, Szekszárdról vásárolta meg gróf Zichy Gyula érsek 1937-ben. A tulajdonos-eladó, Blázsik Ferenc ekkor a Tolnamegyei Ujság felelős szerkesztője volt, a vásárlás részleteit az érsek munkatársa, Mosonyi Dénes prelátus egyeztette, a hangszer igazolása céljából zenetörténeti adatgyűjtést is végeztek, és eközben 1908-ban, közjegyző előtt tett személyes vallomások-visszaemlékezések szövegét is beszerezték. Az egyik vallomást Éber Márton tette, aki 1882-1891 között volt báró Augusz Imre zongoramestere, akit az „5074/56. sz. I.B. Stericher vormals N Stericher geb. Stein und Sohn Wien” jelzéssel ellátott zongorán tanított. Erről a zongoráról Imre édesanyja, báró Augusz Antalné sz. Schwáb Klára azt állította, hogy Liszt Ferenc ötödik rapszódiáját ezen komponálta. A hangszerben lévő francia nyelvű felirat és aláírás is Liszttől származik. (A felirat szövege a közjegyzői okirat szerint „A la bien Approvuée Madame la Baronne d’Augusz Aout 56 F. Liszt”. Ez a szöveg valószínűleg helytelen-pontatlan, ennek okát nem tudni, mindenesetre a ceruzás felirat ma is látható olvasata a következő: Vu et très approuvé F. Liszt – szó szerinti fordítást adni nehéz, de a megjegyzés lényegében a hangszer „láttamozására-jóváhagyására” irányult. L.A.) A hangszeren maga Éber Márton is hallotta Lisztet játszani. A másik tanúvallomást Dr. Haidekker Béla tette, aki 1884-1904 között volt az Augusz család ügyvédje, és a családtól hallottak alapján megerősítette, hogy a Blázsik Ferencnéhez került hangszeren Liszt Ferenc több alkalommal is játszott, s a hangszerben lévő felirat is tőle származik.
A vásárlás részleteit Blázsik Ferenc és Mosonyi Dénes 1937 februárjában egyeztették. Blázsik 2.000. pengőt kért vételárként, az érsekség végül feltehetően 1.500-at fizetett (ez volt ui. a vételt megelőzően Mosonyi ajánlata, mely összegről egy megjegyzés szerint végül elismervényt is küldött Blázsik). A zongora 1937. március 1-jén érkezett meg Kalocsára, ekkor helyezték el az érseki palota dísztermében, ahol ma is található. Zichy érsek a korabeli gazdasági helyzetet, s az ár nagyságrendjét tekintve igen nagy áldozatot hozott, melynek egyik oka nyilvánvalóan elődje, Haynald Lajos iránti tisztelete volt, ez Mosonyi 1937. február 10-én kelt, Blázsikhoz írt soraiból is kiderül „Örülnénk ugyanis, , ha az ereklye-számba menő zongora Liszt Ferenc egykori nagy barátjának, Haynald Lajos kalocsai bíboros-érseknek rezidenciájába kerülne, s ezzel egyúttal becses kívánságuk is teljesülne.” Az említett becses kívánság a hangszer méltó helyen történő megőrzésére vonatkozott.
Külön érdekesség, hogy Blázsik Ferenc tíz évvel később, 1947-ben lépéseket tett a zongora visszavásárlása érdekében de az ajánlatot Grősz József érsek elutasította. Az érsek a döntést megelőzően kikérte Laszczik Ernő, tanítóképző intézeti igazgató szakértői véleményét, mely 1947. okt. 14-én kelt Kalocsán. Laszczik írásából kiderül, hogy a szóban forgó Streicher-zongorát, mint hangszert gyenge minőségűnek tartotta, feltételezése szerint az érseki palota dísztermében Liszt Ferenc eredetileg egy sokkal színvonalasabb hangszeren játszott, amely azonban később átkerült a kalocsai iskolanővérek zárdájába. Laszczik egy megjegyzése szerint másik két olyan zongora is van Kalocsán, melyeken Liszt Ferenc játszott. (Sajnos konkrét helyet nem nevez meg, de valószínűleg a jezsuita gimnáziumról és a nagyszemináriumról lehetett szó, ezeket az épületeket azonban néhány éven belül államosították, a hangszereknek nyoma veszett. L.A.) Laszczik az 1937-es adásvételt meglehetősen drágának tartotta, de a történtek után azt tanácsolta, hogy a hangszert ne értékesítsék, ne adják tovább, mert jelenlegi helyén, a palota dísztermében immár három ember emlékét őrzi, Liszt Ferencét, Haynald Lajosét és Zichy Gyuláét, aki komoly anyagi áldozatot hozott az elődök iránti tiszteletből. Laszczik említése szerint Liszt minden kétséget kizárólag többször is játszott a hangszeren, „talán a hírneves Esztergomi mise egyes részleteit is”.
Forrás: Az említett levelezés teljes egészében az Érseki Hatóság 148/1975-ös iktatószáma alatti aktában, a KFL.I.1.a. Residentia – műtárgyak iratsorozatban található.